Már biztos minden színházba járó, színházat kedvelő társamnak megfordult a fejében, hogy mi zajlik a színfalak mögött. Hogyan készülnek a színészek? Hogy néz ki a színpad hátulról? Egyáltalán mi van ott, ahova a néző nem lát be? Mindezekre a kérdésekre válaszokat kaphatunk, ha elég gyorsak vagyunk és a már jól ismert Facebook-on jelentkezünk az EHÖK által meghirdetett „Amit a néző soha nem lát…” színházlátogatásra. De ha épp lemaradtál, akkor itt egy kis ízelítő abból, amit Boros Endre - a színház mindent tudó gondnoka - elárult nekünk.

Először egy kis történelmi visszatekintéssel vezetlek be titeket a színház titkaiba, hogy el tudjátok képzelni, hogyan vált ilyen széppé az emeltszintű szórakoztatás szegedi színhelye. 1856-ban nyílt meg az első önálló szegedi színház, amit a Szeged-Pest vasútépítés maradékaiból építettek fel, emiatt a csúnyácska épületet „bódészínháznak” kezdték becézni. Szerencsére ezt a nevet nem sokáig kellett viselnie, mivel az 1879-es árvíz elintézte a dolgát, majd utána a város átépítése során lett rá lehetőség, hogy impozáns kőépületet emeljenek.
Két nagyon híres bécsi építész irodája vette vállára a feladatot, hogy megtervezze az épületet. 1883-ban Ferenc József is ellátogatott az ünnepélyes megnyitóra. A kor modernitásának megfelelően felszerelt színház sem fogadhatta sokáig vendégeit. Az 1885-ben keletkezett színpadi tűz felégette majdnem az egész nézőteret, a színpaddal együtt. A felújítás után 1886-ban nyitotta meg újra kapuit. Ezúttal Tisza Kálmán tisztelte meg a várost a jelenlétével.
Azóta színházunk kisebb nagyobb felújításokon ment keresztül, hogy az idő vasfoga ne látszódjon meg rajta.

Miután Boros Endre elmesélte nekünk a máskor beszédtől hangos, most furcsán üres és csöndes előtérben a színház felépülésének gödrös útvonalát, elindultunk, hogy végignézzük az épületet, így, üresen.

Az arannyal díszített oszlopok mellett elhaladva, felmentünk a messzi földről származó márvány lépcsőkön. És rögtön rá is jöttünk, hogy mennyi mindent nem vesz észre az ember előadás előtt. Például az első emeleten, végig a folyosón, a görög színházból ismert maszkokkal találkozhatunk. Régen fontos szerepük volt: mivel csak férfiak játszhattak, így maszkkal különböztették meg a különböző nemű karaktereket. Szerepük most kicsit megváltozott, de ugyanolyan hasznos, mint régen volt. Nem csak hogy díszítik a színház folyosóit, hanem még a fűtőberendezést is elrejtik maguk alatt.

Teljesen ingyen ülhettünk be a nézőtérre, ahol éppen fénypróbát tartottak a fény technikusok, így villódzó fények között tekinthettük meg részletesebben a 800 kilót nyomó csillárt. Megtudtuk, hogy a függönynek nem csak a felvonások közötti szünet jelzése a szerepe, hanem a biztonság fenntartása is, ugyanis ha tűz ütne ki, akkor a függöny leengedve meggátolja a lángok továbbterjedését. A vastaps elnevezés is a függönyhöz kapcsolódik: sikeres előadásnál a függöny leengedése után, a közepén nyíló ajtón jöttek ki a színészek még egyszer meghajolni. A székeket borító kárpit is tűzálló, pontosabban meggátolja a tűz gyors terjedését. Illetve a színpadra 15 köbméter víz zúdulna, ha kigyulladna. Visszatérve a fénytechnikai próbára, elég nagy munka. Minden jelenethez, minden megmozduláshoz le van írva, hogy milyen szögben, milyen formában, hova essen a fény. Ezt előadás előtt mindig el kell próbálni, és a lámpákat be kell állítani a meghatározott helyekre, hogy az előadás során csak be és kikapcsolni kelljen őket a néhány mozgatás mellett. A színészeknek ugyanígy meg kell jegyezniük, hogy hova álljanak pontosan, a színpad melyik deszkájának csíkjához, hogy ne sötétben mondják el szövegüket.


Ezután hagytuk a srácokat tovább dolgozni, mi pedig ellátogattunk a női oldalba. Kész labirintus a kulisszák mögötti rész. Rengeteg végeláthatatlan folyosó és sok-sok lépcső, amit a színészek minden nap többször is végigjárnak. A női öltözők olyanok, mint a filmekben. Kis kártyák jelezték az ajtókon, hogy melyik színésznő melyik öltözőben kap helyet. A pipereasztalok tele vannak parfümös üvegekkel, sminkes kellékekkel, az előző előadásokból kapott csokrok, virágok pedig be vannak tűzve, a hatalmas tükröket körbevevő, égők közé. A következő előadás - jelen esetben A makrancos hölgy -  jelmezei sorban felakasztva egy hosszú fém rúdra. Muszáj volt elképzelnem a régi kor színésznőit, díváit, amint hosszú, gyönyörű ruháikban ott ülnek a tükör előtt és épp vörös rúzsukat viszik fel, vagy parfümözik magukat. Nehéz volt innen szabadulni, de a fodrász és sminkes részleg is érdekesnek bizonyult. Megint lépcsők sora, és beléptünk egy parókákkal díszített színes szobába. A tükrökre fényképek, újságokból kivágott képek vannak ragasztva, amik különböző hajviseleteket ábrázolnak. Egy-egy képen divatbemutatók és fodrászversenyek modelljei, másokon korabeli hajviseletek, de ott díszeleg a tömegben Marilyn Monroe és Lady Gaga is, ismert masni hajával. Bodnár György, a színház fodrásza épp Erdélyi Tímea színésznő haját készítette az esti előadásra, aki A makrancos hölgyben, Biancát, a kisebbik lányt játszotta. Biztos mindenki látott már divatról szóló filmeket vagy csak egy szimpla vígjátékot, amikben sokszor meg lehet találni ezeket a tipikus sztárfodrászokat, akik ide-oda kapkodva, parancsolgatva, magabiztosan csattogtatják az ollót, tekerik a tincseket és közben a lehengerlő humorukkal, vagy épp türelmes hallgatásukkal szórakoztatják a „pácienst”. A színházi fodrászat is ehhez hasonló. Beszédes fodrászunk elmesélte azt is, hogy van rá példa, amikor kívülről fújja már ő is egy-egy darab szövegét, mivel a színészek még nála is próbálnak.

Fájó szívvel hagytuk ott Bodnár Györgyöt, a parókákat és Lady Gagát, majd a labirintust feltérképező utunk során most a színpadon kötöttünk ki, de nem is akár hol! A színpad mögött! A fekete falakon lépcsők és korlátok vannak. Ha fölnézünk, nem látjuk a plafont, mivel legalább 100 kötél tart valamilyen kelléket vagy lámpát. Úgynevezett intelligens lámpákkal is fel lett szerelve a színház nem rég, amiket elég beállítani, hogy hogyan és mikor világítsanak, majd utána már elvégzik maguk is a munkát. Aki már látta Az operaház fantomja című filmet, könnyen oda tudja képzelni a félig állarccal letakart arcú fantomot, a félemeletek, galériák fekete falai és vas rácsai közé. A színpad mögött van a kellékfelvonó is, aminek a segítségével az utcáról könnyen fel tudják a színpadra vinni a díszleteket.

A színpadról lementünk a színpad alatti szintre, ahol a kották már elő voltak készítve az esti előadásra. A raktárban sok száz féle kellék felhalmozva, a csillártól kezdve az elhangolt zongorán át a kanapéig minden. Innen lehet azt is megoldani, hogy a színészek, egy felvonó segítségével, egy csapóajtón keresztül, hirtelen a színpad közepére kerüljenek a semmiből.
Sajnos ott kellett hagynunk a korabeli bútorokat és más kellékeket, mert lejárt a másfél óra. Így megint végig szánkáztunk a végeláthatatlan folyosókon, lelépcsőztünk a végtelen sok lépcsőn és kikötöttünk újra a még mindig üres előtérben. Majd pár perc múlva a művészbejárón távoztunk.

Mindenkinek tudom ajánlani, hogy ha van rá lehetőség, akkor járja végig így is a színházat. Lehetőség pedig mindig van, hiszen a színházi nyíltnapok folyamatosan megrendezésre kerülnek, ahol még több helyre nyerhetünk bepillantást, ráadásként a színház színészei vezetik a csapatokat, így színész illetve szakmai szemszögből is több titokra derülhet fény. Emellett az EHÖK Facebook-os oldalát és üzenőfali bejegyzéseit is érdemes nézegetni az érdeklődőknek, hisz nem ez volt az utolsó színházlátogatási program. (Mellékesen megjegyzem, hogy az EHÖK szervezésében még 250 forintos kuponokat is kaptunk, ami azt jelenti, hogy ennyiért vehetünk jegyet bármely, nem emeltdíjas (premier) előadásra. )
Szóval mindenképpen megéri, tehát itt a színház honlapja http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/, ahol mindent információt meg lehet találni!

Készítette: Garajszki Orsolya