Államvizsga?! - „Azt mondják, nem olyan vészes, persze utólag nekik könnyű beszélni”
Hamarosan itt az államvizsga, sokunknak ez még távoli feladatnak tűnik, azonban a mostani harmadéves társainknak igen közeli. Próbáltam elérni őket, de úgy tűnik nagyon elfoglaltak: hol egy szakdolgozat leadás, még egy utolsó javítás stb. Végül R. Eszter segített eloszlatni a homályt, arról, hogyan is képzeljünk el egy államvizsgát.
„Az államvizsgára való felkészülés eléggé nehéz. Az első feladat, ami engem ráébresztett arra, hogy mindjárt itt az ideje, amikor a szakdolgozatot írtam.
Miután leadtam a szakdolgozatot akkor tudatosult bennem, hogy már 2 hónap sincs hátra és vége van az egésznek. De addig nagyon sok mindenen túl kell esni. Például hogy az utolsó félévet is sikeresen zárjuk.
Az államvizsgán először a szakdolgozatunkat kell megvédeni, ami abból áll, hogy összefoglaljuk miről írtunk és miért is ezt? Majd válaszolnunk kell pár kérdésre.
A tételeink két kupacba lesznek kitéve az asztalra. Innen kell majd egyet-egyet húzni, és ezeket ugyanúgy, mint az érettségin elmondjuk, majd ezek után kapunk osztályzatot.”
A még közelebbi, május 1.-től indult szakmai vizsgáról, a tavaly végzett P. Ágnes (intézményi kommunikátor) mesélt nekem, hogyan is zajlott le az ő szakvizsgája.
„A miénk úgy állt össze, hogy rögtön a vizsgaidőszak első napján írásbeliztünk a két év anyagából. Mindenféle kérdés: volt benne jogtól kezdve a marketingen át egészen a tv-ig.
Aztán rá egy hónapra volt a szóbeli: három tételsorunk volt.
1.: marketing
2.: televíziós ismeretek
3.:többi anyag (pl.: jog, szerkesztés, filmtöri, sajtóetika....stb)
Egy tételsorban volt 30 tétel, ami azt jelenti, hogy 90 tétel volt összesen. Bementünk, és kihúztunk három darabot. Volt elég időnk kidolgozni, aztán felmondtuk és kész.
Utána a szakdoga-védés egy másik teremben zajlott, ott röviden .ppt segítségével kellett elmondani mindent, aztán ennyi. Megbeszélték a jegyet, kihirdették és mentünk Isten hírével!
Nem volt vészes szerintem, mert szerettem a szakomat és könnyű volt így a tanulás.
A tételek voltak húzósabbak, de összefogott a csapat: kidolgoztuk az összeset és feltettük a közös mail címre.
Nekem könnyű volt, mert gyakorlatorientált volt a képzés és könnyebben megjegyeztem a dolgokat. De hozzáteszem, hogy ez "csak" egy FSZ képzés volt.”
Készítette: K.A.
(0 értékelés)














