2024. október 16., szerda

Tanszékünkről

Honnan jöttünk, hol tartunk – röviden


Az Informatika Alkalmazásai Tanszék gyökerei Karunk elődjének, a Szegedi Tanárképző Főiskolának (1973-tól Juhász Gyula Tanárképző Főiskola) Matematika Tanszékére nyúlnak vissza, ahol 1968-tól bevezették a Matematika modern alkalmazása című tantárgy oktatását. Ennek keretében az információelméletről és az elektronikus számítógépekről tanulhattak a hallgatók. A tárgy tartalma folyamatosan bővült, és 1972-től már Numerikus és gépi módszerek címen szerepelt az órarendben.

1974-ben a Matematika Tanszéken belül Dr. Puskás Albert vezetésével megalakult a részben önálló Számítástechnika Csoport, amely már a jelenlegi tanszék elődjének tekinthető. Az egyre növekvő saját számítógéppark ellátása érdekében 1987-ben létrehozták a főiskolai Számítóközpontot. Ezután a Számítástechnika Csoport és a Számítóközpont együttesen dolgozta ki az új, számítástechnika tanárszak programját, amely fokozatosan 1988-tól indult előbb harmadik és másoddiplomás, később teljes értékű főiskolai szakként. A Számítástechnika Csoport és a Számítóközpont 1992-ben végül egyesült, és Dr. Galambos Gábor vezetésével megalakult a Számítástechnika Tanszék.

A Főiskola 2000-ben az egyesülések következtében létrejött Szegedi Tudományegyetem karává vált, a Számítástechnika Tanszék pedig 2007-ben felvette az Informatika Alkalmazásai Tanszék nevet, miután az új felsőoktatási képzési szerkezet átalakult, és a főiskolai szintű tanárképzés teljes egészében megszűnt.

A Tanszék jelenleg főleg felsőoktatási szakképzésekben oktat, de munkatársai egyéb képzésekben és kutatási, valamint ipari projektekben is aktívan tevékenykednek.