Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

52955218444_a41f6cc12e_o

Pedagógusnapi Ünnepi Kari Tanácsülés - Galériával és videóval

Pedagógusnapi Ünnepi Kari Tanácsülés - Galériával és videóval

2023. június 07.
17 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán 2023. június 2-án Pedagógusnapi Ünnepi Kari Tanácsülést tartottak, ahol több éves pedagógiai tevékenységük elismeréseként kitüntetésekben részesítették a Kar pedagógusait.

Az eseményt zenés produkcióval nyitotta meg Lugasi Linett, harmadéves közösségszervezés szakos hallgató, Döbör András Pál másodéves közösségszervezés szakos hallgató, valamint Kónya Kreszcensz Kristóf ötödéves angol és ének-zene osztatlan tanárképzés szakos hallgató. A Ma- te és én” című szerzeményt adták elő, mely a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos dalaként debütált az áprilisban megrendezett SZTE Pontgyűjtő Party-n. A dal szerzője Cseh Attila közkapcsolati szakértő, Karunk munkatársa.


A műsort követően Prof. Dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint Dr. Döbör András, az SZTE JGYPK dékánja köszöntötte a vendégeket.


Kedves szokás a karon, hogy a Pedagógusnapi Ünnepi Tanácsülésen köszöntjük azokat a nyugdíjas kollégáinkat, akik ebben az évben töltik be 80., vagy további születésnapjukat.


JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 80. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Janovszky Sándor tanár urat, a korábbi Tanítóképző Intézet nyugalmazott főiskolai docensét. A tanár úr 1994-től nyugdíjba vonulásáig volt a Tanítóképző Intézet oktatója, több generációnak közvetítve a pedagógiai ismereteket. 2003-2007 között az intézetvezető feladatát is ellátta. Kerek születésnapja alkalmából további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk.


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 80. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Harmat Márta tanárnőt.


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 80. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Oláh János tanár urat. Dr. Oláh János karunk jogelődjének nyugalmazott főiskolai tanára, aki 1978-tól nyugdíjazásáig volt az akkori Neveléstudományi Tanszék oktatója. Gratulálunk, további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk!


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 80. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Szoboszlai Ildikó tanárnőt. Dr. Szoboszlai Ildikó nyugalmazott egyetemi docens, aki 1984-től nyugdíjazásáig volt karunk oktatója. Először az akkori Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéken, majd 1990-től a Német Nyelv és Irodalom Tanszéken tanított, ahonnan nyugdíjba vonult. Gratulálunk, további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk!


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 85. születésnapja alkalmából köszönti Hézső Ferenc tanár urat, a Rajz-művészettörténet Tanszék nyugalmazott oktatóját, egykori tanszékvezetőjét. A tanár úr 1975–1995 között volt karunk jogelődje, a Tanárképző Főiskola oktatója, 1982–1992 között a tanszékvezetői tisztséget is betöltötte. 1984–1987 között az akkori főiskola főigazgató-helyetteseként is működött. Gratulálunk, további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk!


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 85. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Petrusán György tanár urat, a Román Nyelv és Irodalom Tanszék nyugalmazott oktatóját, egykori tanszékvezetőjét. A tanár úr 1963-tól volt karunk jogelődje, a Tanárképző Főiskola, majd később a kar oktatója. 1980-tól nyugdíjazásáig a tanszékvezetői tisztséget, 1996-tól szintén nyugdíjazásáig az intézetvezetői tisztséget is betöltötte. Gratulálunk, további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk!


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 85. születésnapja alkalmából köszönti Dr. Vidács Ferenc tanár urat.


A JGYPK Kari Tanácsa az idei évben betöltött 90. születésnapja alkalmából köszönti Rozgonyiné Dr. Molnár Emma tanárnőt, az egykori Magyar Nyelvészeti Tanszék nyugalmazott főiskolai tanárát, Magister Emeritát. A tanárnő 1969-től 2004-ig volt a kar oktatója, 1982-től 1989-ig karunk jogelődje, a Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettesi tisztségét is betöltötte. Emellett a Szép Magyar Beszéd és a Kazinczy versenyek fáradhatatlan mentora és közreműködője volt. Nyugdíjazása után sem szakadt el a kartól, ha szükséges, napjainkig segíti munkánkat. Gratulálunk, további jó egészséget, örömteli, nyugodt, békés napokat, s minden jót kívánunk!


Honor Pro Meritis

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa HONOR PRO MERITIS kitüntetést adományoz a Karunkról korábban nyugállományba vonult kollégáknak, akik hosszú időn át értékes oktatói, kutatói, pedagógiai tevékenységet végeztek karunkon, és a jogelőd Tanárképző Főiskolán, s az idén töltik be 75. életévüket.


A díjat kapják:

Dr. Balogh Tibor nyugalmazott főiskolai tanár, Magister Emeritus.

A tanár úr korábbi egyetemi pályafutását követően 1989-től nyugdíjba vonulásáig oktatott karunkon pszichológiai, filozófiai kurzusokat. 1989-1995 között az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Pszichológiai Tanszékén tanszékvezető, majd a későbbi Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék főiskolai tanára. 2017-ben Magister Emeritus címet kapott. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet nyugalmazott főiskolai tanár, Professor Emerita.

A tanárnő 1973-tól oktat karunkon, először a jogelőd Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd 2018-as nyugdíjazásáig a Művészeti Intézet Ének-Zene Tanszékén. A nyugdíjazás számára nem jelentett elszakadást a kartól, jelenleg is oktat, mint professzor Emerita. Folyamatos és odaadó munkát végez karunk érdekében, s a kari közélet mindenki által tisztelt szereplője évtizedek óta. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Dr. Homor Géza nyugalmazott főiskolai docens, a Pro Facultate kitüntetés birtokosa.

A tanár úr 1977-ben került a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola akkori Biológia tanszékére tanársegédként, s 2011-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a főiskolán, majd a karon. 2000-től főigazgató-helyettesi, majd mindvégig általános és oktatási dékánhelyettesi feladatot látott el. 2002-től a Tanárképző, majd Pedagógusképző Kar Biológia Tanszékének vezetője, 2003-tól a Szegedi Tudományegyetemen oktatási igazgatója volt. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Dr. Karikó Sándor nyugalmazott főiskolai tanár.

A tanár úr 1975-től nyugdíjba vonulásáig volt oktató először a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Marxizmus Tanszékén, majd a Neveléstudományi Tanszéken. Pályafutása utolsó évtizedében a Tanító- és Óvóképző Intézet Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékének kisgyermek-nevelési szakjain nevelésfilozófia, gyermekfilozófia kurzusokat oktatott. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Mágoriné Dr. Huhn Ágnes nyugalmazott főiskolai docens.

A tanárnő 1971-től 2013-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd Pedagógusképző Karon. Pályája első felében az akkori Matematika Tanszéken oktatott, majd a számítógép oktatásban való alkalmazása került előtérbe. 1992-től az akkor megalakult Számítástechnika Tanszékre került, ahol 1993-ban főiskolai docensi kinevezést kapott. Szakmódszertani kutatásait több cikkben is publikálta. A gyakorlati képzés általa kidolgozott modellje nem csak a karon, de az ország több képzőhelyén is mintaként szolgált. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Prof. Dr. Nánai László nyugalmazott egyetemi tanár, Professor Emeritus

A professzor úr egyetemünkön 1972-től, karunkon 1998-tól nyugdíjba vonulásáig, 2018-ig dolgozott. 1998-tól az akkori Fizika Tanszék, majd a jogutód Általános és Környezetfizikai Tanszék vezetője, 2008-tól a karunkon alakult Alkalmazott Természettudományi Intézet vezetője volt. 2001-ben habilitált, számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor, a fizika számos területén folytatott jelentős kutatásokat. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Szabady Józsefné dr. nyugalmazott főiskolai tanár, Magister Emerita.

A tanárnő 1974-től nyugdíjba vonulásáig, 2013-ig oktatott karunkon, illetve a jogelőd Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán az Ének- zene Tanszéken. Oktatói munkája mellett énekművész, magánének-tanár. 2020-ban Magister Emerita címet kapott, s ebben a minőségében jelenleg is segíti a tanszék tevékenységét. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Dr. Vármonostory Endre nyugalmazott főiskolai tanár.

A tanár úr 1980-ban tanársegédként kezdte a pályáját az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Matematika tanszékén, itt zajlott fokozatos előmenete, melynek során 1998-ban PhD fokozatot szerzett, majd főiskolai tanári kinevezést kapott. Az egyetemi integrációt követően a kar Tanító- és Óvóképző Intézete Matematika Szakcsoportjában folytatódott pályafutása, ahol a tanító- és óvodapedagógus képzésben a matematika tárgyak oktatásában vett részt. Számos tankönyvet és jegyzetet írt. Gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Magister Emeritus, Magister Emerita

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa MAGISTER EMERITUS, illetve EMERITA kitüntető címet adományoz azoknak a nyugállományba vonult vezető oktatóknak, akik munkájukkal eredményesen segítették, és segítik ma is a Kar szakmai és közéleti tevékenységét, vezetését, valamint a testületek munkáját.


Magister Emerita kitüntető címet kap Dr. Szirmai Éva főiskolai docens, a Művelődéstudományi Tanszék oktatója. A tanárnő 1982 óta oktat a karon, illetve a jogelőd Juhász Gyula tanárképző Főiskolán, és az idei tanév végén vonul nyugdíjba. A negyven évet felölelő pályája során a Művelődéstudományi Tanszék (és elődjei) oktatói, kutatócsoporti és tudományos diákköri munkájának szervezésében egyaránt meghatározó szerepet játszott. Oktatói, szerkesztői, kutatócsoporti munkájára a továbbiakban is számít a tanszék. Gratulálunk, jó egészséget kívánunk!


Kari kitüntetések

Pro Educatione Életműdíj

A Kari Tanács Pro Educatione Életműdíj kitüntetést adományoz Prof. Dr. Maczelka Noémi egyetemi tanárnak. A kitüntetés annak a kiemelkedő munkának az elismerése, amelyet a professzor asszony 1982 óta, amióta az akkori főiskolán elkezdett tanítani, folyamatosan és odaadóan végez karunk érdekében. Az Ének-zene Tanszék korábbi vezetőjeként a tanszék képzéseinek folyamatos gondozásában, fejlesztésében, s a Művészeti Intézet korábbi vezetőjeként az intézet munkájának koordinálásában elért eredményeivel, ezen egységek nemzetközi kapcsolatainak jelentős erősítésével, és nem utolsósorban kiemelkedő zongoraművészi teljesítményével, valamint zongoratanári munkájával egyaránt kiérdemelte a díjat. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


Pro Iuventute Emlékplakett

A Kari Tanács Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz Tóth Károly irodavezetőnek, a Gyakorlati Képzési Iroda szakértőjének. Tóth Károly az intézmény hallgatójaként kezdte szakmai pályafutását, 1982-től 1985-ig KISZ-titkári feladatokat látott el a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, 1988-tól tanársegéd, 1989-től 1993-ig főtitkár volt. 2007-ben tért vissza a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karra, az akkori Szakképzési Központba, vállalati kapcsolati, valamint felnőttképzési és továbbképzési programigazgatóként. Ezt a munkakört 2013-ig töltötte be, s ebben a minőségében az OKJ-szakképzések képzési programjainak kidolgozásában, valamint a saját és külső vizsgaszervezésben és a pedagógus-továbbképzések menedzselésében vett részt. Feladatai közé tartozott a gyakorlati képzőhelyekkel való szakmai kapcsolattartás is. Szakértő volt a Mentorháló 1. elnevezésű közoktatás- és szakképzés-fejlesztési programban. 2013-2017 között a JGYPK Dékáni Hivatal hivatalvezetői feladatait látta el. 2017-től a kar Gyakorlati Képzési Irodáját vezeti. Munkáját minden esetben a szakmai felkészültség, korrekt, problémamegoldást szem előtt tartó ügyintézés és az intézmény iránti lojalitás jellemezte. Gratulálunk, nyugdíjas éveihez jó egészséget kívánunk.


Pro Iuventute további fokozatok

A Kari Tanács Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz Dr. Basch Éva tanárnőnek, aki 1988 óta a kar oktatója, korábban a Magyar Nyelvészeti Tanszék, jelenleg az Alkalmazott Magyar Nyelvészeti Tanszék adjunktusa. Szakmailag kiemelkedő munkája mellett elismerésre méltó kapcsolatépítő, közösségteremtő tevékenysége. Oktatói feladatait magas színvonalon látja el, rugalmasan alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez és kihívásokhoz. Az intézeti, tanszéki kiadványok létrejöttében meghatározó szerepe van, jelenleg pedig a Módszertani Közlemények olvasószerkesztője. Több éve egyik szervezője a kari Szép magyar beszéd versenynek. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz Dr. Habil. Tóth Sándor Attila főiskolai tanárnak. A tanár úr 1985-től a JATE Pedagógiai Tanszékén, majd a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban dolgozott. 2001-től 2004-ig Békésy György posztdoktori ösztöndíjas a JATE BTK Klasszikus Irodalom Tanszékén, majd 2004-től a bajai Eötvös József főiskola docense, később főiskolai tanára lett. 2015 óta karunk munkatársa, az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézetében főiskolai tanárként, a tanító szak felelőseként kezdte meg munkáját a kar érdekében. 2022-től a Tanítóképző Tanszék megbízott vezetője, szakfelelőse. 1998-ban PhD fokozatot szerzett, 2012-ben habilitált irodalomtudományból. Több mint húsz szakkönyve jelent meg. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz Dr. Altorjay Tamás József tanár úrnak. Dr. Altorjay Tamás énekművész, magánének tanár a Szegedi Nemzeti Színház és a Kecskeméti Nemzeti Színház operaénekese, 2018. szeptembertől művésztanárként, majd a PhD megszerzését követően adjunktusként tanít az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszékén. Az oktatás és az énekművészi tevékenység mellett tudományos munkát is folytat. Kutatási területe: hangbemelegítő gyakorlatok hatásvizsgálata, mely témából a PhD fokozatot is szerezte. Emellett a kollégákkal együttműködve aktívan és produktívan részt vett tanterv-, és tananyagfejlesztésekben is. Tehetséges hallgatói a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaiban is közreműködtek és a kari és az országos TDK-n is rendszeresen szerepelnek. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Dr. Hódi Ágnes tanárnőnek. A tanárnő adjunktusként 2015 óta oktat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának óvodapedagógus szakos képzésében, részt vett a szak tantárgyainak tartalmi kidolgozásában és fejlesztésében. Oktatói munkája kiemelkedő a digitális pedagógia, az informatikai alkalmazások kisgyermekkori használatának pedagógiája, a kutatásmódszertan, valamint az angol nyelvű szakmai kommunikációt elősegítő kurzusok tananyagának közvetítése területén. Az Óvodapedagógus-képző Tanszék szakmai kapcsolatainak létrehozásában és fejlesztésében, a hallgatók szakmai mentorálásában és tehetséggondozásában végzett munkája jelentős mértékben hozzájárult a tanszék szakmai célkitűzéseinek megvalósításához. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Dr. Balogh Tamás tanár úrnak.

A tanár úr 2016 óta a Tanítóképző Tanszék tanársegéde. Első publikációja 1991-ben, első könyve 1993-ban jelent meg. Eddig 11 önálló kötetet publikált, ebből nyolc tudományos, három szépirodalmi, valamint nyolc kötetnyi sajtó alá rendezést adott ki. Tudományos munkáira 2000 óta hivatkoznak, munkásságát ösztöndíjakkal és díjakkal ismerték el. 2022-ben védte meg doktori értekezését, PhD-fokozatot 2023-ban kapott, summa cum laude minősítéssel. A tanár úr órái mind színvonalukban, mind hangulatukban meghatározzák a Tanítóképző Tanszék munkáját. Elvitathatatlan érdemei vannak a kortárs- és a gyermekirodalom népszerűsítésének területén. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Blaho Attila tanár úrnak. A tanár úr oktatói tevékenysége mellett jazz-zongoraművész a SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszékén. 2009-2020-ig óraadóként, 2020-tól művésztanárként, jelenleg pedig mesteroktatóként tanít az Ének-zene Tanszéken. Oktatott kurzusai a jazz történeti, elméleti és gyakorlati területeihez kapcsolódnak. A tanszék által gondozott szakokhoz kidolgozta a négy féléves zenei informatika tantárgy tematikáját, követelményeit és kurzusleírásait, valamint a zenekultúra alapszak 50 kredites jazz-zene specializációjának tantervét és kurzusleírásait, mely képzés 2021. szeptemberben indult először és igen sikeres. 2022-ben és 2023-ban az általa felkészített jazz kamaraegyüttesek a kari TDK-n első helyezést értek el és továbbjutva az OTDK-n is szép eredményeket értek el. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Bóka-Baranyi Renáta osztályvezető asszonynak. A kolléganő a Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézet Iskolarendszeren Kívüli Képzések Osztályát vezeti. Andragógusként, felnőttképzési ügyvivő szakértőként 2016-ban került az Intézetbe, kezdetben a JGYPK által indított tanfolyamok ügyintézői feladatait látta el, majd osztályvezetőként részt vett – alkalmazkodva a folyton változó jogszabályi környezethez – a felnőttképzési portfólió fejlesztésében, képzési programok kidolgozásában, valamint EFOP pályázatokban látott el egyetemi szintű felnőttképzési projektekben szakértői, képzésszervezői és tanácsadó tevékenységet. Munkáját mindenkor a gondos tervezés, lelkiismeretes ügyintézés, a felnőttképzésben résztvevőkkel kapcsolatban együttműködő, támogató hozzáállás jellemezte. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Heraszika Viktória ügyvivő szakértőnek. A kolléganő 2015 óta a kar munkatársa, jelenleg a Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti tanszéken látja el az ügyvivői feladatokat. Munkáját körültekintés és nyitottság jellemzi, nemcsak a tanszéki kollégákkal, hanem a hallgatókkal is jó kapcsolatot tart fenn, a problémákat gyorsan és rugalmasan oldja meg. A szűkebb feladatkörén túl is segíti a tanszék munkáját, honlapszerkesztéssel, kiadványok tervezésével járul hozzá a tanszéki arculat fejlesztéséhez. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Forró Réka Katalin ügyvivő szakértőnek. A kolléganő 2020 márciusa óta lát el oktatásszervezési, adminisztrációs feladatokat a Tanítóképző Tanszéken, valamint tanszéki felelőse a tanító szakos hallgatók gyakorlati képzésének. Diplomáját 2020 januárjában a karon szerezte, ismereteit azóta is folyamatosan bővíti. Munkáját precizitás, kitartás és megbízhatóság jellemzi. Magas szintű szervezőkészsége, kiváló kapcsolattartó képessége a kollégák és a hallgatók felé tanúsított empatikus hozzáállása hozzájárul a tanszék derűs légkörének kialakításához. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Sas Gabriella irodavezető asszonynak. A kolléganő 1999 óta dolgozik a Szegedi Tudományegyetemen, 2019 óta karunk dolgozója, ez idő óta vezeti az Oktatási Irodánkat. Rendelkezik minden olyan kompetenciával, amely egy kari oktatási tevékenység átlátásához és naprakész kimutatásához kell. Munkáját lelkiismeretesen és kiválóan végzi, szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Az oktatási tevékenységünk digitalizálásával (hálótervek, szabályzatok, kurzusfelelősök) nagyon megkönnyíti a dékán és az oktatási dékánhelyettes munkáját, de kiválóan együttműködik a szakokat gondozó egységekkel, tantárgyfelelősökkel is. A kari felvételi kampány segítésével jelentősen hozzájárul a beiskolázási keretszámok növeléséhez. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


A Kari Tanács Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz Toldi Gergő irodavezető úrnak. A kolléga már hallgatóként is kiemelkedett kreativitásával, segítőkészségével, részt vett a Kari Televízió munkájában. 2018 januárjában csatlakozott a Kommunikációs Irodához. Számos feladat, munka, ötlet fűződik a nevéhez. Első teendői közé tartozott a kar honlapjának rendbetétele, frissítése, amit gyorsan, körültekintően végzett el. Fontos szerepet játszik a beiskolázási kampányfilmek, kiadványok és szórólapok elkészítésében, valamint a kari rendezvények plakátjainak gondos tervezésében. Karunk új arculati kézikönyvének megtervezése, kidolgozása is az ő nevéhez fűződik, továbbá a JGY Kiadó számára is értékes munkát végez, elkészítve a könyvek borítótervét. 2021. október 1-je óta irodavezetőként koordinálja a Kommunikációs Iroda munkáját, 2023 óta pedig a Kulturális Iroda is az irányítását is ő végzi. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk.


Az Év oktatója cím

A Kari Tanács Az Év Oktatója a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz, azon személyek részére, akik a Karon több éven át kiemelkedő eredménnyel folytattak oktató tevékenységet, tanították, nevelték, mentorálták a Kar hallgatóit, és erkölcsi, emberi magatartásuk példaként állítható az ifjúság elé.


Az Év Oktatója a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon Elismerő Oklevél kitüntetést kap Dr. Sárvári Erzsébet Tünde tanszékvezető főiskolai docens. A kolléganő a Német és Német Nemzetiségi Tanszéken 1998 óta dolgozik, jelenleg a tanszék vezetője. A Kolléganő oktatói munkáját nemcsak a szakmai felkészültség jellemzi, hanem a hallgatóközpontú szemléletet is. Sikeresen vezeti tehetséges hallgatói tudományos munkáját, a TDK és UNKP pályázatokat. Aktív tudományos tevékenységet is folytat. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk!


Dékáni Dicsérő Oklevelek

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja folyamatosan magas színvonalú, odaadó munkájáért Dékáni Dicsérő Oklevelet adományoz a következő kollégának:


Rácz Szabó Viktor tanszéki technikus, aki karunkon végzett televíziós műsorkészítő szakon, s már hallgatóként részt vett a Kari Tv munkájában, diplomája megszerzése után pedig a JGY TV operatőre lett. Személye rendkívül pozitív hatással volt a stúdió munkájára. Hozzáállása és elkötelezettsége az első perctől kezdve példaértékű volt, mindenkivel könnyen tudott kapcsolatot teremteni. Részt vett a szakmai gyakorlatok vezetésében, s kiváló mentor volt a hallgatók számára. A kari televízió arculatának megújításában nagy szerepet vállalt. Közreműködött a JGYPK kampányfilmjeinek elkészítésében, valamint a kar rendezvényeinek megörökítésében. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk!


HONOR PRO LABORE

A karhoz való hűséget, a hosszú évek óta végzett odaadó munkát jutalmazza a Honor pro Labore, amelynek átadása következik.


Honor pro Labore I. fokozat elismerést kap a karon eltöltött 10 éve folyamatos munkájáért:

Papp Norbert tanszéki mérnök, Informatika Alkalmazásai Tanszék.

Radics Márta mesteroktató, Gyógypedagógus-képző Intézet.

Szigeti Zsolt egyéb műszaki szolgáltató, Testnevelési és Sporttudományi Intézet.


Honor pro Labore II. fokozat elismerést kap a karon eltöltött 20 éve folyamatos munkájáért:

Bozsó Renáta Olga mesteroktató, Művelődéstudományi Tanszék.

Gerencsérné Dr. habil. Újvári Edit tanszékvezető egyetemi docens, Művelődéstudományi Tanszék.

Királyné Zoltai Noémi tanszéki szakasszisztens, Óvodapedagógus-képző Tanszék.

Jakab Zoltán egyéb műszaki szolgáltató, Testnevelési és Sporttudományi Intézet.

Lőrinc Ildikó intézeti szakasszisztens, Testnevelési és Sporttudományi Intézet.


Honor pro Labore III. fokozat elismerést kap a karon eltöltött 30 éve folyamatos munkájáért:

Prof. Dr. Drahota-Szabó Erzsébet intézetvezető egyetemi tanár, Német és Német Nemzetiségi Tanszék.


Honor pro Labore IV. fokozat elismerést kap a karon eltöltött 40 éve folyamatos munkájáért:

Prof. Dr. Maczelka Noémi egyetemi tanár, Ének-Zene Tanszék.

Dr. Szirmai Éva főiskolai docens, Művelődéstudományi Tanszék.


Az SZTE JGYPK FDSZ Szakszervezeti Bizottság kitüntetése

A Bizottság folyamatosan magas színvonalú, odaadó munkájáért oklevelet adományoz Balogh Ildikónak, a Gazdasági Iroda szakértő munkatársának. Balogh Ildikó 2002 óta dolgozik a karon, azóta szakszervezeti tag is. Mindig aktívan részt vett a szakszervezet munkájában, kirándulások, mikulás ünnepségek szervezésében, lebonyolításában. Operatív Bizottsági tagként a Dékáni Hivatal szakszervezeti bizalmi vezetője. 10 éve a kari szakszervezet pénzügyi és gazdasági ügyeit intézi, az egyetemi szakszervezet munkáját segítve. Köszönjük! Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánunk!


Szívből gratulálunk a díjazottaknak, munkájukhoz további sikereket kívánunk!


Galéria:

Pedagógusnapi Ünnepi Kari Tanácsülés 2023

Videó:

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek