Bezár

Hírek

foep_nappal

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2021/22 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2021/22 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

2022. március 09.
4 perc

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.


A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2021-22. tanév tavaszi félévében fejezik be tanulmányaikat.


A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt. A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.


A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

• szabadalom/használatiminta-oltalom,

• védjegyoltalom,

• formatervezésiminta-oltalom,

• szerzői jog

• szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.


Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra. Mindazonáltal, ha a diplomamunka, illetve szakdolgozat tárgya olyan alkotómunka eredménye, amely több kategóriát is érint, a pályázatnak a releváns oltalmi formák mindegyikével kapcsolatban tartalmaznia kell az elemző vizsgálatot. Ilyen esetben az értékelés kiterjed az oltalmi formák közötti összefüggések ismeretére is. Az SZTNH – indokolt esetben – jogosult a diplomamunkát a hallgató által megjelölt kategóriától eltérően is besorolni.


A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

• első díj 250 000 Ft,

• második díj 200 000 Ft,

• harmadik díj 150 000 Ft.


A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes ajándékcsomagot vehetnek át. A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.


A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ban különdíjat alapított, amelyre témájában gyógyszeripari érintettségű, a szabadalom, védjegy vagy formatervezésiminta-oltalom kategóriába tartozó diplomamunkával/szakdolgozattal lehet pályázni. A különdíjat elnyerő pályázó 500 000 Ft díjazásban részesül, továbbá külön meghívást kap a sikeres pályázatáról szóló előadás megtartására a társasághoz.


A pályázati díj elnyerésének feltételei

1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.

2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.


A pályázat menete

1. A pályázati szándék jelzése a központi ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu pályázati email címen az alábbi adatokkal a regisztrációs határidőig:

- a pályázó adatai: neve, email címe, képző intézményének neve a kar megjelölésével,

- a diploma/szakdolgozat címe és rövid vázlata,

- annak megjelölése, hogy milyen szellemitulajdon-védelmi kategóriában kíván indulni és milyen szellemitulajdon-védelmi témában vizsgálja meg a dolgozatának tartalmát.

2. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.

3. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.


Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a központi pályázati email címre. Minden, a pályázatot érintő kérdésben a központi pályázati email címen kérhető bővebb felvilágosítás.

A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.


Határidők

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2022. március 31.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2022. július 29, éjfél.


A 2021-22 tanév tavaszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév őszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató 2022. szeptember 30-ig tájékoztatást kap a pályázata eredményéről.


A díjak átadása

A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.


A pályázati felhívás IDE kattintva letölthető. >>>

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek