Bevallom, nehéz volt kiragadni egy témát Szabó Tibor tanár úr életéből, munkásságából, ezért úgy döntöttem, ezen interjú szolgáljon egy fajta ízelítőként, a világutazó, filozófus, festő professzor életéről.

A Tanár úr mióta oktat? Kezdettől fogva a felsőoktatásban kívánt tanítani?

Én 1970-ben fejeztem be tanulmányaimat itt a szegedi egyetemen akkor József Attila Tudományegyetemnek nevezték (ma Szegedi Tudományegyetem), olasz-francia szakon. Utána a budapesti egyetemen elvégeztem a filozófia szakot, így olasz, francia és filozófia szakos tanár vagyok. Gyakorlatilag 1970 óta oktatok. Kezdetben a JATE filozófia tanszékén oktattam 22 évig főállásban, utána még 6 évig óraadóként, majd 1992 óta tanítok a Juhász Gyula Tanárképző főiskolán (ma: Juhász Gyula Pedagógusképző Kar az SZTE-be integrálva). Az oktatói munkámat rendkívül fontos dolognak tartom, ugyanis az oktatómunka során kerül az ember kapcsolatba a hallgatókkal. Én a hallgatókkal való állandó kapcsolattartást, párbeszédet nem csak az előadásaimon szeretem folytatni, nem csak interaktív módon szeretem előadni a társadalomelméleti témáimat, filozófiai témáimat, hanem bármilyen formában, tehát szakdolgozat vezetés formájában is szeretek állandó kapcsolatban maradni a hallgatóimmal. Ezt tartom az egyik legfontosabb tevékenységemnek az életben, az oktató munkát. Időközben oktattam az főiskola olasz tanszékén is 10 évet, ott olasz kultúrtörténetet tanítottam, mivel nagyon közel áll hozzám az olasz kultúra.

Ez az érdeklődés csak elméleti, vagy megnyilvánul a gyakorlatban is?

Én rendkívüli mértékben kedvelem a kultúrtörténetet, amit oktatok is. Írtam könyvet az olasz kultúrtörténetről, olasz nyelven. Ugyanakkor, magam is 1994 óta aktívan művelem is a festészetet. Általában pasztell képeket festek. Amikor különböző tanulmányútjaimon vagyok, felhasználom az alkalmat, hogy fessek is, és azt szeretem bemutatni is. Több mint 20 önálló kiállításom volt, és számtalan kollektív tárlaton válogatta be a zsűri a képeimet. Éppen jelenleg is van Szegeden egy kiállítás a Megyeházán, ahová beválogatták egy Dante-képemet, egy Dante-profilt. Dantét én nem csak elméletben tanulmányozom, írtam róla 3 könyvet és számos tanulmányt, hanem szeretem megjeleníteni képi formában is ezeket a témákat, amik engem érdeklenek.

Mesélne a tudományos életéről?

A tudományban aktívan veszek részt körülbelül 1973-tól. Folyamatosan írok a magyar folyóiratokba. Legjobb magyar folyóiratoknak tartom a Világosságot, a Valóságot, a Magyar Filozófiai Szemlét, a Politikatudományi Szemlét, a Helikont, régen volt a Társadalmi Szemle. Más rendkívül fontos folyóiratokba is szeretek publikálni, de nem csak itthon, hiszen Oxfordtól, Osakáig jelentek meg írásaim a legkülönbözőbb nyelven, tehát angolul, franciául, olaszul, németül. Jelentek meg tanulmányaim japánul, amit fordításban közöltek Osakában. Egyik tanulmányomat Brazíliában fogják közölni hamarosan.

Egy könyv, tanulmány megírásához honnan szerzi az ihletet, szeret új témákban elmerülni, vagy a már régóta kutatott témákban mélyül el még inkább?

Kezdetben én szigorúan XX. századi társadalomelméleti, és filozófiatörténeti kérdésekkel foglalkoztam, Például amikor Gramscit tanulmányoztam, az ő munkássága nem kizárólag a filozófiatörténet, hanem politika- és irodalomtörténet körébe is esik, mert egy széles látókörű gondolkodóról beszélünk. Ugyanez az eset Lukács Györggyel is, akiről rendkívül sokat írtam, és ő is részben a filozófia, részben a politika, de nagymértékben az irodalomtudomány területén is dolgozott, tehát komplex szemléletű személyekkel, és alkotókkal foglalkozom. Így került sor arra, hogy 1997-ben a firenzei akadémia, egy Dante díjat ajánlott fel a számomra, az életművem elismeréseként, és akkor kezdtem el intenzíven foglalkozni Dantéval. Ez olasz szakosként nem állt messzire tőlem, és a professzorom Koltay-Kastner Jenő volt, aki rendkívül jelentős reneszánsz kutató is volt egyben. Dantéval nagyon szeretek foglalkozni, és más nagy szerzőkkel is. De nem csak olasz, hanem a francia gondolkodókkal is, tehát az érdeklődési köröm az eredeti végzettségemhez kapcsolódik. Elsősorban tehát olaszokkal, franciákkal foglalkozom, hiszen Franciaországban is voltam vendégtanár, ahogy Nápolyban is. A tanulmányútjaimon mindig azt kutatom, hogyan írják le ezek a nagy gondolkodók saját korukat. Az utóbbi időben egyértelműen az érdekel, hogy a globális korban milyen problémák vannak, hogy mi az a fő tendencia, ami vár ránk, ami jelen pillanatban is a világban mint társadalmi probléma felmerül.

Említette, hogy sokat foglalkozik Dantéval, akit a reneszánsz kor megelőlegezőjének tartanak, annak a kornak, amikor mind a festészet, mind az irodalom magas színvonalra emelkedett. Ön, amikor fest, visszanyúl a korábbi mesterekhez ihletért, vagy csupán meglát valamit, és úgy érzi, ezt most mindenképpen le kell festeni? Honnan kapja az ihletet a képeihez?

Számos ösztöndíjjal voltam különböző országokban, Hollandiában, Angliában, Argentínában, Brazíliában, Mexikóban, Egyiptomban és elsősorban Olaszországban. Ezen időszakok és tanulmányok során folyamatosan jártam a múzeumokat, és néztem a rendkívül nagy mestereket, akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Nagyon jelentős az a gyűjteményem, amelyet az idők során a magyar festőktől szereztem. A magyar festőkkel való beszélgetés is inspirált engem arra, hogy ne csak szemléljem az alkotásokat, hanem próbáljam a saját magam érzelemvilágát megfesteni. A saját, sajátos megközelítési módot, olykor a kritikai szemléletmódot tudom ajánlani a hallgatóimnak is. Csak ez viszi előbbre az emberi civilizációt.

Készítette: Szőke Tamás társadalmi tanulmányok III. évfolyam