Az új felsőoktatási törvénytervezet nagy port kavart az ország polgárainak körében. Számos hallgató úgy gondolta, itt az ideje, hogy a sarkára álljon. Mikor a szép szó már nem segített, tiltakozásokba kezdtek. Ilyen volt Szegeden az október 21-ére szervezett háromnapos éhségsztrájk is. Csaknem száz diák vett részt az eseményen. A tényeket már tudjuk, de hogyan élték meg a tüntetést a hallgatók? Mi motiválta őket, és miért tartottak ki? Megkértük tanszékünk hallgatóit, hogy számoljanak be tapasztalataikról, élményeikről.

Varga Tamás Ottó, társadalmi tanulmányok BA, II. éves hallgató

R.: Honnan értesültél az éhségsztrájkról?

V.T.: Az éhségsztrájkról egyrészt a Hallgatói Önkormányzat által értesültem, mert itt dolgozom, mint kari tanácstag és esélyegyenlőségi koordinátor. Másrészt pedig a facebookon láttam, hogy van egy ilyen esemény, amit úgymond belájkoltam és csatlakoztam is hozzá.

R.: Miért határoztál úgy, hogy elmész erre az eseményre?

V.T.: Az alapképzésben még nem, de mesterképzésben valószínűleg már ránk is vonatkozik majd a felsőoktatási törvénytervezet. Még ha engem nem is érintene személyesen, akkor is úgy gondolnám, hogy kell legyen bennünk annyi felelősségtudat, hogy kiálljunk a következő generációkért. Ha pedig nincs más kiút, akkor tüntetünk az érdekeinkért. Természetesen törvényes kereteken belül. Tehát nem kukát gyújtogatva – borogatva, hanem közösen megmozdulva, mint ahogy a Dugonics téren is láttuk, vagy jelen esetben éhségsztrájkolva.
Továbbá úgy gondolom, hogy azoknak kell példát mutatniuk és kiállniuk a hallgatók érdekeiért, akik őket képviselik. Így nem is volt kérdéses, hogy részt vegyek-e az éhségsztrájkon.

R: Szerinted volt hatása az éhségsztrájknak?

V.T.: Én úgy gondolom, hogy volt. Nyilán nem csak az éhségsztrájk miatt állt le Navracsics Tibor tárgyalni a hallgatókkal, de ennek is szerepe volt benne. Ez egy olyan lépés volt, amit még sosem tettek a hallgatók, valamint kapott egy olyan sajtónyilvánosságot, amit nem lehetett kikerülni. Különböző tévécsatornáktól, újságoktól jöttek hozzánk, hogy tudósítsanak rólunk. Úgy gondolom, hogy ezzel a tettünkkel nagyon mély nyomot hagytunk a magyar közéletben.

R: Személyesen te hogyan élted meg az éhségsztrájkot?

V.T.: Péntek este hatkor vonultunk be, előtte ettem, akkor nyilván még semmi bajom nem volt. Lehet, hogy pszichésen, de már este olyan 8-9 tájékán úgy éreztem, hogy jaj de nagyon éhes vagyok. Talán a mélypont a szombat este, vasárnap reggel volt. Szombat este már nem nagyon akartam bárkivel is beszélgetni vagy társasjátékozni. Kiültem a folyosóra az auditórium maximum elé a laptopommal, hogy filmet nézek. Betettem a filmet és kiderült, hogy a főszereplő szakács, akinek van egy étterme… Úgy döntöttem, hogy ezt akkor mégsem nézem meg, és inkább lefeküdtem aludni.
Mikor hétfő reggel hatkor kijöttem és hazamentem, engem lakótársam otthon frissen sült tojással, sonkával és egyéb finomságokkal várt. Természetesen jól bereggeliztem. Sokat ettem, nem kellett volna… Komolyabbra fordítva a szót nagyon nagy erőt adott az, hogy ott voltak velem azok az emberek, akiket szeretek – együtt küzdöttünk és tartottuk egymásban a lelket.

R: Voltak azért pozitív élményeid is?

V.T.: Ez mind pozitív. A nevetések, beszélgetések, transzparenskészítések, az összetartás, maga a helyzet, hogy egy tanteremben élünk mind jó élmény volt. Az éhséget leszámítva – de ezzel nem foglalkozunk, mert ez az éhségsztrájk lényege – nekem csak jó élményeim voltak.

R: Mi tartotta benned a lelket?

V.T.: Egyrészt a cél, hogy miért csináljuk. Másrészt vagyok egy olyan önfejű, makacs ember, hogy ha valamit eldöntök, akkor az úgy is lesz. Nem szeretek félmunkát végezni. Ha már Miki egeret és Garfieldot is látom magam előtt szambázni az éhségtől, akkor is benn maradok, mert eldöntöttem.

Gál Levente,  kisebbségpolitika MA, 5. éves hallgató

R: Honnan szereztél tudomást az éhségsztrájkról?

G.L: Hallgatói önkormányzati tag vagyok. A testületi ülésen úgy gondoltuk, hogy részt kell vennünk egy ilyen eseményen, ott kell lennünk az éhségsztrájkon. A testület szinte 100% egyetértett ebben a döntésben. Úgy gondoltam, hogy ha elindultam, akkor nem csak programok szervezésében és pályázatok bírálásában veszek részt, hanem a jövőbeli hallgatókért is teszek valamit. Az esemény két napon múlva került megrendezésre, úgyhogy nem volt túl sok időnk készülni rá, de megjelentünk és végigcsináltuk.

R: Voltak egyéni motivációid is, hogy részt vegyél rajta?

G.L: Persze! Felfoghatnám úgy is, hogy én ebben már nem leszek érintett, de nem szabad így gondolkodni. Szolidaritást kell vállalni a jövő hallgatóival. Úgy gondolom, hogyha bármiféle dolgot tudunk tenni azért, hogy kicsit jobb legyen a helyzet, vagy mondjuk a felsőoktatási törvény beszédtéma legyen, akkor azt megtehetjük. Az ember először mindenhez egyedül kezd hozzá, de aztán ez egy folyamatosan növekvő csoporttá válik. A sztrájkon mi is százan voltunk, holott kezdetben csak egy kis csoport fogott hozzá a megvalósításhoz.

R: Szerinted volt hatása a sztrájknak?

G.L: Hatása mindenféleképpen volt. Rengeteg médium szerepeltetett minket, vagy beszélt rólunk, a HírTV-től kezdve a Csongrád megyei hírportálokon keresztül egészen az RTL Klubig.
Két dolgot biztosan elértünk. Először is véleményezése lett a HÖOK-nak (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája), ami nagyon fontos, mert eddig nem kérték ki a véleményét a felsőoktatási törvénymódosításról. A másik pedig az, hogy kivettek egy pontot a felsőoktatási törvényből, miszerint a 2,5 átlagon aluli hallgatók automatikusan átkerültek volna költségtérítéses finanszírozási formába. Remélem a jövőben úgy alakul, hogy módosítják a törvény egy-két olyan részét, amely tényleg módosításra szorul. Ez alatt értem például a röghöz kötést, vagy az államilag támogatott képzés drasztikus létszámcsökkentését.

R: Személyesen hogyan élted meg a sztrájkot?

G.L: Igazából olyan volt, mint egy átlagos hétköznap mikor az ember otthon van, csak éppen nem eszik. Vizünk volt, a társaság jó volt, egymást támogattuk. Volt egy mélypontom, a második nap. Akkor tényleg rosszul voltam, majdnem végigaludtam az egész napot. Aztán a vasárnap, tehát az utolsó nap úgy telt, mint az első. Mivel tudtam, hogy nincs sok hátra, gyorsan eltelt. Úgy gondolom, hogy az emberi szervezet sokkal többre képes, mint mi azt hisszük. Ha az ember fejben eldönti, hogy képes megcsinálni, akkor meg tudja csinálni és kész. Fogytam két kilót, de ennyi.

R: És mi tartotta benned a lelket, hogy végig ott maradj és kitarts?

G.L: Folyamatosan jöttek az sms-ek a barátaimtól, hogy kitartás, mit eszem éppen, láttunk egy fotón a HVG-ben meg hasonlók. Igazából az tartotta bennem a lelket, hogy nem egyedül voltam. Elejétől a végéig bírtuk negyvenen, de közben mindig voltunk benn vagy százan. Már majdnem családias volt a légkör, így gyorsan eltelt az a 2 és fél nap.

R: Mit említenél meg pozitív élményként?

G.L: Jó volt látni azt, hogy együtt csináltunk valamit, például együtt gyártottuk a transzparenseket. Egy-két portálon folyamatosan olvasgattuk a kommentárokat és jólesett, hogy elég sokan kiálltak mellettünk. Nem szeretem az ilyen kifejezéseket, hogy „az egyetemista csak tanuljon és ne politizáljon”. Ez nem politizálás. Mi csak kiállunk magunkért, ha szükséges. Most az volt. Nagyon sokan gondolták úgy, hogy ezt így kéne tennünk máskor is. Rengeteg olyan diáktüntetés indult, ahol kezdetben csak egy dologért álltak ki, az idő elteltével pedig egyre erősödtek.

R: Mit gondolsz, a jövőben is lesz hasonló tiltakozás? És ha igen részt fogsz venni benne?

G.L: Abban az esetben feltétlenül, ha úgy érezzük, hogy meg kell történnie. De ezt majd úgyis érezni fogjuk, hogy mi mozog a légkörben, mit kell tennünk. Aztán részt veszek persze, ha úgy alakul. Kiállok a hallgatókért.

Vágó Ádám, Társadalmi tanulmányok BA, Kommunikáció MA, 5. éves hallgató

R: Milyen forrásból értesültél az éhségsztrájkról?

V.Á: Konkrétan nem tudnám megmondani. Ez nyílván hallgatói kezdeményezés volt, aminek hamar elterjedt a híre, vagy hogy úgy mondjam szájról-szájra terjedt. Közben megjelent a facebook esemény, majd a sajtóban is lehetett róla olvasni. Tehát nem tudnám pontosan megjelölni, hogy melyik forrásból, de szerintem valamelyik hallgatótársamtól értesültem róla.

R: Miért döntöttél úgy, hogy elmész a sztrájkra?

V.Á: Azért döntöttem így, mert más egyetemeken lufit eregettek, vagy egymást ölelgették, amik valójában nem figyelemfelkeltő akciók. Ezt viszont olyan drasztikusnak találtam, hogy éreztem, ez fel fogja kelteni a sajtó figyelmét, ezért minél többen ott kell, hogy legyünk. Valamint teljesen egyetértek az esemény céljával is. Nem a kormány ellen tiltakozunk, hanem egy adott problémára fókuszálunk, vagyis a felsőoktatási törvénymódosításokra. Ezért mentem el jó pár hallgatótársammal, mert nekünk ezzel az új tervezettel van problémánk, amit a mai napig szeretnének bevezetni.

R: Szerinted volt hatása az éhségsztrájknak, elérte a célját?

V.Á: Úgy gondolom abban volt mérhető a hatása, hogy napokon belül megjelentünk mindenhol: HVG, Index, Origo, Népszabadság, Hírtv, RTL Klub minden, amit csak el lehet képzelni. A problémára jobban felhívtuk a figyelmet, mint akármelyik más rendezvény az országban.
Később olyan híreket lehetett hallani, hogy majd Navracsics Tibor közvetít Hoffmann Rózsa és a hallgatók között. De ez elég nevetségesen hangzik, hiszen Hoffmann Rózsa pedagógus volt, és ha egy pedagógus nem találja meg a közös hangot a hallgatókkal, akkor miért van szükség még egy külső emberre is. Valószínűleg észrevették, hogy ez így nehezen fog működni és megpróbáltak megoldási lehetőségeket keresni.
Az éhségsztrájk olyan szempontból elérte a célját, hogy sajtómegjelenése volt. De hogy változtatnak-e a felsőoktatási törvénytervezeten úgy, ahogy mi szeretnénk, az kétséges.

R: Személyesen te hogyan élted meg a sztrájkot?

V.Á: Egy remek tisztítókúra volt mindenképpen. Utána kettővel szorosabbra kellett vennem az övemet. Ahhoz képest nagyon jó hangulatban telt a sztrájk. Filmet néztünk, beszélgettünk, én közben tanultam és beadandót írtam. Többen plakátot készítettek a demonstrációra, vagy elvonultak a laptopjukkal a saját kis világukba – szóval mindenki megtalálta a maga számítását. Nyilván a földön aludni hálózsákban kicsit kényelmetlen volt, de azt is megszokta az ember. Nem éreztem úgy egyszer sem, hogy most hazamegyek, nem bírom tovább, elszakadt a cérna. Ez a 3 nap teljesen kibírható volt a cél érdekében.

R: Gondolom holtpont azért volt:

V.Á: Volt, így van. A szombat délután. De nem lelkileg, mert volt telefon, internet, szóval tudtam érintkezni a külvilággal. Meg ott volt körülöttem sok jó barátom - érdekes, hogy olyan videókat néztünk, ahol főztek, különféle ételeket készítettek, ezeket raktuk be állandóan. 
Tehát lelkileg nem volt megterhelő, csak fizikálisan. Sokakon láttam, hogy nagyon megviselte őket az éhezés. Volt olyan, aki hazament és olyan is, aki elájult. Ez azért történhetett, mert nem volt súlyfölöslegük, amiből fel tudtak volna használni. Például láttam egy ötven-hatvan kilós fiún, hogy tényleg lesápad, lefehéredik és elgyengül. Szombat délután nekem is eléggé fájt a fejem. Le kellett feküdnöm aludni, valamint nagyon sok vizet ittam és ez segített. Sokkal jobban lettem utána. Vasárnap már átlendültem a holtpontomon.
Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy az emberek rosszul érezték volna magukat. Abszolút jól telt benn ez a három nap. Ha a jövőben ismét hasonló kezdeményezés indul, biztos, hogy ott leszek.

R: Szóval a közösség segített át a nehézségeken, ha jól értem?

V.Á: Aki egyedül éhségsztrájkol, az nem gondolom, hogy csak három napig csinálná. Egyedül nagyon nehéz lehet ezt elviselni. A közösség viszont elvonja a figyelmet. Film, beszélgetés, kártya, társas – így hamar elrepül az idő.
Különböző programokat csináltunk. Reggel kilenckor volt ébresztő. Érdekes volt például a telefonbeszélgetés Kiss Tamással, a MEFESZ alapítójával. Ő volt az, aki 56-ban a szegedi megmozdulások alatt az auditórium maximumba szervezett demonstrációt a hallgatóknak. Ezáltal az audmaxot egy szimbolikus jelképnek tartottuk, megfelelő helyszínnek ahhoz, hogy itt bonyolítsuk le a sztrájkot. A szervezésben maximálisan segített a bölcsészkar dékánja azáltal, hogy odaadta nekünk a termet. Voltak oktatók is, akik benézett hozzánk és érdeklődtek felőlünk. A visszhang pedig nagyon bíztató: „Remek volt.  Jó, hogy kiáltatok magatokért. Igazatok van.”



Tózsa Mikolt