Múmia kiállítás Szegeden
2011. szeptember 26 – október 23. került megrendezésre Szegeden, Ramszesz az ásatás címmel az ókori Egyiptom ihlette kiállítás. A helyszínt a Szeged Plaza biztosította. A tárlatra csoportok jelentkezését is várták, de egyénileg is látogatható volt. Húsz- harminc perc alatt bemutatták az egyiptomi isteneket, az ásatások menetét és egy rekonstruált múmiát is meg lehetett tekinteni.
A kiállítás célja az, hogy egy felfedező csapat tagjaként elvezesse a látogatót a piramisok tövébe és betekintést engedjen az ott folyó ásatásokba.
Az élményt fokozta, hogy sötétben sejtelmes zenével kísérve, zseblámpával a kezünkben kellett végigmenni az ásatási területen. Mielőtt a csoportok bementek mindenkin megnézték, hogy zárt cipőbe jött e, mivel a kiállítás területét vastag homoktakaró fedte.

A rendezők egy labirintust is belecsempésztek a tárlatba, ami elválasztott mind lélektanilag mind térben két nagyobb lélegzetű témát, az istenek és a fáraók temetkezési szokásait. A tárlatvezető igen interaktívvá és élvezhetővé tette a kiállítást. A látogatók hozzászólhattak és kicsit átélhették egy ásatás menetét. Maga a kiállítás egy vándor rendezvény, Szegeden kívül: Budapest, Győr, Székesfehérvár, Kaposvár és Debrecen is megcsodálhatta az ókor egyik legérdekfeszítőbb témáját feldolgozó élménykiállítást. Az interneten létrehozott tárhelyén minden információról tájékoztatást kapunk a kiállítás céljától egészen a parkolási lehetőségekig a www.ramszeszazasatas.hu oldalon.
Gáll Szandra
(2 értékelés)














