A dubaji világkiállítás plakáttárlatán állították ki Kiss Ferenc Connecting című alkotását.
Rangos nemzetközi kiállításon képviselte hazánkat Kiss Ferenc a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténeti Tanszékének oktatója.
A dizájnrács több plakátjának alapját képezi, közel tíz éve kezdett bele a sajátos képsorozat kidolgozásába. A leghétköznapibb tárgyakat, alkatrészeket emeli művészi szintre a sajátos plakátsorozatának művein.
„– Elkezdtem futni, és a töltésoldalban találtam egy rozsdás vasdarabot, ami megtetszett, zsebre tettem. A futás egy idő után önmagában nem volt elég, így elkezdtem közben fotózni a kilométerköveket eleinte önmagukban, majd mindig tettem a tetejükre egy-egy tárgyat, amit útközben találtam vagy éppen a zsebemben maradt, így azt a bizonyos vasdarabot is.” - mondta, majd azt is hozzátette ez a sorozatalkotás számára az önkifejezés egyik formája.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.