20201110_125347_0001_x10_1169_hdr

Az ember nullahuszonnégyben író – interjú Háy Jánossal

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola orosz-történelem szakos hallgatója volt egykor Háy János József Attila-díjas író, költő. Az SZTE alumnusával készített interjúnkban beszélgettünk pályaválasztásról, íróságról, szegedi évekről és arról is, hogy szerinte mitől lesz jó egy könyv.

alumni_uni_1170x611


„Hiszek abban, hogy az idő és a világra fordított aktív figyelem kikeveri a témát. És akkor keveri ki, amikor már belül épp elég tartalom és érzelmi erő van, hogy megszülessen egy nagyobb munka. Talán minden írásomra mondható az, ami az egyik tavalyi könyvem címe volt, hogy ne haragudj, véletlen volt.”


A Hónap Alma Mater tagja májusban: Háy János


- Háy János író, költő és festőművész – így szoktak hivatkozni munkásságára. Mennyire fontos szerepet tölt be a képzőművészet az életében? Hogyan áll kapcsolatban az írással, mi ennek a területnek a helyiértéke?


- Író vagyok, a többi kamu. Szeretek festeni és rajzolni, de ezeket is irodalomnak tekintem. Vannak szereplői a képeimnek, ők is arról a világról beszélnek, amiről az írások is. Szerintem elég jófejek, bár egyszerűek. Amúgy alkotástechnikailag nagyon különbözik a festés és az írás. Az írás bármennyire is plasztikus, mindig fogalmi térben mozog, a megragadott anyag onnét van kiemelve, szemben a festéssel, ahol megjelenik konkrétan az anyag.


- Emlékszik-e arra, hogy mikor fogalmazódott meg először a gondolat a fejében, hogy könyvet fog írni majd egyszer? Mit gondol: aki felnőttként író lesz, gyerekként, kamaszként is mutatja már az „íróság” jeleit?


- A könyv írás nagyon távol volt attól, amire lehetett gondolni gyerekkoromban, bár könyvek adták az ötletet, hogy elkezdjek írni. Otthon már le voltak osztva a szerepek, Petőfi költő, Jókai író, mit is kereshetnék ezen a terepen. Erre a nagymamám mindig kellőképpen fel is hívta a figyelmemet. Nem tudom, mit lehet kiolvasni a gyerekkorból. Gyerekként mindenki vagy legalábbis sokan nagyon tehetségesek és kreatívak, de csak az lesz író, aki felnőttként is az. Persze ilyenkor retrospektíve ki tudjuk hámozni a múltból az arra utaló jeleket, de ez nem biztos, hogy ténylegesen megfelel a valóságnak. A múltat mindig a jelenhez igazítjuk. Tehát valamilyen mértékben fikció, vagy narratíva. Azt hiszem, csak abból lehet művész, akiben valami mély és megmásíthatatlan imperatívusz dolgozik, hogy mindenáron ezt akarja csinálni. Hogy ennek mi az eredete, nem tudom. Mindenesetre enélkül az első kudarcok után fejvesztve menekülnénk a művészi pályáról.


A vele készült teljes interjú IDE kattintva olvasható >>>


Forrás: SZTEinfo