Bezár

Híres egykori JGYPK-s hallgatók és oktatók

Dombóvári István

Dombóvári István

2021. augusztus 30.
1 perc

Dombovari_Istvan_Dumaszinhaz


Magyar humorista. A hazai stand-up comedy műfaj képviselője, a Dumaszínház állandó fellépője.


Cegléden született, majd később ugyanott érettségizett közgazdasági és informatikai szakközépiskolában. A Szegedi Tudományegyetemen művelődésszervező diplomát szerzett. A Pest megyei Jászkarajenőn nőtt fel, 2020 tavaszán költözött vissza feleségével a településre. 2020. augusztus 1-jétől ő tölti be a helyi művelődési ház igazgatói posztját.

 

2005 óta szerepel humoristaként. Fábry Sándor tanácsára csatlakozott a Dumaszínházhoz, ahol azóta állandó fellépő. Mellette rendszeresen hallható az Kossuth Rádió Kabaréklubjában, valamint szerepel az RTL Klub Showder Klub című műsorában. 2015-ben társműsorvezető volt a Hungary’s Got Talent tehetségkutatóban. 2012-ben péntekenként a szolnoki Aktív Rádió reggeli műsorát vezette, 2013. március 1-jétől szintén péntekenként a Szolnok FM reggeli programjának társműsorvezetője volt.


2013-ban jelent meg Kormos Anettel közösen írt könyve, A nagy roastkönyv.


(Forrás: Wikipédia)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    máj
    9
    SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék galériája, Szeged, Brüsszeli krt. 37.
    18:00 - 20:00
    SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék galériája, Szeged, Brüsszeli krt. 37.
    18:00 - 20:00
  • *
    máj
    16
    Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Békési Imre terem
    18:00 - 20:00
    Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Békési Imre terem
    18:00 - 20:00
  • *
    máj
    31
    SZTE JGYPK Békési Imre terem (Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)
    11:00 - 13:00
    SZTE JGYPK Békési Imre terem (Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)
    11:00 - 13:00

Kapcsolódó hírek