2011. március 24.-25.-én látogattuk meg a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot az SZTE-BTK tanár szakos hallgatóinak egy kis csoportjával.

A Békés megyei kb. 5000 fős település élete nem könnyű, az itt élők nagy része munkanélküli, ill. egyéb szociális nehézségekkel küzd, így nem meglepő a város egyetlen iskolájának tanulói összetétele. A 415 ide járó diák 43%-a hátrányos helyzetű.
A fenti adatok birtokában egy szerény körülmények között „tengődő” iskolára számítottuk, így megérkezésünkkor ért minket az első meglepetés. Az iskola két épületből áll, az egyik a jelenleg is felújítás alatt álló, gyönyörű Wenckheim-kastély, a másik a kastély mellett álló nemrég restaurált emeletes épület. Ami az iskola felszereltségét illeti, úgy gondolom nagyon sok – lényegesen jobb anyagi feltétellel rendelkező – település iskolája megirigyelné. Frissen festett falak, műanyag nyílászárók, új székek és asztalok, gazdagon felszerelt számítógépes terem (Internet hozzáférés), könyvtár és most épül a tankonyha.

A kétnapos megfigyelés alatt a legmeghatározóbb élményt a tanárok munkája, tanár-diák, diák-diák viszony szempontjából tapasztaltak nyújtották.
A tanulók mind a tanórákon, mind a szünetekben fegyelmezettek, értékrendjüket és normáikat jól mutatja az, hogy mennyire vigyáznak az iskola épületére. Sehol sem láttam padfirkákat, vagy a falakon WC-papír galacsinokat, ami szinte minden iskolában megszokott látvány. Ezek a gyerekek nemcsak az épületet „tisztelik”, hanem tanáraikat és diáktársaikat is. A gyerekekre általában jellemző csúfolódás itt egyáltalán nem jellemző, annak ellenére, hogy ha valahol, hát itt lehetne miért „piszkálódni” (180 diák hátrányos helyzetű). Ennek hátterében sok minden áll, pl. az, hogy megszokták a különböző hátrányos helyzetű gyerekek egymás társaságát, hiszen már óvodában megkezdődik az integráció, mindezt tökéletesíti az iskola és az óvoda között megvalósuló együttműködés, mely rengeteg közös programot nyújt az ovisoknak és a kisiskolásoknak. Úgy gondolom, hogy a gyermekek közt megfigyelhető tolerancia egyik legfontosabb oka a hátrányos helyzetűek nagy aránya az iskolán belül. Nincs értelme egymás csúfolásának, hiszen a gyermekek majdnem fele küzd valamilyen hátrányos helyzet okozta problémával. A tolerancia másik legfontosabb kiváltójának a tanárok viselkedését, hozzáállását tartom. Olyan szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel fordulnak a diákokhoz, hogy a tanulók szinte nem is viselkedhetnek máshogy. A pedagógusok odaadó magatartásának következménye, hogy egyikük sem tud úgy végigmenni a folyosón, hogy ne állítaná meg egy gyerek sereg egy ölelésre vagy egy-egy jó szóra.

Az itt dolgozó pedagógusok szinte emberfeletti teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. Mindegyikük benn van az iskolában reggel 7-től délután 4-6-ig (az iskolában egész napos nevelés-oktatás valósul meg, azaz a diákok délután négyig benn vannak az iskolában, délután különböző foglalkozásokon vesznek részt, otthonra már nem marad házi feladat), majd miután hazaérnek a következő napi óráikra készülnek, az iskola EU-s pályázatain dolgoznak, ill. ráérős perceikben szakmai továbbképzésükkel vannak elfoglalva. Az iskola tehát sok szempontból példával szolgálhat minden iskola számára, ez alól a tanárok együttműködése sem képez kivételt. Kiváló személyes kapcsolataikon túl, igen nagyfokú együttműködés figyelhető meg szakmai téren is. Meglátogatják egymás óráit, kritikát, megerősítést fogalmaznak meg, közös programokat találnak ki. Mindezt a tanulók életének megkönnyítése érdekében.

Hozzá kell tenni, hogy még így sem elégedettek sem a megvalósuló programokkal, sem a diákokkal, ami kiválóan bemutatja a hihetetlen maximalizmusukat. Éppen ezért, ahogy minden pedagógiához valamilyen szállal kötődő tanárnak, diáknak, hallgatónak, egyetemi tanárnak stb. kötelezővé tenném ennek az iskolának a meglátogatását, úgy az itt dolgozó pedagógusoknak is, pl. egy ún. elitiskola meglátogatását.
Úgy gondolom, akkor döbbennének rá, hogy a szerintük fegyelmezetlen és nem motivált végzőseik kisangyalok a többi hasonló korú diákhoz képest.

A Körösladányban eltöltött két nap, rendkívül tanulságos volt számomra, és nem is elsősorban a hivatalos tevékenységeink (hospitálás a különböző tanórákon, egyéb foglalkozásokon) miatt. Pl. hihetetlen nagy élmény volt azt látni, ahogy a szünetekben a diákok odarohannak a tanárokhoz, miközben a különböző tanulmányokban folyamatosan a kötődés hiányáról olvashatunk tanár és diák között (valljuk be ezek a tanulmányok az általánosan jellemző körülményeket írják le). Hasonlóan mély nyomott hagyott bennem az itteni pedagógusok munkamániája. Nem elég, hogy a napjaik nagyobb részét az iskolában töltik, majd otthon is az iskolai teendőkkel foglalkoznak, de amikor megmutatták az évek alatt elkészített tanulói segédanyagokat, akkor láttam, hogy ez a csupa nagybetűs ELHIVATOTTSÁG; millió kis cetli, kártyácska, zseton, mondóka, játékos feladatok, stb., amiket az évek során elkészítettek, gyűjtöttek, vigyáztak rá, és szinte minden tanórán előkerül valamilyen játékos feladat. Úgy gondolom, ezeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása ne íveljen meredeken lefelé az életkor előre haladtával, ami manapság egy nagyon meghatározó tendencia. Hiába fejlesztjük ugyanis a különböző képességeket, ha elmegy a kedvük a tanulástól, és a tanulásban, az iskolában végzett tevékenységekben csak negatívumot látnak…Véleményem szerint a kitűzött célok között a képességfejlesztésről az attitűdformálásra kéne helyezni a hangsúlyt, hiszen rendelkezhet egy gyermek akármilyen képességekkel, ha szeret tanulni, érdekli az, ami az iskolában elhangzik, a leggyengébb képességű diák is képes a szárnyalásra.

Ez a rövid beszámoló természetesen nem tudja visszaadni az ott tapasztaltakat, így csak azt tudom javasolni mindenkinek, akit érdekel a pedagógia, látogasson el ebbe az intézménybe, az itt dolgozó pedagógusok biztosan nagy szeretettel fogják fogadni.