Herman Ottó kollégium
Egyik most érettségiző ismerősöm említette, hogy nagyon szeretne Szegedre jönni, viszont nem tudja eldönteni, melyik kollégiumot válassza, ha arra kerül a sor. Ezért gondoltam segítünk neki, és Nektek Kedves Érettségizők ebben a helyzetben, hogy eldönthessétek melyik számotokra a megfelelő. Több részes sorozatunkban különböző hallgatókat faggatunk arról, miért éppen a jelenlegi kollégiumára esett a választása, miért szeret itt lakni… a többit megtudhatjátok a cikkből.
Egy első éves GTK-s lány beszámolója:
Ez Újszegen található a Temesvári körúton. A közlekedés egész jó, tízpercenként biztos megy valamilyen busz a közelből a központba, pl. a 2-es, 71A innen a koli mellől, de a 60, 60y és a 71-es is egész közel van. Sétálva a ligeten át negyed óra alatt bent vagyok a Széchényin, biciklivel pedig 10 perc. Én személy szerint nagyon szeretem, otthonos, barátságos kollégium.
Kellemeset csalódtam a koliban, mert először mindenkitől rosszakat hallottam. Nem fogok hazudni, az, hogy milyen itt az élet, azt nagyban befolyásolja, hogy milyen emberekkel laksz együtt, vagyis "kiket sikerült kifognod" illetve azon, hogy mennyire tudsz alkalmazkodni. Ha mindannyian tudtok alkalmazkodni, és tekintettel vagytok a másikra pl.: mindenki elmosogat maga után, nem hagy rendetlenséget, nem hangoskodik éjjel stb.. akkor nagyon jó tud lenni! De ez minden együttélésnél így van
Hárman vagyunk egy szobában, minden szinten vannak wc-k, zuhanyzók. Kétemeletenként van mosókonyha és mikrók, vagy konyha. Három szobára jut egy nagy hűtő. A szobákban 3 ágy van, 3 nagyszekrény, és egy hosszú 3 részes asztal. Van 8 db polc is. Minden szobában van szárító, mosdó, csap, törölközőtartó és tükör is Ágyneműket is kapunk. A bútorok nem annyira modernek. Ősszel újították fel a zuhanyzókat. Most nyáron is lesz felújítás, kicserélik az ablakokat, és a PVC-t is. Szép lesz.
Azért ezt választottam, mert tetszett, hogy a Liget mellett van közvetlenül, illetve azért, mert itt hárman vannak egy szobában. Van sportpálya és konditerem is, illetve lehet a tetőn napozni. Rengeteg program van mindig, bő a választék. Most volt sportnap, kéthetente kolibuli van, általában szerdánként teaház. Volt Mr. Herman, Szingli Farsang, és Miss Herman is, most pedig lesz, egy hetes un. DISNO programsorozat = egy hetes vetélkedő, buli. Nagyon jó az is a koliban, hogy mindig tartanak INGYEN tanfolyamokat, főleg nyelvekből, illetve a reáltárgyakból. Mindig akad egy segítő kéz.
Havonta 9000 Ft-ba kerül a koli (államilag támogatottaknak!), illetve félévente be kell fizetni ún. kulturális díjat, meg aki akar, az fizethet elő internetre (félévre 4000) vagy tv-előfizetésre (ezt nem tudom mennyi). Nem akarok negatívumot mondani, nekem megfelel ez a hely. Talán annyi, hogy vékonyak a falak, és ha hangosak a többiek, akkor az áthallatszik a szomszédba, bár szerintem ez minden kolinál így van. Illetve még az, hogy a konyha nem olyan nagy, meg sokszor nem mosogatnak el az emberek maguk után, az meg nagyon gusztustalan, meg gáz, főleg, hogy lányokról van szó. Az alsó 5 szint lány, a fölső 5 szint fiú rész. Vendégszobákat is tudnak biztosítani azoknak, akik itt akarnak aludni - persze pluszpénzért.
Jaaaa, és van bicikli-tárolónk is
Készítette: Kistamás Anita
(0 értékelés)















