Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

foepulet_jgypk7

Futás közben gyűjtött anyagot a kutatásához - hallgatónk sikere az OTDK-n

Futás közben gyűjtött anyagot a kutatásához - hallgatónk sikere az OTDK-n

2021. április 19.
1 perc

Tóth Larissza, az OTDK előadására készülve, a koronavírus fertőzés miatt, lázasan is gyakorolta az előadását. Megérte, hiszen I. díjat és különdíjat is nyert a Testnevelés- és Sporttudományi szekcióban. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, sport- és rekreációszervező szakon végzett ifjú kutató dolgozatának témája, az újszegedi Erzsébet Ligetben sportolókra irányult, akiket többször is futás közben kérdezett.

Tóth Larisszának a 35. OTDK Testnevelés és Sporttudományi szekciójában, a Sportrekreáció, sportturizmus tagozaton belül hozott első helyezést „A szabadtéri rekreáció lehetőségei urbánus környezetben egy nagyvárosi park példája alapján” című dolgozat, amihez témavezetőnek Dr. Győri Ferencet választotta. A prezentáció olyan jól sikerült, hogy a zsűri egy különdíjjal is jutalmazta. A Prof. Dr. László Ferenc Díjat, a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó szegedi versenyzőnek, ezúttal Larisszának ítélték. Az SZTE végzőse 15 éve versenyszerűen lovagol, amit az elmúlt egy évben rendszeres futásokkal is kiegészít.


A teljes cikk IDE kattintva olvasható >>>


Gratulálunk!

Forrás: u-szeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek