Kedves Leendő Hallgatóink! Kedves Érdeklődők!
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánjaként örömmel köszöntöm Önöket. Bízom benne, hogy felvételi tájékoztatónk segítségével hamarosan rátalálnak arra a hivatásra, amely hosszú távon is értelmet és irányt adhat szakmai életüknek.
Karunk hazánk egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező tanár- és pedagógusképző intézménye, amely évtizedek óta aktívan formálja e hivatást választók szakmai útját. Hisszük, hogy a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar nem csupán tudást, hanem közösséget is nyújt. Oktatóink elkötelezettek abban, hogy gyakorlatorientált szemléletben, hallgatóközpontú módon adják át mindazt az elméleti és gyakorlati tudást és értéket, amely a jövőben is biztos alapot nyújthat hivatásuk gyakorlásához. Büszkék vagyunk arra, hogy képzéseink folyamatosan igazodnak a társadalmi igényekhez, pedagógusképzéseink elismerten a hazai rangsorok élvonalában szerepelnek, diplomásaink pedig kiválóan boldogulnak a pályán – iskolákban, óvodákban, kollégiumokban és közösségi tereken egyaránt.
A pedagógusképzés képzési terület mellett a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar gazdag és sokszínű, országosan elismert sporttudományi, bölcsészettudományi, társadalomtudományi és művészetközvetítő alap- és mesterképzései, informatikai, műszaki és művészeti felsőoktatási szakképzései, valamint felnőttképzési és szakirányú továbbképzési kínálata is várja Önöket. Hallgatóink olyan szakokon tanulhatnak, amelyek a nyelvi, kulturális vagy kisebbségpolitikai ismeretek elmélyítését éppúgy lehetővé teszik, mint az egészségtudatos életmód, a mentálhigiéné, a sport vagy a közösségi és civil kezdeményezések szakmai támogatását. A művészetek kedvelői otthonra lelhetnek a zene, a vizuális kultúra vagy éppen a filmkészítés világában – ezek a kreatív területek nemcsak esztétikai érzéket fejlesztenek, hanem új nyelvet is adnak a világ értelmezéséhez. Karunk a hazai nemzeti kisebbségek (német, román, szlovák) nyelvének, kultúrájának megőrzésében is aktív szerepet vállal. Amennyiben a nemzetközi munkaerőpiacon is szívesen megmérettetnék magukat, angolnyelvű képzéseinket is figyelmükbe ajánljuk.
Legyen szó tanításról, nevelésről, segítő hivatásról, kultúraszervezésről, alkotóművészetről, egészségfejlesztésről, sporttudományról vagy nyelvi és társadalmi érzékenységen alapuló szakmai munkáról – nálunk mindenki megtalálhatja a saját útját.
Szeretettel várjuk Önöket nyílt napjainkon, tájékoztató rendezvényeinken és online felületeinken!
Sikeres érettségit és eredményes felvételit kívánva,
Üdvözlettel,
Dr. habil. Tarkó Klára
dékán
Szegedi Tudományegyetem
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Szakkártyák a 2025/2026-os tanévben meghirdetett képzésekhez
■ Kattints a szakok neveire a további információkért! ■
Kérdés esetén bátran fordulj hozzánk!
info.jgypk@szte.hu
felveteli.jgypk@szte.hu
Önköltséggel kapcsolatos pénzügyi információk a képzés alatt megtalálható:
_________________________________________________________________________________

Alapképzések (2025 szeptemberében induló):
► Képi ábrázolás
► Közösségszervezés
► Óvodapedagógus
► Rekreáció és életmód
► Szakoktató
► Szlavisztika – szlovák nemzetiségi szakirány
► Szociálpedagógia
► Tanító
► Tanító – nemzetiségi tanító szakirányai (román, szlovák)
► Újlatin nyelvek és kultúrák (román nemzetiségi)
► Zenekultúra
► Mozgóképkultúra és médiaismeret