A bolondok napjának is nevezett április elseje mára hivatalosan is a tréfa világnapja lett, az ünnep pogány gyökerei azonban a múlt homályába vesznek. Vajon honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása? Mi tartozik ennek a sajátos ünnepnek a keretei közé?

A szakértők szerint a bolondok napjának eredete a történelem homályába vész. A tavaszi napforduló, vagy mások szerint épphogy április elseje hajdan sok népnél évkezdő nap volt, az újjáéledő természetet ünnepelték, és már az ókori görögök is megtréfálták egymást ezen a napon. Ezeket a szertartásokat aztán később a kereszténység ünnepéhez, a húsvéthoz kötötték.

Ezt az időszakot az ókori rómaiak Vénusznak szentelték, a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának ősanyját tisztelte az istennőben. Vénusz mellékneve pedig "aprilis" volt, amely szó a latin "aperire", "megnyitni" igéből ered. Mivel a szerelem istennőjéről van szó, a "megnyitás" eredetileg a szülésre vonatkozott, de naptári fogalomként később úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendőt.

Ám hogy ebből a napból miképpen is lett a "Bolondok napja", azt valójában nem lehet tudni. Rengetegféle találgatás született már, egyik sem túl meggyőző. Egyes források az óitáliai Szaturnáliákból származó középkori bolondünnepre vezetik vissza, a dolognak csupán annyi a bökkenője, hogy ezt az ünnepet december 28-án vagy újév napján, január elsején tartották.

Mások szerint az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, idővel ez átalakult, értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet bolondozással ünnepelték meg.

Az egyik legismertebb korabeli tréfát XIV. Lajos francia király fia, Toulouse grófja eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Ijedten nyúlt  a mellénye után, ám az szűknek bizonyult. A kabátját sem tudta begombolni. Ekkor nyitotta rá az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen fel van puffadva!" A márkiról  hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig - aki szintén beavatott volt - megvizsgálta, receptet írt és csak csóválta a fejét. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: "Accipe cisalia et dissue purpunctum". Vagyis "Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!" Ezek az elméletek azonban a szakértők szerint egytől egyig kétséges hitelűek: a napforduló ugyanis soha nem eshetett április elsejére, így a tavaszköszöntést is korábban ülhették. A bolondok napját ennek ellenére a középkorban többször is megemlítették: így tett például Chaucer is, aki április elsejei bolondokat is bemutatott. Sokan azt valószínűsítik, hogy a 16. századi Franciaországban egy korábbi, több kultúrában is jelen lévő szokást vettek át.

Joseph Boskin, a Bostoni Egyetem kutatója 1993-ban egy igen hatásos média-hackkel sokkolta a közvéleményt: akkor ugyanis április elseje kapcsán arról nyilatkozott, hogy a bolondok napja I. Constantinus császár korából származik, amikor az udvari bolondok és bohócok kérvényt nyújtottak be az uralkodónak, hogy egy napig az általuk választott vezető ülhessen a trónra. Boskin szerint Constantinus ebbe beleegyezetett, és egy napra átadta hatalmát Kugel királynak.

Az április 1-jei tréfálkozásnak Magyarországon is nagy hagyományai vannak. Ezen a napon a felnőttek és a gyerekek egyaránt szerették megtréfálni egymást. Topolyán például a gazda a szomszéd tanyára küldte a kiskanászt szúnyogzsírért. Szokás volt az is, hogy pénzt adtak a gyerekeknek, majd a boltba küldték őket trombitahúrért, esernyőmagért és hegedűbillentyűért.
A beugratottat azután így csúfolták:
"Április bolondja,
Május szamara,
Fölnézett a toronba
Megnézte, hogy hány óra:
Féltizenkettő,
Bolond mind a kettő!"

Április 1-je az indás növények vetőnapja is volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát.

Cikkem zárásaként álljon itt néhány a világtörténelem száz legnagyobb marhaságából, a teljesség igénye nélkül:
Munkahelyi tréfák:
1. „Munkahelyen történt. Egy darab papírt felragasztottak egy csaj hátára ezzel a felirattal:”Ha rám mosolyogsz, megfoghatod a fenekem”. Állítólag a csajszi egész nap vigyorgott, mert azt hitte, tetszik a fiúknak. Egy másik alkalommal, mikor az ötlet szerzője munkahelyet váltott, fiústársaságba kerül, csaj, csak elvétve volt. Akkor egy fiú hátára ragasztották, ami akkora sikerrel járt, hogy még hónapok múlva is emlegették.”

2. „ A '70-es évek közepe táján az öcsém viccelt meg egy napon. Reggel azzal kezdte,
hogy Béla, ki van kötődve a cipőd. Megnéztem, nevetett, s mondta, Április
bolondja, Május szamara.... Nem dúltam, nem fúltam (jössz, te még az én
utcámba... Gondoltam)
Véletlen hamarabb értem haza, mint ő. ;-)
Kb. 8 méterre volt az ágyam a csengőnkhöz, és véletlen volt vezetékem otthon.
Összehoztam, hogy minél kevésbé vegye észre, s rákötöttem a nyomógombunkra az
egyik felét, a másik pedig az ágyamnál volt. ( 8 voltos volt! ) Lefeküdtem olvasni.
Hazajött a kedves öcsém:
- Hány percet adjak neki? - gondolkoztam.  Adtam 5-öt, talán 10-et.......
Megszólalt a csengő.
- János, én tanulok, nézd már meg ki az! - kértem.
Kiment, visszajött... - S mondta senki nem volt ott, lehet, hogy elment.
2 perc múlva, csengő szól. Öcsém megy, de megint senki.
Megint 2 perc, öcsém szalad, de szintén senki.
Mérges lett mikor visszajött a szobába, nyitva hagyta az ajtót és lesben állt.
Vártam... vártam... még mindig vártam...
Feladta, jött volna el, de megint szólt a csengő, és megint senki.
Milyen mérges volt...- Pedig csak egy cipőfűzővel kezdődött.
Mellesleg, kis vita és nagy röhögés közepette nem volt semmi gond. Mind a mai napig szeretet van közöttünk és marad is! „

3. „Saját történet a régi szép időkből. Én az osztályvezetőmet küldtem fel még akkoriban létező telexszobába a hangosbemondón keresztül. Az volt a legfelső emelet, lift nélkül. Laci abban az időben nagyon elhízott és minden egyes lépcsőfok egy kínszenvedés volt neki.
Alig ért fel és tudta meg, csak kamu volt, már újabb felszólítást kapott, miszerint
várják a portán. Ott is szembesülnie kellett azzal, hogy ez is csak átverés volt. :-)
Lihegve lépett be az irodába és egyenesen felém tartott:
- Valld be, ez a te műved volt?
Én egy ideig ártatlanságot színleltem, mint akinek fogalma nincs semmiről sem, de
kolleganőimet látva, amint majd meg pukkadnak a visszafojtott nevetéstől, én is
elnevettem magam. Szerencsére a főnök is értette a tréfát, és mikor végre kiszuszogta
magát, velünk együtt nevetett. Viszont, mikor valóban hívták valahova a hangosbemondón,
akkor már telefonon meggyőződött a valódiságáról.

4. A tavasz a nagy érzelmi megnyilvánulások ideje, lássuk, hogy néz ki egy ilyen:
Bolondos szerelmi vallomás
Borsot a csoki fagyiba,
Öt ászt egy pakliba,
Széket húzok ki alóla,
Belemászok egy Falóba,
Rágógumit a hajadba,
Kígyót, békát a paplanba,
Sót öntök a kávédba,
Fehérré varázsol a kréta,
Viszketőpor a nyakadba,
Fogkrémet a hasadra,
Csalánnal megetetlek,
Vagy azt mondom: szeretlek!

5.  Végezetül következzék a mindig és feledhetetlenül örökzöld Móricka:
Április 1-jén Móricka szalad be az anyukája szobájába:
- Anyu, gyere gyorsan a szobalányon egy idegen bácsi, fekszik meztelenül!
Szaladás közben lihegve kuncogja Móricka:
- Anyu, ez csak áprilisi tréfa volt! Nem idegen az a bácsi, hanem az apu!


Készítette: Juhász  Mihály