therankings-szte_nyito

Első helyen végzett magyar viszonylatban az SZTE a Times Higher Education legfrissebb rangsorán

A Times Higher Education az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél mentén készíti el évről-évre Impact Rankings elnevezésű rangsorát. A friss listán a Szegedi Tudományegyetem kiemelkedően szerepel: magyar viszonylatban két másik magyar egyetemmel holtversenyben, összesített rangsorban pedig az első helyen végzett. Emellett dobogós pozíciót szerzett minden kategóriában, amelyből tíz területen szintén első helyezést ért el a magyar intézmények között.

A Times Higher Education 2019-ben indított rangsora, a THE Impact Rankings a világ felsőoktatási intézményeinek harmadik missziós tevékenységét méri, és az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél (Sustainable Development Goal, SDG) alapján vizsgálja az egyetemek gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását. A Szegedi Tudományegyetem az idei évben a THE összesített listáján hazai viszonylatban az első helyen szerepel, holtversenyben két másik magyar egyetemmel, a nemzetközi mezőnyben pedig a 401-600. helyezést érte el.

Bár idén mintegy háromszázzal nőtt a rangsorolt intézmények száma (1406), a 17 tematikus rangsorban is kiválóak az SZTE eredményei. A Tisza-parti Universitas számos kategóriában megőrizte korábbi, nemzetközi pozícióját. Ilyen például: a szegénység felszámolása, az egészség és jóllét, a megfizethető és tiszta energia, az ipar, az innováció és az infrastruktúra vagy a béke, az igazság és az erős intézmények. Nemzetközi szinten több kategóriában is javított az SZTE a tavalyi rangsorhoz viszonyítva, ilyenek voltak a fenntartható városok és közösségek kategóriák például. Eközben a hazai mezőnyben is erősen teljesített: dobogón végzett az összes kategóriában, amelyből tíz első, négy második és három harmadik helyezést tudhat magáénak.

SZTE_Impact_Rankings

A rangsorokban elért kiemelkedő eredmények is bizonyítják a Szegedi Tudományegyetem elkötelezettségét az ENSZ által megfogalmazott célok elérése felé, legyen szó a társadalmi környezet jólétének növelése érdekében vállalt oktatási, kutatási és szolgáltatási tevékenységekről, a tudás disszeminációjáról, az emberi, társadalmi, kulturális és környezeti értékek megőrzéséről, a társadalmi, gazdasági, környezeti felelősségvállalásról, vagy épp a fenntartható fejlődés támogatásáról.

A teljes lista itt érhető el.

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.


Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.