„Sokan azt mondják az egyetem az a hely, ahol a fiatalok kitágíthatják a világlátásukat, elméjük nyitott lesz az új ötletekre, tapasztalatokra és itt kezdődik az a hosszú út: az ártatlanságból a felnőtt lét felelősségéhez. Hogy ez mekkora nagy baromság!....A srácok csak egy dolog miatt akarnak iskolába járni: az pedig a jó állás.” (Idézet: a Felvéve c. filmből)

Gimi padban ülve arról ábrándoztam, milyen jó lesz végre innen elkerülni, egyetemen tanulni, órákon nem unatkozni, sok értékes emberrel megismerkedni, eljárni igazán jó szórakozóhelyekre, ahol nincs tömegnyomor, vagy épp ellenkezőleg. Elképzeltem, hogy majd tanítanak sok érdekes dolgot, amelyek végre hasznosak lesznek, hogy hatalmas előadókban hallgatom a foltos zakós professzor előadását. Reméltem, lesz egy nagy társaság, akikkel beülünk minden este valahová. Rengeteg új lehetőség tárul majd a szemem elé… mindenki kedves lesz, mivel 20 évesek már érett emberek…Szóval, mint a filmekben. Nekem ez ugrott be az egyetem szóról.
Biztosan magasra tettem a lécet. Mint minden kezdő, én se tudtam, mit merre hogyan az egyetemen. Hallomásból rakosgattam össze infókat, olvastam, neten böngésztem. Szép képek, modern épületek, partizó egyedek, minden olyan amerikai. Már vártam, nagyon.
A többségünk totál elbízta magát. Fele nem oda került ahova szeretett volna, felét fel sem vették. Pedig nem voltunk buta gyerekek, de ennél több kellett volna. Több külön tanárra azonban nem volt kerete mindenkinek.
Aztán ha már felvettek, gólyatábor-mámor. Faház, új arcok, bulik ezerrel, szívatástól félelem, de a buli kedvéért minden jöhet- jó lesz, jó lesz. Hát nem. Ahogy beléptem beosztottak egy rossz csapatba. Egypáran nemcsak hogy felszínesek, de beszélgetni sem voltak hajlandóak. Azt éreztem bennem van a hiba, mikor kérdeztem valamit, és nem válaszoltak. Talán egy-két ember volt barátságos. Akkor átcsapódtam egy másik csapathoz bulizni, persze ott mindenki jófej volt. Csak én szívtam meg.
Az egész tábor együttvéve jó volt, ne hagyd ki szerintem.  Nem akarok eltántorítani senkit. Csak a pénzt sajnáltam a faházra, jobb lett volna sátor...nem nekem kellett volna kitakarítani a disznóólat a lánykák után.
Jegyezd meg: ha egyetemre kerülsz, a legfőbb kérdés, amit a legtöbbször teszel fel magadnak: bennem van a hiba? A válaszról később…
Szóval Szeged, fogalmam sem volt merre induljak el, HÖK-ön töltöttem napjaim felét, sok másik társammal egyetemben, de segítőkészek és kedvesek voltak. 
A közlekedésről: ne félj, a szabály az, hogy eltévedsz. Ne lepődj meg, ha első nap rossz buszra szállsz fel, nem vagy egyedül. A csúcsidőben villamosozó öreg nénikhez, bácsikhoz, pedig szokj hozzá. Természetesen akkor szállnak fel csigatempóval mikor te órára mennél. És ha megkérded, hogy átadd-e a helyed, nem kell nekik, a következőnél leszállnak. Ez, 10 esetből 8-szor így van. Viszont, ha nem kérdezed meg, melletted puffognak, kitartóan rád meresztik a szemüket stb.…
Az albérletről: megszoksz vagy megszöksz. Ajánlom ismerőssel könnyebb együtt élni. A legfontosabb tanács: a problémák megbeszélése és a takarítás. Vannak dolgok, amelyek nem illenének bele a cikk keretei közé, de meglepődötten tapasztaltam (nem csak én, hanem mások is), hogy 20 évesek nem is tudják mit jelent az alapvető takarítás… bármelyik helyiségre értem. A lényeg, vannak rendesek, vannak, akik kis unszolásra megcsinálják és vannak, akik helyett anyu csinál mindent.
Oktatásról: szubjektív, ezért és egyéb okból nem megyek bele ebbe a témába mélyebben. Ne várj többet, mint a középiskolás oktatástól vártál. Nem minden óra érdekfeszítő.  Véleményem szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlati oktatásra.
Bulikról: Minden hely dugig van gólyákkal az első hetekben. Kezdetben nagy szám. Félév után már nem annyira. Egy év után már nem tud újat mutatni. Előfordul, hogy ne adj isten otthon maradunk.
Munkáról: ismeretség nélkül nem sok esélyed van valami elfogadhatót találni. Ha nem jön össze, marad a jól bevált iskolaszövetkezet fantasztikus, nem túl bő kínálata. Vagy csak szerencse kérdése az egész.
Pénzügyi támogatások: mindenhol jobb, mint itt.  Szoctám, ösztöndíj stb. Küzdeni kell érte rendesen, viszont nagycsaládosok előnyben. Hurrá. Mindenki imádja ezt az új rendszert ahol szkennelni kell mindent, hetekig rohangászni papírok után, majd ismét a fellebbezési időszakban. És hol lehet szkennelni színesben? Nem tudjuk.
Emberekről: tévedsz, ha azt hiszed itt mindenki jófej, rendes, kedves. Az átlag persze az. De nagyot csalódtam mikor azt hittem a huszonévesek nemcsak, hogy tapasztaltabbak, esetleg érettebbek lennének. Tehát elfogadod, hogy van, akinek a napi beszédtéma, hogy mennyit ivott, és mennyire totáááááál másnapos.  Bizony ám, visszasírom a gimit. Nem hittem volna, hogy lesz ilyen.
Pedig egyszer bizony fel kell nőni. Az egyetem jó arra, hogy elodázzuk a nagybetűs életbe való belépést. Szerencsére nem mindenki ilyen felelőtlen, találkoztam ám olyannal, aki azért dolgozik heti 4-szer esti műszakban, hogy ne az édesanyjának kelljen állnia az egyetem költségeit.
Összefoglalva nem erre számítottam, de hát ez az élet, nem igaz? Rájöttem, hogy a lehetőségeket magamnak kell megteremteni, nem fog az ölembe hullani. És ha szeretnék ösztöndíjat, jobb, ha bejárok órákra. Megsúgom: van olyan oktató, aki azt nézi hányszor voltál bent, nem azt, hogy mit tudsz. Örülök, hogy jó és rossz tapasztalatokra egyaránt szert tehettem, hogy megismertem azokat az embereket, akikre számíthatok. Megszerettem Szegedet, a kezdeti nehézségek ellenére. Szeretek idejárni, még ha nem is tökéletes. Végülis felkészít az ÉLETre, csak abból a szempontból inkább, milyen emberek várnak odakint.

Kiara