Tudáskapu

Napjainkban a természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés elveszni látszik. A fiatalok és leginkább a középiskolások félnek ilyen szakot, szakirányt választani. Az ehhez kapcsolódó kételyek eloszlatását és az érdeklődés felkeltését tűzte ki célul a Tudáskapu című kiállítás. De miről is szól pontosan?
2011. január 3.-án a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon megnyitotta kapuit az interaktív természetismereti tudástár, Tudáskapu címmel. A projekt 2009 nyarától 2010 decemberéig épült és eközben egy 100-130 éves, a Nemzeti Örökség részeként számon tartott gyűjtemény jött létre. A kiállítás fő célja, hogy a látogatók - korra való tekintet nélkül - modern és természettudományos ismereteket szerezzenek, valamint a kételyek és a „fóbiák” eloszlatása a tudományokkal kapcsolatban.
A projektet három része oszthatjuk fel. Első maga a kiállítás. Eredete a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola elődjére, a Polgári Iskolai Tanárképző Intézet idejére vezethető vissza. A mintegy 1000 fajt számláló herbárium és állattani gyűjtemény jelenleg a Magyar Kulturális Örökség részeként van számon tartva. A tudástár nem hagyományos, hanem a látogatók interaktivitására hagyatkozik, hiszen így lehet a középiskolában „száraznak” hitt tananyagot, vagy az azon túlmutató, tudományosabb ismereteket érdekessé, élvezetessé tenni.
A kiállítási rész mellett bemutató órákon való részvételre is lehetőség van. Ezek az órák előre meghatározott korosztálynak szólnak a megfelelő tematika szerint. A csoportok maguk választhatják ki, melyik témakörről (matematika, kémia, fizika, földrajz, technika) szeretnének hallani a 45 perces előadás során. Tévedés ne essék, itt nem egy megszokott tanítási óráról van szó. Nem egy unalmas, álmosító fizika órán vesznek részt a diákok. (elnézést kérek a fizika iránt érdeklődőktől ) Az előadó érdekes, figyelemfelkeltő és hihetetlennek tűnő dolgokkal kápráztatja el a közönséget.
Mindezek mellett, a kiállítás számomra legérdekesebbnek vélt részében, a "Próbáld ki laboratóriumban” látványos kísérleteket végeznek a kutatók, melybe természetesen a lelkes, kísérletezni vágyó diákokat is bevonják. A diákok nagy örömére.
A kiállításról még több információt a www.tudaskapu.hu oldalon találhatunk, ahol nem csak a tudástár történetéről és céljairól olvashatunk, hanem az egyes témakörök (mint például: biológia, fizika, kémia, informatika, földrajz, technika) közül is válogathatunk és egy kis bepillantást nyerhetünk az adott tudományba. Ezen felül fel vannak tüntetve a belépőjegyek árai (SZTE dolgozói-és hallgatói jegy 300 Ft, JGYPK dolgozói-és hallgatói jegy 200 Ft ) valamint a nyitvatartási idő is. (kedd - szombat: 10-16 óra, hétfőn és vasárnap: zárva) Az oldal tartalmazza a projektről eddig online megjelent újságok és hírportálok cikkeit is, ahol plusz információkhoz juthatunk. Ezeken kívül azonban a honlap legérdekesebb és talán leghasznosabb funkciója a kiállítás virtuális bejárása, melynek segítségével bepillantást nyerünk a kiállítás témáiba, felépítésébe. A képek jól kivehetőek, egyszerűen eljuthatunk egyik teremből a másikba a képernyőn megjelenő térkép segítségével. Ennek ellenére azt javaslom, aki érdeklődést mutat a természettudományok iránt, de legfőképp aki nem (!), látogasson el a Juhász Gyula Pedagógusképző Karára és lesse meg a kiállított anyagokat! Biztosan állíthatom, hogy mindenki talál majd az érdeklődési körének megfelelő termet, ahol nem csak 10 percet fog eltölteni.
Készítette: Benedek Enikő
(0 értékelés)













