2024. március 29., péntek

Dél-alföldi Szakképzési Kerekasztal

A Dél-alföldi Szakképzési Kerekasztal bemutatkozása


Az elmúlt másfél évtizedben a Szegedi Tudományegyetem részesedése a régió szakképzési feladataiban mind jelentősebbé vált. A megszerzett szakmai tapasztalatok mellett a fenti új feladatok, tennivalók azonban új kihívásokat jelentenek a Szegedi Tudományegyetem Szakképzési, Felnőttképzési és Továbbképzési Intézetének is.

Annak érdekében, hogy megfeleljünk ezeknek az elvárásoknak, továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a dél-alföldi megyei gazdasági kamarákkal, a munkaügyi központtal és kirendeltségekkel, a közoktatási és szakképzési intézmények fenntartóival, a szakképzés fontosabb szereplőivel való új típusú folyamatos, intézményesített együttműködést – ezért kezdeményeztük a kerekasztal megszervezését.

A Dél-alföldi Szakképzési Kerekasztal célja, hogy a szakképzés területén rövid és hosszú távon a szakképzési szervezeteket, szakképzéssel foglalkozó vállalatokat, cégeket, testületeket egyaránt érintő, kiemelt fontosságú kérdésekben elősegítse a partner- és minőségközpontúságot, az érdemi szakmai vitát, egyeztetést, ahol ez indokolt, a konszenzus létrejöttét, bizonyos ügyek közös képviseletét, a szakképzést érintő kiemelt fontosságú kérdésekben elősegítse a konszenzus létrejöttét.

A Kerekasztal arra törekszik, hogy valamennyi, szakképzésben érintett szereplőnek lehetőséget nyújtson a véleménycserére, az álláspontok ütköztetésére, mások tapasztalatainak megismerésére és feldolgozására.

A Kerekasztal formális lehetőséget kíván biztosítani a szakképzésben érintett, a minőség és a gyakorlati képzés irányába elkötelezett szereplők együttműködésének olyan többelemű platformot biztosítva, amely lehetővé teszi:

* a szakképzés minőségét ténylegesen befolyásolni képes irányítók, vezetők és szakemberek közötti kapcsolat erősítését;

* a szakképzés minőségét befolyásoló nemzeti és intézményi programok, projektek, intézkedések során kialakított javaslatok, jó gyakorlatok, tapasztalatok bemutatása és terjesztését;

* az élethosszig tartó tanulás és a versenyképes szaktudás európai normáinak, szemléletének terjesztését.


A Kerekasztal működési kerete
 

A Kerekasztal önálló szervezetek, személyek közös cselekvési tere, ahol véleményüket kifejtik, tevékenységeket kezdeményeznek és végeznek.

A célok elérése érdekében ez a szerveződés a következő tevékenységeket végzi:

* rendszeres tanácskozások tartása;

* szakmai javaslatok kidolgozása;

* vélemények kialakítása konkrét szakképzési kérdésekben az irányító hatóság és a szakmapolitikai szervezetek számára;

* kapcsolati háló működtetése;

* műhelyek szervezése.


A kerekasztal 2010-2012-es emlékezetes tanácskozásai

* Merre tovább, szakképzés? A hazai szakképzés megújítása, kamarák szerepvállalása, felsőfokú szakképzés; szakképzés a felsőoktatásban; minőségbiztosítás a gyakorlati képzésben (2010. december 13., Szeged)

* A szakértelem, a szakmaiság, a szakemberképzés jelentősége a gyakorlati, vállalati képzésben (2011. március 16., Szeged)

* A gyakorlatorientált, munkaerő-piac központú szakképzés és a gyakorlati oktatók felkészülése, felkészítése (2011. április 18.,Szeged).

* A TISZK-ek szerepe a szakképzésfejlesztésben ( 2011. május 31.)  

Házigazda : Hódmezővásárhely Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola

* Szakképzés és tehetséggondozás - műhelybeszélgetés

A vállalkozói képességek mérése és fejlesztése

Házigazda: Feketű Béla igazgató, Szegedi Szolgáltató Szakképző Iskola (2011. november 10.) 

* Tudományos eredményeket felhasználó gazdaság és társadalom

Rendhagyó konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.

Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság (2011. november 21) 

* Állampolgári vélemények a szakképzésről egy kutatás tükrében (MTA SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabiztosság közreműködésével) (2011. november 21.)  

* Biztonság, egészség, értékorientáció - munkavédelmi fórum

A Dél-Alföldi Szakképzési Kerekasztal szerepe a nemzeti munkavédelmi politikából adódó feladatok megvalósításában (2011. december 02.) 

* A szakmatanulásban eredményes és tehetségesek tanulók támogatása- térségi együttműködéssel (2012. március 29. ) 




A Kerekasztal tevékenységéről, eredményeiről folyamatos tájékoztatást nyújtunk a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési, Felnőttképzési és Továbbképzési Intézetének honlapján azzal az igénnyel, hogy az érdeklődők megismerhessék törekvéseinket és javaslataikkal, észrevételeikkel segítsék munkánkat. Hívjuk és várjuk mindazokat, akik formálói, aktív részesei szeretnének lenni a hazai szakképzés megújításának, átalakításának.




Sajtótükör





Rendezvények