Francia nyelvórák a Kar hallgatói számára

Az Alkalmazott Humántudományi Intézet a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetésével egyetértésben lehetőséget biztosít a kar valamennyi hallgatója számára egy új idegen nyelv alapfokú elsajátítására, illetve meglévő idegen nyelvi ismereteinek fejlesztésére, elmélyítésére. Ezt a lehetőséget francia nyelvből tudjuk felkínálni. A kurzusok térítésmentesek és 2-2 kreditet érnek.

A nyelvi kurzusokat különösen ajánljuk azon hallgatók figyelmébe, akik majdani munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek külföldiekkel, valamint külföldi részképzésen, Erasmus tanulmányúton szeretnék felsőfokú tudásukat elmélyíteni.


Ma már az érvényesüléshez piacképes nyelvtudásra van szükség: minél több nyelvet ismer valaki, annál nagyobb eséllyel talál magának megfelelő állást, akár itthon, akár külföldön.


A kurzusok címe: Francia kommunikáció 1, 2, 3 stb. Az 1-es számmal jelölt kurzusokat azoknak a hallgatóknak kínáljuk, akik korábban még sosem tanultak franciául. A 2-es jelölt csoportokba azok jelentkezhetnek, akik mögött legalább már egy félév francia nyelvtanulás áll, a 3-asba azok, akik legalább már két félévet tanultak és így tovább. Az újrakezdő kurzust azoknak ajánljuk, akik úgy érzik, hogy rendszerezni szeretnék a korábban megszerzett francia nyelvismeretüket, a középhaladó órákat pedig azoknak, akiknek a francia nyelvtudása körülbelül B1-es szinten van.


A kurzusok térítésmentesek és 2-2 kreditet érnek.


Szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatók jelentkezését!


SZTE JGYPK Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék

Francia Szakcsoport


Esetleges kérdéseikkel keressék Dr. Burján Monikát.

E-mail: bmonika@jgypk.u-szeged.hu