A Kisebbségpolitika és multikulturális nevelés tanár szakos mesterképzéses
hallgatók a múlt héten terepgyakorlaton vettek részt a Tolna-megyei
Bogyiszlón. Kutatásuk a magyar-roma együttélés kérdései köré szerveződött.
Elsősorban az érdekelte őket, hogy a körülbelül 2000 fős faluban miért
nincsenek olyan éles konfliktusok, mint Észak-kelet Magyarországon. A
Tantusz munkatársa friss élményeikről kérdezte az Alkalmazott
Társadalomismereti Tanszék hallgatóit.


Milyen különbségeket láttok a terepgyakorlat és egy egyetemi tantervi óra között? Melyik a fontosabb a tudás és a tanulás szempontjából?

Mindkettő nagyon fontos. Az órán elsajátítjuk az elméletet, de még egy szeminárium keretében szerezhetjük meg azt a tapasztalatot, amit a helyszínen, a gyakorlat során átélünk. Hiszen az órán kapunk egy anyagot, amelyre nem feltétlenül mondható el, hogy száraz, de az nem annyira életszerű, mint amit mi megtapasztalunk kint a terepen. Hiába mondják el órán, hogy „Ja igen, előfordulhat, hogy nem engednek be minket, ha kérdőívet akarunk lekérdezni”, de megint más lesz az, amikor ott állok az ajtóban, csöngetek és akkor kedvesen, vagy kevésbé kedvesen elküldenek.  /Kiss Áron/

Miért választottátok éppen a magyar-roma etnikai együttélés témát?

Azért, mert nagyon aktuális. Szerintem a jövő társadalmában, ha nem lesznek drasztikus dolgok, például háborúk, vagy bármi, akkor meg kell tanulnunk együtt élni, és ennek egy jó formája szerintem egy olyan faluba ellátogatni, ahol valamilyen szinten ez jobban működik, mint Magyarországon általában. Ezért választottuk. Voltak kisebb nehézségek is, mert nem könnyű a téma, de hát ezért vagyunk, ezért van ez a mester szak, mert többet várunk, mint mondjuk egy alapszakos hallgató.  /Gál Levente/

Hogyan kerültetek épp Bogyiszlóra?

A tanárnőnek (Kiss Mária Rita) a tanítványa a Bogyiszlói iskola igazgatója és hallottunk némi információt, ami felkeltette az érdeklődésünket. Végül is így döntöttük el, hogy Bogyiszlóra megyünk.  /Müller Zita/

Szervezési szempontból úgy látom, hogy egy ilyen intenzitású terepgyakorlat, ami mi voltunk, nem valósítható meg úgy, hogyha nincs segítője az embernek abban a közösségben. Tehát én azt gondolom, hogy a bogyiszlói választásban az is benne volt, és azt én szorgalmaztam, hogy ismerjünk olyan embert, aki azért tud minket egyrészt támogatni is, másrészt meg olyan információkat nyújtani, amelyek mentén elindulhatunk. Az szerintem kell hozzá. Elmehetünk idegen helyre is, csak akkor nem érünk el annyit, mint amennyit itt elértünk. /Kiss Mária Rita tanárnő/

És milyen kutatási módszereket használtatok? Hány kérdőív, interjú, fókuszcsoport készült? Mik voltak a témák?

Három részre tagolódott ez a kutatás. Egyrészt volt egy fókuszcsoport, voltak interjúk, és volt a kérdőív. A kérdőívet úgy próbáltuk összeszerkeszteni, - itt nem jelenlévő kollégámmal Barna Márton úrral- hogy az a lehető legjobban illeszkedjen az adott a társadalmi közegbe, és a legjobban ki lehessen belőle hozni azokat az együttélési technikákat, amelyeket megvalósít ez a falu. Először konkretizáltuk, tehát megnéztük azt, hogy egyáltalán létezik-e ez a békés együttélés és kevesebb etnikai konfliktus a cigányság és a magyarság között, utána pedig azt próbáltuk kideríteni, hogyha létezik, akkor az minek köszönhető. Mik azok a tényezők, amelyek miatt esetleg kevesebb a nézeteltérés. Tehát a kérdőívben ezekre próbáltunk rávilágítani.  /Gál Levente/

Én interjút készítettem a cigány önkormányzat vezetőjével, aminek a témája az volt, hogy ő hogyan lett roma származásúként ilyen sikeres, miért lett diplomája, illetve a hátterét is vizsgáltuk, hogy a szülei mit tettek ezért. /Müller Zita/

Én előzetesen az önkormányzatból készültem fel, és egy interjút készítettem a község vezetőjével, ami előzetes reményeim szerint alakult. Kevésbé nominális dolgokra voltam kíváncsi, inkább, mint egy vezetőnek a benyomásaira, és egyáltalán arra, hogy milyen egy ilyen települést vezetni, illetve ő mit tud tenni akár az együttélés érdekében. És akkor ezt előzte meg egy dokumentumelemzés, statisztikákhoz jutottunk, sok segítséget kaptunk. /Kádár Gergely/

Én egy interjút készítettem a helyi civil szervezetek vezetőivel, 7 civil szervezet van a faluban, ebből 4-gyel sikerült interjút készítenem. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy cigány származású emberek is képviseltetik-e magukat civil szervezetekben, tehát a vezetőségben, illetve, hogy egyáltalán részt vesznek-e bármilyen tevékenységben, amelyeket a civil szervezetek szerveznek. És, ha részt vesznek magyarok, cigányok egyaránt, akkor tudnak-e együtt működni egymással. Azért itt elég érdekes dolgok derültek ki. Illetve szeretném kiemelni, hogy az interjú, a fókuszcsoport és a kérdőívek mellett, hogyha indirekt módon is, de résztvevő megfigyelőként is ott voltunk a helyszínen, ennek is majd ki kell jönnie a dolgozatból, hogy mit tapasztaltunk mi személy szerint. /Kiss Áron/

Említettél „érdekes” dolgokat, mik voltak ezek?

A magyar és cigány kultúra különbözőségeiből fakadóan is… Sokan azt mondták, hogy ők pártolnák azt, ha lennének cigányok a szervezetben, de még sincsenek. Egyrészt mind a két oldal érthető, de elmondhatjuk azt, hogy a civil szervezeteket inkább a magyarok szervezik, magyarok csinálják, kevesebb a roma résztvevő, hogyha van roma tagjuk egyáltalán. Az egyik a hagyományőrzőknél volt nagyon érdekes, amit az ő vezetőjük mondott, vagy legalábbis ő volt, aki erre hangsúlyt is fektetett, hogy más a kultúra. És a bogyiszlói hagyományőrzők – bár szerintem a bogyiszlói hagyományoknak szerves része a cigány kultúra is – de a hagyományőrzők a magyar hagyományokat őrzik. Azt mondta, hogy ezért is kevesebb, illetve, hogy nincs is nagyon közöttük cigány származású. Cigány kulturális rendezvényt pedig nem szerveznek, mert, ők a magyar hagyományokat képviselik, a cigányoknak megvan a maguk kultúrája, és ők a saját rendezvényeiket, hogyha nem is formális keretek között, de maguknak csinálják. Tehát a különállás az mégiscsak megvan. /Kiss Áron/

Mennyiben voltak segítőkészek, mennyire járultak hozzá a munkátokhoz?

Az elején azt tapasztaltuk, hogy ilyen invázió jellegű hatással bírtunk. Én a kérdőíveztetésnél éreztem azt, hogy az elején még a kerítésen kívül, zárt kapuk előtt érintkeztek velünk a helybéliek, és nem nagyon értették, hogy ez mire is jó. Utána a második-harmadik napra már nagyon sok pozitív tapasztalattal találkoztam, tehát a „jöjjön be, igyunk meg egy fröccsöt, beszélgessünk!” stílusú hozzáállásra is volt példa. Nyíltabbak lettek, és ez jó érzés volt. Egy idő után látszik, hogy ez egy kicsit befogadóbb közösség. Persze mindig van olyan, akinek nem tetszik, ha kutatják, vagy hogyha valami elemzés történik egy adott közösségen belül, de voltak akik ezt nagyon pozitívan vették és segítették a munkánkat. Megmondom őszintén, hogy pozitívan csalódtam, nehezebb terepre számítottam. /Gál Levente/

Igen, ahogy terjedt a hírünk - és az talán jó hír volt -  így sokkal könnyebb volt bejutni az emberekhez, vagy legalábbis nem kellett annyit magyarázni, hogy honnan vagyunk, mert értesültek róla a szomszédból. /Kádár Gergely/

Kinek mi volt a legnagyobb élménye?

A két fókuszcsoport, amibe inkább szemlélődőként volt részem. /Kádár Gergely/

És ehhez hogyan lettek kiválasztva a résztvevők?

Ebben az én kezem volt, és mivel nem tudtam ismeretlenként magam dönteni erről, és úgy döntöttem, hogy a kapcsolatunkat, Boda Zoltánt kérem meg arra, hogy válasszon ki olyan embereket, akik befolyással bírnak a faluban. Boda Zoltán megkérte a cigány önkormányzat vezetőjét, és akkor ő válogatta a cigányokat, Boda Zoltán pedig a magyarokat. Én utólag úgy látom, hogy mindenki a saját embereit hozta erre a beszélgetésre, tehát ez volt a logikája. Ennél jobbat nem tudtam kitalálni az adott helyzetben. /Kiss Mária Rita/

És egyéb élmények, amik csak úgy véletlenszerűen történtek?

A Dankó-telepen sétálgattunk, és egyszer csak megpillantottunk egy rózsaszín libát, és akkor megkérdeztük a hölgyet, hogy ez mitől ilyen színű, mert ilyet még nem láttunk, és akkor elmondta, hogy húsvétkor meg akarta csípni a lányát, aki éppen tojásfestő vízzel ment kifelé és ráöntötte. /Müller Zita/

Kulturálisan milyen „meglepő” dolgokat tapasztaltatok, amelyeket eddig nem gondoltatok volna?

Nekem az első napi kocsmaélményem volt furcsa, amikor azt hittem, hogy minket néznek, mert pont meccset néztünk, és azt vettem észre, hogy mögöttem egy cigány srác táncolt az asztalon, és nagyon furcsa volt az, hogy mindenki telefonnal fényképezte, tapsoltak neki –legyen az magyar, vagy cigány, vagy bárki – és ez szerintem jól mutatta, hogy lehet, hogyha más helyen vagyunk, akkor ezek az emberek külön ülnek, nem foglalkoznak egymással, megpróbálják a lehető legminimálisabb kontaktot felvenni egymás között. Jó volt őket ott látni, hogy értékelik, hogy az a fiú ott táncol az asztalon és értékeli a kultúráját. Roma zene szólt, de a nem romák is ugyanúgy pártolták ezt a dolgot. /Gál Levente/

Tehát úgy látszott, hogy ez a roma-magyar egység megtestesülni látszik ott a kocsmában.

Ez azért így erős. Úgy fogalmaznék, hogy valamilyen szinten jobban működik talán, mint máshol. Itt olyan mértékben nem számít az, hogy ki vagy. /Gál Levente/

Miben változtatta meg ez a tapasztalat a véleményeteket a helyzet kezelésével kapcsolatban? Miket lehetne még tenni ebben az irányban? Miben nyújtott segítséget ez a terepgyakorlat?

Engem csak annyiban erősített meg, amit korábban is gondoltam, hogy olyan komplex ez a probléma, hogy nem lehet semmilyen vezetőnek, vagy méltóságnak megoldani, ahogy az elmúlt 20 évben sem sikerült, kellenek hozzá a szereplők is. Tehát ezt nem lehet irányítani felülről, de kizárólag csak alulról sem. Valahogy a kettő közötti utat kellene megtalálni. /Kádár Gergely/

Én is úgy vélekedek erről, hogy nem szabad a szélsőségek felé sodródni. Bármilyen is lesz az etnikai összetétele a társadalomnak, nem szabad megengedni, hogy bármilyen szélsőség forduljon elő. A ló túlsó oldalára sem szabad esni, hogy csak pártolni őket, hogy „így, meg amúgy, meg szegények”, hanem valami olyan megoldást kell találni - amit Gergő is mondott - hogy lehet, hogy nem felülről, hanem közép szinten, vagy regionális szinteken, ami valahogyan ezt az együttélést segítheti majd a jövőben. Ennyi változott meg bennem. /Gál Levente/

De akkor a kapcsolatteremtés, ahogy például, ti is ezt megtettétek, az rossz irányba biztos nem terelheti a dolgokat. Például említetted, hogy 2-3 nap után egészen más viszony alakult ki közöttetek, ahogy közeledtetek feléjük.

Igen, ebbe a közösségbe. De lehet, hogyha 30 km-rel arrébb vagyunk, ott már olyan atrocitás érte a cigányságot, hogy ez ránk is visszaütött volna, ha odamegyünk és kérdezgetünk, nem értik, hogy mit akarunk… Akkor lehet, hogy nem így jövünk ki. Tehát fel kell mérni mindig az adott terepet, hogy milyen viszonyok vannak ott. /Gál Levente/


Készítette: Horsch Cecilia