„De nemá’!”, avagy országos demonstráció a felsőoktatási törvénytervezet ellen
„Csinálj te, 25-ös átlagot a gépész karon!”, A tandíjellenzők árulása?”, „Tanulok, dolgozok és szopjak is?”, „750 000-es ösztöndíjjal mi is vállaljuk.”, „A tudás nem a pénztől függ!”, „2014 közeleg…” Ilyen és ehhez hasonló transzparensek tucatjait olvashatta az, aki eljött 2011. október 27-én 17 órakor a Szalay utcába.

A HÖOK szervezésében Budapesten, a Szalay utcában, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt került sor a felsőoktatási törvénytervezet elleni országos demonstrációra. Nagyjából tízezer hallgató tiltakozott a tervezet ellen, az ország minden részéről. A Szalay utca teljesen megtelt fiatalokkal, a tömeg a Néprajzi Múzeumig állt, sőt a tüntetés idejére a mellette lévő Alkotmány utcát is lezárták, hogy a beérkező buszok tudjanak valahol parkolni.
A Szegedi Tudományegyetemet megközelítőleg 600 hallgató képviselte. A demonstrációt a „Kicsi, gyere velem rózsát szedni” című sláger, illetve a Himnusz nyitotta, majd felszólalt többek között Nagy Dávid, a HÖOK elnöke, Papp Magor, a Magyar Rezidens szövetség elnöke, de részt vettek az EHÖK-képviselők is, néhány nagyobb egyetem rektora illetve üzentek norvég és osztrák diákszervezetek vezetői is.

Nagy Dávid hangsúlyozta: "másfél év után egyértelműen látjuk, hogy a felsőoktatás háza táján rossz ácsokra és kőművesekre bízták a munkát. Ha omlik a vakolat, ha dőlnek a falak és lassan a fejünkre szakad a tető, nincs más megoldás, új szakembert kell hívni.”
A felszólalok leginkább a röghöz kötés, tandíj, az államilag támogatott helyek drasztikus csökkentése, illetve az intézmények megszüntetése miatt emeltek szót. A tüntetés ideje alatt a szemközti épület felső ablakából kilógatták a néhány nappal azelőtt, a tiltakozók által aláírt Corvinus transzparensét is: „Corvinus – volt, van, legyen!”

A felszólalások között különféle átvezető flash videókat nézhetett a közönség. Számomra a legjobban a Miskolci Egyetem alkotása tetszett, az alábbi linken megtekinthető: http://www.youtube.com/watch?v=jS9tTj_Ld6I
A tüntetés talán leglátványosabb pontja a felsőoktatás szimbolikus temetése volt. “Magyar Felsőoktatás, élt: 1367 – 2011”. Ez állt a koporsón, melyet az egyetemek képviselői koszorúikkal elláttak. A demonstráció végét technikai jellegű eligazítás illetve a Szózat éneklése zárta, mely után a tömeg elhagyta a Szalay utcát. Egy-két bekiabálótól eltekintve teljesen politikamentesen zajlott a közel 2 órás rendezvény.
Készítette: Maróti János
(1 értékelés)














