Az HÖOK szervezésében létrejövő országos hallgatói demonstráció híre bejárta az országot, erre a legjobb példa, hogy mindenhonnan érkeztek értetlen – elégedetlen hallgatók. Jelenlévőket kérdeztem arról, hogy mi motiválta őket akár több órát is utazgatni, miért döntöttek úgy, hogy eljönnek a tüntetésre? Mit várnak a kezdeményezéstől?

Ocskó Balázs, SZTE-JGYPK, Társadalmi tanulmányok II.


„Az ún. röghöz kötéssel több okból sem értek egyet, egyrészt az állam a szerződéskötéssel nem biztosítaná az állami támogatásban részesülő hallgatók számára a végzettségnek megfelelő munkahelyet a tanulmányaik befejezése után. Másrészt az EU (állam) polgárok alapvető jogát, a szabad mozgást is erősen korlátozná a tervezet. Továbbá - ahogyan az a tüntetéseken is elhangzott - nekünk kell alakítanunk a saját jelenünket és felelősek vagyunk a jövő nemzedékeiért is! A HÖOK Navracsics miniszter úrral történt egyeztetése kapcsán bizakodó vagyok és remélem, hogy a tüntetésekkel megfelelő nyomatékot tudtunk adni az elvárásainknak.”


Jéga-Szabó Diána, ELTE – BTK, Művészettörténet II.


„Elsősorban azért mentem el a tüntetésre, mert hihetetlenül felháborítónak tartom, hogy egy elvileg demokratikus berendezkedésű államban, egy olyan nagyon fontos kérdésben, mint a jövő generációjának oktatása (az értelmiség kinevelése) az érintettek és a szakértők véleményének teljes figyelmen kívül hagyásával és ráadásul irtózatos szakmaiatlansággal készülnek radikális változtatásokat bevezetni. Ráadásul ezek az intézkedések nagyrészt értelmetlenek is és semmiféle módon nem szolgálják sem a diákok, sem a tanárok, sem az ország érdekeit.

Nem értek egyet az államilag támogatott hallgatók ilyen mértékű, indíttatású és típusú csökkentésével. Lehet, hogy túl sokan járnak egyetemre és nem kell ennyi diplomás (mondjuk, ahogy én hallottam a munkaerőpiacnak nem ez a véleménye), de akkor például szigorúbb bemeneteli követelményekkel lehetne szűrni, hogy ki jusson be az egyetemekre és akkor kiderülne, hogy valóban mekkora egyetemre való diáktömeggel kell számolni, ezek után pedig lehetne csökkenteni a kvótákat, de nem fordítva, tisztán pénzügyi alapon!

A költségtérítés növelése megfizethetetlenné teszi a tanulást a diákok, meg merem kockáztatni, 90%-a számára. A mai gazdasági helyzetben, egyszerűen nem engedhetik ezt meg a magyar családok. A legfelháborítóbb ötlet azonban a "röghöz kötés", egyszerűen döbbenetes, hogy a 21. században ilyen egyáltalán felmerülhet egy demokráciában!!!

Nem csak, hogy abszurd a mai munkaerőpiaci helyzetben mindenféle álláslehetőség biztosítása nélkül arra kötelezni fiatal diplomásokat, hogy itthon halljanak éhen, de teljes mértékig sérti az emberi és szabadságjogokat is! Arról nem is beszélve, hogy az orvosokat leszámítva, nem hiszem, hogy tömeges elvándorlás lenne a fiatalok körében a diploma után, így tehát megalapozatlan is ez az elképzelés. Ráadásul személy szerint engem inkább arra ösztönözne, hogy elmenjek, mint, hogy maradjak ilyen feltételekkel.

A tüntetéstől, reálisan nézve nem sok eredményt várok, főleg Rózsa asszony utána elhangzott megnyilatkozásait figyelembe véve az ott lévők számára, jelentéktelenségére és természetére vonatkozóan (megint csak óriási pofátlanság!!!). Ennek ellenére számomra jó és megnyugtató érzés, hogy ott voltam, és amit lehetett megtettem az ügy érdekében és hátha van még annyi aprócska maradványa a demokráciának hazánkban, hogy lesz némi foganatja a megmozdulásunknak!”


Vári Mónika, SZTE-JGYPK, Társadalmi tanulmányok II.


„Úgy gondolom, hogy ez a mostani sztori az egyetemista társadalom egészére kiterjed, legfőképp a jövő nemzedékére, de többek között ránk is, így felelősséggel tartozunk egymásért. A röghöz kötést egyenesen felháborítónak tartom, ha már egyszer megdolgozom a diplomámért - akár ilyen demonstrációk árán is-, legyen jogom ahhoz is, hogy az kezdjek vele, amit én szeretnék!

Jelenleg ANK képzésben veszek részt, de így sem tartom azt korrekt lépésnek, hogy teljes mértékben megszűnjön az államilag támogatott oktatás. Tényleg meg kell vennünk a diplománkat? El kell adósodnunk ahhoz, hogy értelmiségiek lehessünk?

Mit várok a kezdeményezéstől? Semmit! Ez nem olyan, hogy elveszem egy 5 éves gyerek kedvenc játékát, aztán amikor elkezd sírni, megesik rajta a szívem és visszaadom neki, azok a dolgok ott már réges-régen el vannak döntve. Mindenesetre remélem, hogy - ha már racionális érvekkel nem tudunk hatni a tisztelt döntéshozókra és az államtitkár asszonyra,- mélyen magukba néznek, és még időben a fejükhöz kapnak: még semmi sincs veszve! Az aranyhal ér be először, a reményhal meg utoljára...”

Készítette: Maróti János