Tüntetés Szegeden, az oktatási törvénytervezet ellen

Résztvevőket kérdeztünk a karról, hogy milyen benyomásaik vannak a megmozdulásról.
A helyszín a Dugonics tér volt, október 24-én, 18 órakor, szemerkélő esőben. Szerinted hatással volt a rossz idő a létszámra?
K.A.: Igen,véleményem szerint hatással volt a létszámra az időjárás.
B.I.: Nem, mert rengeteg egyetemista volt ott a tüntetésen, de persze jobb időben lehet még ennél is többen lettünk volna!
Milyen beszédek hangzottak el, kiktől, és ezek miről szóltak, illetve hogy tetszettek?
K.A.: Meskó Eszter, Török Márk és egy Bálint nevű jogászhallgató. Meskó Eszteré volt a legminőségibb, Török Márk hiteltelen.
B.I.: Bernshütz Bálint ÁJTK-s hallgató, Török Márk EHÖK elnök és Meskó Eszter, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője szólaltak fel. Beszédek szerintem rendkívül jól sikerültek, elérték a céljukat vele és lényegében mindegyik ugyanarról szólt, csak más – más szemszögből, azaz ne lépjen életbe az új törvény.
A hangulaton mérhető volt a beszédek hatása? Hogyan tetőzött a demonstráció?
K.A.: Nem igazán vettem észre változást. Ha a rózsa szó elhangzott, a sok ember elkezdett ész nélkül üvöltözni, bár sokszor ez sem kellett hozzá.
B.I.: Igen, mivel alapjáraton szerintem mindenki egyet értett mind a három felszólalóval és ez éreztette is a hatását!
Ha lesz még ilyen jellegű gyülekezés, el fogsz menni? Akár felszólalnál is?
K.A.: Kizárt.
B.I.: Elmegyek, mivel fontosan tartom, hogy ezt az új törvényt ne vezessék be! Ha ezen múlna, hogy ne vezessék be ezt a törvényt, akkor igen, felszólalnék.
Véleményed szerint sikerülhet elérni azt, hogy visszavonják a tervezet bizonyos részeit, illetve akár az egészet?
K.A.: Sajnos nem tartom valószínűnek.
B.I. :Szerintem van rá esély, mivel Szegeden és a fővárosban is megmutatták az egyetemisták, hogyha egy olyan inkorrekt törvényt akarnak bevezetni, mint ez, akkor hallatni is tudjuk a hangunkat és nem csak csendesen végignézni ezt. Szerintem ezt látva a kormány is elgondolkozik majd, hogy tényleg szükség van erre a törvényre vagy nem.
Készítette: Veres Imre
(1 értékelés)















