PontOtt_Parti_N-5010

A Szegedi Tudományegyetemen nőtt a legnagyobb arányban a felvettek száma

A Szegedi Tudományegyetemen nőtt a legnagyobb arányban a felvett hallgatók száma Magyarország vezető nagy egyetemei közül. Az idei eljárásban 7896-an, azaz 1820 fővel többen jutottak be az intézménybe, mint 2022-ben. A harminc százalékos növekedéssel olyan felsőoktatási intézményeket előz meg az SZTE, mint a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Országos szinten 126 449 jelentkező közül 94 785-en felvételiztek sikeresen valamelyik hazai egyetem képzésére. Az adatok szerint ez húszezernél is több új hallgatót jelent a 2022-es évhez képest. 43 százalékkal nőtt a vidéki egyetemekre felvettek száma, idén már minden második elsőéves ilyen intézményben kezdi meg tanulmányait.

A felvett hallgatók száma több felsőoktatási intézményben is rekordot döntött, ám a legnagyobb mértékben a Szegedi Tudományegyetemen nőtt a 20 ezer főnél nagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézmények közül. Az SZTE harminc százalékkal növelte hallgatói létszámát a 2023-as központi felvételi eljárásban, ezzel olyan felsőoktatási intézményeket megelőzve, mint a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A szegedi intézmény 7896 új hallgatót vett fel, így a pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, több mint 9000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

A Szegedi Tudományegyetem a 2022/2023-as beiskolázási időszakban rekord számú középiskolai előadással, kitelepüléssel, nyílt napokkal, pontgyűjtő partival és pontkalkulátorral segítette a felvételizőket.

A Szegedi Tudományegyetem részletes felvételi eredményeiről bővebben itt olvashat.

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Csoke_Mark_felveteliCsőke Márk- BTK, történelem

Harmadévesként már tapasztalatból mondhatom, hogy igaz a hír az egyetem színvonalas oktatásáról. Örülök, hogy ezt személyesen is megtapasztalhatom a történelem szakon. Az egyetemválasztás során fontos szempont volt az is, hogy a Szegedi Tudományegyetem közel van a szülőfalumhoz, és az, hogy sok ismerősöm is ide jelentkezett. Nagyon szeretek itt tanulni, mert Szeged nagyon szép és élhető város.


Erdész ÁdámErdész Ádám – ÁOK – orvos

Szeged egy igazán kellemes és szép város, nagyon jó a társaság. A belvárosban szinte mindenhol ismerősbe botlok. A képzés is nagyon jó, magas színvonalú, szerintem a tanárok is nagyon korrektek. Nagyon sok kulturális lehetőség van a városban és az egyetemen is. Szerintem nem elhanyagolható megemlíteni azt sem, hogy nagyon szépek a lányok is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.