Hova tovább…? GTK MA
Altmár György vagyok, 2009 júniusában végeztem az SZTE-JGYPK Társadalmi tanulmányok alapszakon, és onnan nyertem felvételt az SZTE-GTK Közgazdálkodás és közpolitika mesterszakára, amelynek jelenleg II. évfolyamos - remélhetőleg egyben végzős is - hallgatója vagyok. A megtisztelő felkérésnek is eleget téve szeretném Nektek röviden bemutatni a jelenlegi mesterszakomat, annak előnyeit, hátrányait, hogy az esetleges továbbtanulási szándékotokat megkönnyítsem.
Azt mindenek előtt tudni kell, hogy a Társadalmi tanulmányok szakot azért választottam anno, mert még nem igazán volt bennem kiforrott kép a jövőmet illetően, de azt már akkor is tudtam (2006), hogy mindenképp humán tudományokkal szeretnék foglalkozni, elsősorban történelmi, politológiai és szociológiai irányokban. Erre akkor megfelelő választásnak tűnt az újonnan induló Társadalmi tanulmányok alapszak, amely nagyrészt azokat az ismereteket adta át, amelyekre vágytam, így kijelenthetem, hogy utólag is ezt az utat választanám. Sokat bírnék még írni a JGYPK-n eltöltött 3 évemről, de mivel nem erre vagytok kíváncsiak, így ezt most nem is teszem. Legyen annyi elég, hogy ez alatt a 3 év alatt csak elmélyült bennem az igény afelé, hogy még jobban megismerjem a világ folyamatait, amit mi magunk, emberek hozunk létre akarva vagy akaratlanul (Pl.: gazdaság, politika, háborúk, szegénység stb. melyek egymástól elválaszthatatlan fogalmak). Itt mindenképp ki kell emelnem a Társadalmi tanulmányok képzés inspiráló történelmi, politológiai és nemzetközi kapcsolatok irányvonalú kurzusait. Így eldöntöttem, hogy mindenképp folytatni szeretném a tanulmányaimat a 2 éves mesterképzésben.
A választásom azért esett a GTK Közgazdálkodás és közpolitika képzésére, mert annak tantervét áttanulmányozva úgy éreztem, hogy eddigi tanulmányaimat élet közelibb, gyakorlatiasabb szemléletmódban itt megfelelően bővíthetem, így gondolva a későbbi munkaerő-piaci elhelyezkedésre is. Ezen céljaim eléréséhez úgy érzem, hogy a lehető legjobb mesterképzést választottam amelynek, bemeneti feltételeinek eleget tesz a Társadalmi tanulmányok szak, annyi plusz követelménnyel, hogy 7 kurzust kell még ráadásként teljesíteni a mesterképzés első évében az alapozó tantárgyakon túl, amit bevallok utólag, hogy nem volt egyszerű, de nem is lehetetlen, hiszen „csak” tanulni és akarni kellett. Ilyen tantárgyak voltak:
Államháztartástan (MNB, ÁSZ, Pénzügyminisztérium stb.), Közgazdasági gondolkodás története (dr. Szabó Tibor óráihoz hasonló), Pénzügyi alapismeretek (kötelező kurzussá kellene tenni minden szakon a mai pénzközpontú világban), Számvitel (szintén nélkülözhetetlen bármely vállalkozásban, de kitartás kell hozzá), Gazdaságpolitika (egyik legérdekesebb kurzus), Menedzsment (hasznos, életszerű ismeretek), Ágazati politikák pénzügyei (nyugdíj, TB, oktatási ismeretek, szintén nélkülözhetetlen a hétköznapokban).
Az első félévben 7 alapozó tárggyal kellett megküzdeni, melyek általában 2+2 óraszámban futnak, előaadás+gyakorlat formában. Az első félév kurzusairól néhány szó röviden:
Egyetemes gazdaság és társadalomtörténet (a neve mindent elárul, nagyon érdekes kurzus, akinek Dr. Olasz Lajos kurzusai tetszettek, annak ez is fog), Közpolitika elméletek és elemzés I. (hogyan kell véghez vinni egy közösségi programot pl. villamos és troli beruházás stb.), Európai Unió gazdasága (Dr. Nagy Miklós EU-s kurzusához hasonló), Összehasonlító európai alkotmánytan (Dr. Kiss Mária Rita és Dr. Gombos József kurzusaihoz tudnám hasonlítani, nemzetközi politikai kitekintések), Gazdaságszociológia (Dr. Szabó Tibor kurzusaival rengeteg az átfedés), Közösségi gazdaságtan (milyen a megfelelő adóztatás, beruházás...számok és függvények, amelyek elkerülhetetlenek egy gazdaságtudományi karon), Makrogazdaságtan (szintén függvényekkel való barátkozás jellemzi).
A második félévben 6 alapozó tárgy következett, Magyar politikai rendszer (egy kis ismétlés Dr. Kovács László tanár úrral), Munkajog (értelemszerű, miről szól a tárgy), Költségvetési politika (államadósság szerepe stb.), Modern piacelmélet (a fentebb írt Közösségi gazdaságtanhoz hasonló) Társadalomtudományi kutatások módszertana (Jancsák Csaba kurzusaihoz hasonló), Gazdaság és társadalomstatisztika (számok, számok hátán....ezzel a tárggyal még jómagam is adós vagyok, de igyekszem...)
A most szeptemberben kezdődött második mesterképzéses évemről egyelőre még nem írnék, hiszen még nem sok tapasztalattal rendelkezek én sem, de talán valamivel kisebb a nyomás a hallgatón, mivel már tavaly teljesítette a plusz 7 előfeltételes tantárgyat, és az is pozitívum, hogy egy nagy kurzus-kosárból tetszőlegesen választhatjuk ki a nekünk szimpatikus tantárgyakat, így a lehetőségek még inkább adottak, hogy a diák ténylegesen azt tanulja, amit igazán szeretne.
A GTK oktatói (akikkel eddig volt alkalmam megismerkedni) szinte kivétel nélkül igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni magukból és a diákokból is, így úgy érzem, minőségi munka folyik, amelynek később remélhetőleg meglesz a gyümölcse.
Remélem tudtam segíteni, vagy legalább iránymutatást adni a továbbtanulásotokhoz, további sok sikert és ha bármi kérdés van a GTK-val kapcsolatban, akkor nyugodtan keressetek az altmargyorgy@gmail. com címen, de itt is sok információt találtok: www.eco.u-szeged.hu
Készítette: Altmár György, korábbi társadalmi tanulmányok szakos hallgató
(0 értékelés)














