A közelmúltban egy meglehetősen különös ügy borzolta a kedélyeket a napfény városában. Az önkormányzat még az előző kormányzati ciklus alatt kapott uniós támogatást a város egyes pontjainak modernizációjára költötte. Ez a nagyszabású építészeti munka viszont nem várt konfliktusokat hozott a felszínre, nem is beszélve arról, milyen ára lett a tér rekonstrukciójának.

A köznyelvben csak a Lófaraként emlegetett terület, a Dugonics tér és a Tisza Lajos sgt. által körbezárt háromszög, és a mellette a Reök-ben beékelődött kis kocsmát jelenti. A Szeged Város Önkormányzata 2008 végén, egy nagyszabású térátalakítási projektbe fogott, mely a hely megszépítését EU-s normákhoz jobban illő képének kialakítását jelentette. Változtatás másik indoka, a Reök-palota művészetek házává történő átalakítása volt. Az épület átadásakor már a megnyitó rendezvény bebizonyította, hogy “több dolga lesz” ezután a Tisza Lajos körúthoz tartozó háromszögnek. A megnyitás óta eltelt időszakban is számos olyan rendezvényen vehetett részt itt a közönség, ami nyugodtan kezdődhetett volna az utcán, a téren. Így az új funkció indokolttá tette a teresedés valódi térré változtatását. Az elképzelés a tér nevét is érintette volna. A Magyar Edéről a palota megálmodójáról nevezték volna el, kinek itt működött saját tervező irodája.

Az általuk tervezett átalakítással az utcák “találkozása”, az autók uralta, “tisztázatlan” funkciójú terület helyett, egy városrendezési szempontból izgalmas nóvum, igazi tér keletkezhetett.  Ez azért is volt indokolt, mert a Reök-palotából mára reprezentatív közösségi épület lett, ahol sokszor és sokan jelennek meg, az épület földszintjén kávézó, étterem nyílik, melynek teraszra lesz szüksége, indokolt tehát az autóforgalom és parkolási lehetőség innen való kizárása és egy tágasabb tér kialakítása. Akkor úgy látták a megújult tér vizuálisan és funkcionálisan is gazdagíthatja a belváros képét.

Ennek a munkának viszont volt egy súlyos következménye. A felkért tervezők el akarták mozdítani a helyéről a tér központi elemét, „ékkövének” számító a híres huszárszobrot is, mivel a szükséges módosítást csak úgy lehetett véghezvinni. Indokot a gyalogosítás és a Reök-palota funkcióváltása szolgáltatta, amely egy tágasabb tér létrehozását irányozta elő, szükségszerűen maga után vonva a szobor és a parktükör áthelyezését a térség csúcsába. A zöldfelület és a szilárd burkolat aránya így nem sérült. A “háromszög” Dugonics térhez közel eső csúcsánál kialakított új parktükör kellemes zöldfelület adhatott, egy mellette elhelyezett ivókút hűsítő hangulati elemként jelenhetett meg.

A lovas szobor talapzatához vezető lépcsőzet így jobban megközelíthető, a diákok akár ülhetnek is rajta, és nem egy elrekesztett, időnként elgazlott rózsakert foglalja majd el a tér centrumát. A szecessziós vaskerítéssel az egész teret “biztonságba” lehet helyezni, leválasztva vele a Tisza Lajos sugárút úttestéről.

Így a tér nem csak arra lesz kiválóan alkalmas, hogy a művészetek házának “előszobája” legyen,- állították a mérnökök - de arra is, hogy az egyetem hallgatói a téren találkozzanak, hogy az itt elhelyezett padokon, idősek és fiatalok üldögéljenek, hogy nyáron, a teraszon kávézó látogatók az épületek díszkivilágításába gyönyörködjenek. (A terveket lásd itt: http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/01/%E2%80%9Elofara%E2%80%9D-a-tervezo-szerint-nincs-botrany.html) 

A hír hallatára több helyi civil szervezet is felkapta a fejét, hogy ellenálljon, mégpedig több módon. Egyrészt lehetett a szegedma.hu oldalon szavazni arról maradjon-e az emlékmű, valamint szakértőket is megkérdeztek az ügyben.

Az építészeti lektorátus két vezetője Koczor György és Zombori István nem helyeselték az emlékmű mozgatását, még a legcsekélyebb mértékben sem. Zombori azzal érvelt, hogy intézménynek nem rendelhető alá semmilyen nemzeti emlékmű sem, példaként pedig a Klauzál téri Kossuth szobrot hozta fel, amely mind a mai napig a helyén van hiába épült a közelében cukrászda. A szakmai vélemény- és az időközben nyílt levélben tiltakozó Holló József tábornok-ellenére tovább folytak a vállalkozást lebonyolító cég és a várost vezetősége közötti tárgyalások a munka megkezdésének időpontjáról. Ekkor a Szögedi Védegylet lépett akcióba dr. Szabó Lászlóval az élén. Az egyesület élőláncot szervezett a szobor köré, így tiltakozva a véleményük szerint történeti emlékek pusztítását célul kitűző beavatkozás ellen. A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület a kegyelet oldaláról közelítette meg a kérdést. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerintük elutasította a szobor elmozdításának ötletét, és ezt az önkormányzatnak tiszteletben kell tartania. A jegyző erre azzal érvelt, hogy az emlékmű alatt nem nyugszanak halottak, és a 3. huszárezreddel kapcsolatban sem történt semmi olyan esemény, amely miatt kegyeletsértő lenne a szobrot pár méterrel arrébb tolni. A mai napig tart a jogvita, hogy a Kegyeleti Bizottság, vagy az önkormányzat álláspontja döntő-e ilyen esetekben.

A Szegedi Városvédő Egyesület nevében Kiss István építész hozott fel szakmai kifogásokat. Érzelmi alapállás kérdése, hogy érveit erősítette, vagy gyengítette-e, hogy korábban négy éves munkával ő készítette a szegedi történelmi belváros szabályozási tervét (a Lófara rehabilitációjában viszont nem kapott megbízást).

Fölröppentek olyan hírek is, hogy valami potentát, vagy a strómanja kávézót akar nyitni a Reök-palota aljában, ezért kell megnövelni és kikövezni a teret – ezt az MSZP-s városházi többség részéről mindannyiszor cáfolták. A cáfolatot nem mindenki hitte el – korábban egy belvárosi óvodát egészségügyi okokra hivatkozva zártak be, bár az akkori szóbeszéd szerint kaszinót akartak nyitni a helyén. Azt is cáfolták ezerrel, de amikor tényleg nyílt azon a helyen egy kaszinó, már senki sem izgatta föl magát rajta.

A Fidesz mérsékelten tiltakozott, a Jobbik tüntetői tavaly decemberben demonstratívan a testükkel védték a régi helyén a szobrot, míg a tévések megcsinálták a vágóképeiket. A szobrot időközben elvitték, majd visszahozták, a talapzatot áthelyezték, és gőzerővel rakják a díszkövet, amikor nem esik a hó. Botka László MSZP-s polgármester már a purparlé kezdetén azt mondta dinamikusan: „Beleállunk!”
A parancsszót tett is követte, hiába volt a városvédők félévig tartó szívós védekezése, június 13-án restaurálás céljából elszállították a szobrot, a talapzatot pedig szintén elbontották. Az újjászületett szobor ezután már egy új pozícióban öt méterrel odébb született újjá, hirdetve tovább a világháborús hősök dicsőségét.

Készítette: Juhász Mihály