Dr. Farkas Zsuzsanna főiskolai tanár, az Általános és Környezetfizikai Tanszék tanszékvezetője neves kitüntetésben részesült. 2021-ben ő kapta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Díjbizottsága és Elnöksége által adományozható Marx György Felsőoktatási Díjat. A Díjat a Társulat éves Küldöttgyűlésén, 2021. szeptember 4-én, Budapesten vette át.
Dr. Farkas Zsuzsanna kémia-fizika szakos diplomája megszerzése, 1981 óta, 40 éve dolgozik a felsőoktatásban. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Kísérleti Fizikai, majd Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén Dr. Ketskeméty István professzor vezetésével végzett tudományos kutatómunkát a lumineszcencia területén. Ezen a tudományterületen szerzett 1985-ben doktor univ, majd 1998-ban PhD-fokozatot. 2003 óta a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, az Általános és Környezetfizikai Tanszék oktatója, 2013 óta a Tanszék vezetője.
Tudományos munkássága mellett teljes pályafutása során rendkívül sokat tett a felsőoktatás korszerűsítéséért, új curriculumok bevezetésén és tematikák kidolgozásán át számos oktatási segédanyag szerzőjeként, BSc-szak szakfelelőseként. Jegyzetei, tankönyvei, módszertani programjai, elektronikus tananyagai ma is használatban vannak a középiskolai oktatásban, az egyetemi alap- és mesterképzés, illetve a tanártovábbképzés területén. Több fizikatörténeti munka ̶ Fizika-A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene, A fizika Szegeden, Fejezetek a magyar fizika elmúlt 100 esztendejéből (Eötvös Loránd Fizikai Társulat centenáriumi kiadványa) szerzője.
2005 óta résztvevője a „Science on Stage” hazai és nemzetközi konferenciáknak, több ízben fizika szakos és fizikatanár-szakos hallgatókkal közösen dolgozott ki nemzetközi porondra is eljutó előadásokat. Rendszeres résztvevője és előadója a Fizikatanári Ankétoknak, legutóbb óriási szerepe volt az ELFT Csongrád megyei Csoport vezetőségi tagjaként is a 2018-ban Szegeden megrendezett tanári ankét sikerében. 2007-től szakmai irányításával valósult meg a JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár Fizika Tárának kialakítása. 2009 óta szervezője a Kutatók Éjszakája és a Múzeumok Éjszakája nagy sikerű tanszéki rendezvényeknek. Ötletére, aktív közreműködésével és szakmai felügyeletével készült el a JGYPK főépületének udvarán, 2017-ben egy monumentális légnyomásmérő eszköz, a Torricelli-cső. Részt vesz ennek rendszeres bemutatásában tanulók, hallgatók, az érdeklődő nagyközönség előtt.
2016 óta a MAB Természettudományi Bizottságának szakértője. Rektori Elismerő Oklevél (2017. SZTE), Pro Iuventute Emlékplakett (2015. SZTE JGYPK), Pro Iuventute Elismerő Oklevél (2010. SZTE JGYPK) és Miniszteri Dicséret (1988. SZTE TTK) tulajdonosa. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak 1980 óta tagja, a Társulat Csongrád megyei Csoportjának pedig 1990-1996 között és 2008-2018 között volt vezetőségi tagja.
Gratulálunk!