Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

SZTE JGYPK 2018. december

2018. december 28.
2018. december 21.

2018. december, 14-én, pénteken került sor a karunkra érkező moszkvai diák-önkéntesek küldöttségének fogadására, melynek helyszíne a kar főépületének Tanácsterme volt.

2018. december 19.

A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére.

2018. december 17.

A pályázatok beadási határideje: 2019. február 12. (kedd) 12 óra


A szegedi egyetemen 18 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részét képező Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.

2018. december 13.

Szeretettel meghívjuk Önöket a Karunkra érkező moszkvai diák-önkéntesek küldöttségének fogadására, amelyre 2018. december, 14-én, pénteken kerül sor 10.00 órai kezdettel az SZTE JGYPK központi épületében (Boldogasszony sgt. 6.) az első emeleti Tanácsteremben.

2018. december 06.

Az Akadémia Székházában köszöntötték 2018. december 5-én az új doktori címmel kitüntetett kutatókat, köztük Dr. Galambos Gábort. A nemzetközi szinten is kimagasló munkáért odaítélt MTA doktora címet 98 kutató kapta meg idén.

2018. december 06.

Az akcióban, melynek célja tamponok és betétek gyűjtése a hajléktalan és rászoruló nők számára, a Máltai Szeretetszolgálattal és a Szegedi Alsóvárosi Ferences Plébánia is részt vesz. Az gyűjtés 2018. november 16- 2018. december 13-ig tart.

2018. december 06.

Románia, Erdély, Partium, Bánság, Székelyföld, Bukovina, Besszarábia, Regát, Galícia: Történelmi régiók sorsa - Az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig


Időpont: 2018. december 7. (péntek)

Helyszín: SZTE JGYPK Főépület (Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)

2018. december 04.

,,Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanítunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, amelyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” (Eötvös József)

2018. november 30.

Időpont: 2018. december 4. (kedd) 17 óra

Helyszín: Szeged, Topolya sor 3. (Sportcsarnok)

2018. november 28.

2018. december 13-án, csütörtökön 18 órától Budapesten a Műcsarnokban - külső tárlatvezetőként - Dr. Pukánszky Béla, karunk oktatója mutatja be a "Rejtett történetek" című művészeti-pedagógiai kiállítás tárlatát, amely a századfordulón kibontakozó életreform-mozgalommal foglalkozik.

2018. november 27.

Időpont: 2018. december 4. (kedd) 16:30

Helyszín: SZTE JGYPK 7-es épület 7014-es terem (Szeged, Hattyas u. 10.)

2018. november 19.

Évadzáró esti beszélgetésünk következik "Pedagógiáról másképp" c. sorozatunkban!

Honnan tudhatjuk, hogy iskolaérett-e gyermekünk?

Mit vizsgál az iskolaérettségi vizsgálat?

Hogyan döntheti el a szülő, hogy gyermeke szociálisan megérett az iskolára?

2018. október 24.

Évadzáró programjához érkezik a nagysikerű Pedagógiai esték c. sorozat! Ahogyan eddig is, most is izgalmas és érdekes témát kínálunk vendégeink számára – vendégünk dr. Forgács Tamás nyelvész, tanszékvezető egyetemi docens, az SZTE Tanárképző Központjának főigazgatója!

2018. szeptember 07.

A Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2017/18-as évadának egyik legsikeresebb előadója az új évadban visszatér!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek