Az SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézet Tudományos Diákköre

Az SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézetben Andragógia MA, Kulturális mediáció MA és Könyvtáros tanár szakos hallgatók vesznek részt az intézeti tudományos diákkör munkájában, a TDK-felelős oktató dr. Szirmai Éva. A sikeres TDK munka eredményeként 2015-ig számos hallgatónk ért el OTDK helyezést, publikálta kutatási eredményeit.

A korábbi, lényegesen nagyobb létszámú diákköri munka folytatását gátolta az Andragógia BA szak megszüntetése, ennek következményeként csak kis létszámú, általában levelező csoportok oktatása zajlik. Ennek ellenére, a kis létszámú csoportokból felkészített TDK-zók rendkívül eredményesen dolgoznak a diákköri munkában, a témavezető kollégák és az intézet továbbra is kiemelt feladatként tekint a TDK-ra. A Közösségszervező BA szak indulása várhatóan új lendületet ad az intézeti TDK-nak is.

ejszakai-bagoly-bagoly-londoniapro-47661

A 2017-es XXXIII. OTDK Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szekciójának rendezési jogát a JGYPK nyerte el, az ügyvezetést és a szervezési lebonyolítási munka oroszlánrészét a Felnőttképzési Intézet kollektívája vállalta, rendkívül sikeresen.

TDK témavezető oktatók
Az OTDK-n résztvevő hallgatók felkészítése a szóbeli prezentációra a témavezető oktatók vezetésével zajlik. A témavezető oktatók már számos OTDK díjat elérő TDK dolgozat témavezetőjeként szereztek tapasztalatot a TDK munkában.

Dr. Habil. Keczer Gabriella egyetemi docens, szervezeti kultúrát kutató szakember. Nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező TDK témavezető oktató.

Dr. Szirmai Éva főiskolai docens, kulturális mediáció szakcsoport tagja, a tömegkultúra szakértője. Nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező TDK témavezető oktató, a XXXIII. OTDK 13. szekciójának ügyvezető titkára. Az OTDT Kiváló Szervezői Díj (2017) kitüntetettje.

Dr. T. Molnár Gizella intézetvezető főiskolai tanár, a kultúrpolitika, a nemzetiségi kulturális identitás szakértője. Nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező TDK témavezető oktató.

Dr. Újvári Edit szakcsoportvezető egyetemi docens, kulturális mediáció szakcsoportvezető, intézeti TDK-felelős, 2009–2015 között az SZTE JGYPK Kari TDT-elnök. Nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező TDK témavezető oktató, a XXXIII. OTDK 13. szekciójának ügyvezető társelnöke. Az OTDT Mestertanár Aranyérem díj (2017) kitüntetettje.

Letölthető verzió (pdf)

Friss hírek RSS

SZTE JGYPK Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *