JGYPK_felirat_v2_web

JGYPK - egy család vagyunk

A XXIV. Juhász Gyula Napok után ismét megmutattuk, milyen összetartó család, közösség vagyunk. 2022. május 4-én több, mint százan gyűltünk össze a Hattyas soron, hogy élőképet alkotva kirajzoljuk a JGYPK betűit.

Az esemény az SZTE JGYPK Kulturális és Kommunikációs Irodáinak szervezésében valósult meg.


Oszterman Fanni, az SZTE JGYPK Kulturális Iroda munkatársa így nyilatkozott az SZTEinfo-nak:

„Áprilisban a XXIV. Juhász Gyula Napok alkalmából végre újra, személyesen is találkozhattunk. A mostani megmozdulásnak is a közösség összekovácsolása volt az egyik célja. Az órákon kisebb létszámban veszünk részt, így azonban a különböző szakok és évfolyamok képviselői is megismerhetik egymást. Az eseményről készülő fotó pedig igazán látványos lett. A képet a későbbiekben felhasználhatjuk például arra, hogy akik a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karára szeretnének továbbtanulni, bepillanthassanak a „kulisszák” mögé és meggyőződhessenek róla, hogy nem „csak” egy iskolába, de egy kiváló társaságba is érkeznek.”


Köszönjük minden hallgatónak, oktatónak és oktatásszervezőnek, hogy megvalósulhatott a kép.


Fotó: Toldi Gergő