SZTEreo Night Fever

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

 

Mint eddig minden évben, idén is megrendezésre került a különböző kari napok és gólyatáborok utánozhatatlan hangulatát idéző karok közti vetélkedő, azaz a SZTEreo Night Fever. A november 8-ai eseménynek ismét a Sing Sing adott otthont, ahová türelmetlenül tódultak be a versenyezni vágyó diákok, gólyák és végzősök egyaránt.

 

 

Már a kapunyitás előtti félórában lelkes tömeg gyűlt össze a szórakozóhely előtt, akik már ott versengésbe kezdtek. Vajon ki tudja hangosabban éltetni az adott kart? Néha-néha elcsuklottak a hangok, de azért valljuk be, alkoholos befolyásoltság alatt meg-megakad a nyelvünk. Ráadásul milyen egy jó egyetemista? Egy alapjában alkoholfogyasztásra épülő vetélkedőre persze, hogy előre be kell melegíteni a szokásos kiskocsmában.

Miután minden kar elfoglalta a helyét, elkezdődhetett a megmérettetés. Az estét Bernschütz Bálint vezényelte le, legalábbis próbálta, hiszen nem volt egyszerű túlkiabálni a lelkes tömeget, még mikrofonnal a kezében sem. A feladatok pontozását a 4 tagú zsűri végezte, név szerint: Ament Balázs (JGYPK), Mechler Ákos (BTK), Keresztes Ábel (ÁJTK) valamint Unyatyinszki György (SZTE-reo).

Az első feladat a csapatok indulójának előadása volt. Hallhattunk visszafogottabb és egyszerűbb rímeket, de voltak karok, amelyek nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fejezték ki, hogy az ő csapatuk a nyerő. Ezután sorra jöttek a versenyzők máját nem kímélő feladatok, sörivás időre, az italok elfogyasztása egy lavórból vagy a nem éppen minőségi borok üvegből való minél gyorsabb elfogyasztása. Kihagyhatatlan játék a „víz vagy vodka”. A csapatokból egy-egy ember a színpadhoz fárad és a sok kis feles pohárból kiválaszt egyet, amit azonnal meg kell ott innia. Ha vizet talál, pluszpontot szerez a csapatának. A játék során azt vettem észre, hogy az egyetemisták többsége taszítja a vizet. Az este talán legfigyelemfelkeltőbb feladata egy banán minél erotikusabban elfogyasztása, ami persze a lányokra hárult.

Meg kell jegyeznem, az összes csapat hősiesen állta ki a próbákat. Persze mint minden vetélkedőn, itt sem maradhatott ki a megvesztegetés, pár vállalkozó kedvű lány megpróbált pluszpontot kicsikarni a zsűriből egy kellemes vállmasszázs képében, amit persze a zsűritagok egyáltalán nem is bántak.

 

 

A hosszas versengés után nagy nehezen, de megszületett az eredmény, végre fény derült, hogy melyik karra járnak idén a legbevállalósabb és legkitartóbb lányok és fiúk. Mindenki lélegzetvisszafolytva várta, hogy a saját karának neve hangozzon fel és végre örömujjongásban törhessen ki. A 3. helyen a Gazdaságtudományi Kar végzett , a 2. helyet a JuGyu csapata szerezte meg és idén a vetélkedőt a Mérnöki kar nyerte, akik már ebben a félévben magukénak tudhatják a Mérnök-Jogász-Közgazdász-Mezőgazdász vetélkedő első helyét is.

Az eredményhirdetés után Dj Afus gondoskodott a megfelelő hangulatról, ami természetesen hajnalig tartott, de már a karok közti vetélkedés nélkül. Már mindannyian egy nagy közösség, az SZTE tagja voltunk, akik együtt bulizták át az éjszakát.

Készítette: Benedek Enikő


(0 értékelés)
 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu
JP-Bookmark