Első benyomások a társadalmi tanulmányok szakról
2010 szeptembere van, és azt vettem észre, hogy már nem vagyok gólya. Gyorsan elrepült az előző év. Most a következő elsős évfolyamon a sor, hogy átéljék mindazt, amit mi éltünk át egy éve. Új iskola, új szaktársak, új tanárok és a nagybetűs élet kezdete.
Sikerült két elsős hallgatóval is pár szót váltanom és ezúton ragadom meg az alkalmat, hogy néhány gondolatot leírjak a beszélgetésünkből.
Jöjjenek a kérdések, melyekre őszinte és pozitív válaszokat kaptam:
.
1. Honnan hallottál a társadalmi tanulmányok szakról?
Sz. Borbála: Barátnőktől és a felvételi tájékoztatóból, mely minden év decemberében megjelenik.
S. Lilien: Ismerőstől hallottam, hogy Szegeden indul ez a szak. Mivel tetszik a város már régóta, úgy döntöttem, hogy ide adom be a jelentkezésemet.
2. Miért jelentkeztél erre a szakra?
Sz. B.: Mivel már több információt hallottam róla és érdekelt a szociológia, mint szaktudomány is, ezért felvételiztem a szakra. Ezen kívül összetett a szak, ezért a későbbiek folyamán nagyobb választási lehetőségem lesz a továbbtanulás szempontjából is.
S. L.: Érdekelt a társadalomtudomány, mely sok tudományterületet foglal magába, így a későbbiek folyamán tudok szakosodni a nekem megfelelő irányba.
3. Az elmúlt két hétben milyen tapasztalatokat szereztél az órákkal, valamint az oktatókkal kapcsolatban?
Sz. B.: A tanárok jó benyomást keltettek, teljes mértékben felkészültek és naprakészek a mai tudomány állásával kapcsolatban is. Reméljük, hogy következő hónapokban a tananyagot még gyakorlatiasabban sajátíthatjuk el. Kellemes hangulatú órákon vettünk részt. Olyan kurzusunk is van, ahol már az első órán is éreztük, hogy az előadó egyenrangú félként kezel minket.
S. L.: A tanárok szimpatikusak, hallgatóbarát módon adják elő az anyagot. Színvonalas órákon vettünk részt, viszont rengeteg elméleti anyagot adtak le, habár próbálták színesebbé tenni ezt az ún. „szárazabb” részt is. Az órákon jellemző volt az inaktivitás ebben az első két hétben, de szerintem a későbbiekben oldottabb lesz a légkör és az órák hangulatosabbak is lesznek ez által.
4. Melyik tantárgyat említenéd meg, amely belopta magát a szívedbe?
Sz. B.: Nincsen kiemelten kedvenc kurzusom még, hiszen csak két hét telt el a tanévből.
S. L.: Nekem a „Kommunikáció alapjai” című kurzus tetszett meg.
5. Mit tudnál mondani a szaktársakról? Mennyire sikerült megismerni őket ebben a kevés időben?
Sz. B.: Kb. kétszer annyian vagyunk az első évfolyamon, mint amennyien a másodikon vannak, ez kicsit meglepett. A szaktársak még nem nyíltak meg egymás felé igazán.
S. L.: A szaktársak szimpatikusak, habár még nem sikerült megismernünk egymást.
Készítette: Máté Ibolya társadalmi tanulmányok II. évfolyam
(2 értékelés)














