Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

foep_nappal

17. Egyetemi Tavasz - SZTE JGYPK rendezvények

17. Egyetemi Tavasz - SZTE JGYPK rendezvények

2022. április 05.
9 perc

2 év kihagyás után, 2022-ben már 17. alkalommal rendezik meg az egyetem talán egyik legnagyobb kulturális eseményét, mely minden évben egyre több látogatót vonz. Ebben az évben április 11. és május 25. között vehetnek részt az érdeklődők különböző tematikájú programokon.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rendezvényei a következők lesznek:

Fiatal képzőművész-tehetségek a Somogyi-könyvtárban

Időpont: Április 6. (szerda) 17.00

Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér


A könyvtár és az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék együttműködés keretében támogatja a fiatal művészeket. A kiemelkedően tehetséges művésznövendékek lehetőséget kapnak egyéni bemutatkozásra. Különlegesség, hogy végzős művészeti menedzser-szakos hallgatók nyitják meg a tárlatokat.

Török Ádám és Hubert Emese A grafika szövetsége – Színjáték és A grafika szövetsége – Ex animo (Szívből) című kiállításának megnyitója

A tárlatot megnyitja: Buda Nikolett művészeti menedzser-szakos hallgató

A grafika szövetsége – Színjáték

Török Ádám Köröstarcsáról érkezett, az SZTE JGYPK képalkotás szakán tanul. Elsősorban tervezőgrafikával foglalkozik, azon belül is csomagolás, illusztráció, 3D látvány és formatervezés területeken. Az általa tervezett grafikákra jellemző a harsány színvilág, a lendületes vonalak, a kötöttség és precizitás, de ugyanakkor az önfeledt játékosság is. Formái allegorikusak, expresszívek, a magányos vonal kifejezõ értékét kívánják érzékeltetni.

A grafika szövetsége – Ex animo

Hubert Emese Kata 20 éves hallgató Akasztón él. Grafika szakirányos hallgatóként második éve folytat tanulmányokat a JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszéken. „A kiállításom címe Szívből, mivel ez az a szakma, amit szerintem csak „szívből”, szenvedéllyel érdemes űzni. Sokat kísérletezek, szerintem még nincs kialakult stílusom. Tevékenységem nagy része plakátok tervezése köré épül, leginkább ezt és logót, meghívót készítek másoknak, viszont az iskolai feladatokon belül és magamnak is sok más műfajban alkotok. Munkáimat jellemzi az átgondoltság, a mögöttes üzenet, a koncepció.”

A kiállítás megtekinthető április 20-ig.


XXIV. Juhász Gyula Napok megnyitója:

Időpont: 2022.04.11. (hétfő) 10.00

Helyszín: SZTE JGYPK Főépület (cím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)


XXIV. Juhász Gyula Napok

SZTE JGYPK Hallgatói Önkormányzat rendezvénye

Időpont: 2022.04.11-13. (hétfő-szerda)

Helyszín: SZTE JGYPK épületei (cím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. és Hattyas sor 6-8.)


Nézõpontok – Az SZTE JGYPK végzõs fotográfus hallgatóinak kiállítása

Időpont: Április 19. kedd 18.00

Helyszín: SZTE Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér


Köszöntőt mond: Dr. Döbör András dékán

Megnyitja: Dömötör Mihály fotóművész, tanár

Közreműködik: Samu Angelika (fuvola)

Kiállítók: Gombkötő Alexandra, Dr. Huszár Tímea, Ivicz Tímea, Jaszenovics Rita, Kalmár Eszter Julianna, Kis Gergő, Kovács István, Makádi Balázs, Pavló Péter, Roboz István, Samu Angelika, Simon Petra, Tölliné Weiszgáber Anikó, Wolf Edina, Zsíros Alíz

Megtekinthető április 30-ig, hétköznapokon 08.00–22.00 óráig, szombaton 09.00–20.00 óráig


"Less be a LAHS-re!" - élőzenés karaoke est a Lini and her Stepbros zenekarral

SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszék rendezvénye

Időpont: 2022.04.20. (szerda) 18.00

Helyszín: Jugyu Klub (cím: 6725 Szeged, Hattyas sor 6-8., 7. épület - alagsor)


Zebra Zone koncert

SZTE JGYPK Kulturális Iroda rendezvénye

Időpont: 2022.04.21. (csütörtök) 19.00

Helyszín: Tamási Áron Klub - TÁK (cím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)


A Zebra Zone szegedi egyetemistákból álló indie rock együttes. 2019 tavaszán alakult, több helyen is fellépett (pl. SZIN 2021, a szarvasi Granárium Zebra Club, a szegedi Jugyu Klub, vagy a szegedi MÁV Kollégium, illetve különböző szegedi gimnáziumok.) Eddig a Zebra Zone 5 dalt adott ki hivatalosan angol nyelven, amelyek minden jelentős streaming platformon elérhetőek.

A zenekar tagjai: Cserháti Veronika (ének), Flosznik Dénes (ritmusgitár), Döbör András (szólógitár), Sághy Szabolcs (basszusgitár), Kis Márton Zsombor (dobok).


Az Ambitus V. Harmonika Quintet hangversenye

Az SZTE JGYPK Ének-zene Tanszék szervezésében

Időpont: Április 26. kedd 19.00

Helyszín: SZTE Rektori Épület, Díszterem


Az együttes tagjai: Mirosław Dymon, Paveł Paluch, Tomasz Blicharz, Michał Stefanik, Mariusz Siuśta

Műsor:

Albinoni, Tomaso: Adagio

Boelmann, Léon: Gótikus szvit op.25.

Madrawski, Jerzy: Korál szvit

Farkas Ferenc: Régi magyar táncok

Sosztakovics, Dmitrij: 2. keringő a 2. Jazz szvitből

Hacsaturján, Aram: Kardtánc a „Gajane” című balettből

Strauss, Johann: Triccs-traccs polka

Piazzolla, Astor: Libertango

A kárpátaljai Ambitus V. Harmonika Quintet (Lengyelország) 2005-ben alakult a Rzeszów-i Egyetem végzőseibõl két tanáruk, Prof. dr. hab. Mirosław Dymon (a Zeneművészeti Kar dékánja) és Prof. dr. hab. Paveł Paluch művészeti vezetésével. Szegeden már kétszer léptek fel nagy sikerrel: vendégei voltak az Egyetemi Tavasznak a Katolikus Házban (2010), ill. az őszi zsidó fesztiválnak az Új Zsinagógában (2016). Több CD-jük jelent meg, melyeken átiratokat és az együttes számára írt eredeti zeneműveket játszanak.


„Gondolatok a könyvtárban” előadássorozat: Nádudvari Gabriella - „A stíluskommunikáció ma, és ennek értékelőzményei a Goethe-korban”

SZTE JGYPK Tankönyvmúzeum rendezvénye

Időpont: 2022.05.02. (hétfő) 14.00

Helyszín: SZTE JGYPK Tankönyvmúzeum (cím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.)


Óvodatörténeti Állandó Kiállítás - Megnyitó ünnepség

SZTE JGYPK Kulturális Iroda rendezvénye

Időpont: 2022.05.04. (szerda) 15.00

Helyszín: SZTE JGYPK Óvodapedagógus-képző Tanszék (cím: 6725 Szeged, Hattyas sor 10.)


Az autizmus jellegzetes tünetei az óvodás gyermekek rajzain Poszterbemutató és alkotó foglalkozás

Időpont: Május 5. csütörtök 15.00

Helyszín: SZTE JGYPK 3. épület, 3124-es terem Hattyas sor 10


Megnyitja: Dr. Fizel Natasa, a JGYPK Alkalmazott Pedagógiai Intézet vezetője

Zongorán közreműködik: Csányi Krisztina másodéves óvodapedagógus szakos hallgató

A posztert bemutatják és a foglalkozást vezetik: Gulyásné Dr. Turcsányi Enikő főiskolai

docens, Dr. Kovács Krisztina főiskolai docens, Bánfi Berta, Irsai Flóra és Varga Sára másodéves óvodapedagógus szakos hallgatók

A programot szervezte: Gulyásné Dr. Turcsányi Enikő és Dr. Kovács Krisztina

A poszterbemutató az autizmus témakörének néhány alapkérdését járja körül az óvodapedagógus szemszögéből: milyen óvodapedagógusi kompetenciákat igényel az autista gyerekek óvodai integrációja? Milyen jellegzetes tünetekre figyelhet fel az óvodapedagógus az autista gyerekek rajzaiban? Hogyan tud segítséget nyújtani a gyerekeknek az inkluzív óvodai nevelés során? A poszterbemutató mellett a résztvevõk az autista gyerekek inkluzív óvodai nevelését támogató vizuális eszközök elkészítésében vehetnek részt. Várjuk a rendezvényre az autizmus iránt érdeklődő hallgatókat.

Részvételi szándékukat a kovacs.krisztina.agnes@gmail.com e-mail címen jelezzék


Csellisták nosztalgia-hangversenye

Időpont: Május 10. kedd 19.00

Helyszín: SZTE Rektori Épület, Díszterem Dugonics tér 13


Közreműködnek: Dombiné dr. Kemény Erzsébet (zongora), Pukánszky Béla (gordonka), Gárdián Gábor (gordonka), Tornyai Jenő (gordonka), Győri Péter (zongora)

Műsor:

Caix D’Hervelois: D-dúr szvit (Louis Feuillard és Huszár Lajos átirata)

1. Prélude, 2. Tambourin, 3. Musette, 4. Plainte, 5. Gigue (Pukánszky Béla, Dombiné Kemény Erzsébet)

Johann Christian Bach: c-moll concerto, Adagio molto esperessivo (Henri Casadesus átirata) (Pukánszky Béla, Dombiné Kemény Erzsébet) Georg Friedrich Händel: g-moll szonáta két gordonkára. op. 2. No. 8. (Louis Feuillard átirata) (Pukánszky Béla, Tornyai, Jenő, Dombiné Kemény Erzsébet)

Luigi Boccherini: C-dúr szonáta két gordonkára, Allegro moderato (Paul Bazelaire feldolgozása) (Pukánszky Béla, Gárdián Gábor)

François Couperin: Az aratók (Kedves Tamás és Borgulya András átirata) (Pukánszky Béla, Gárdián Gábor, Tornyai Jenő)

Három kínai dal (Huszár Lajos átirata) 1. Jázmin virág 2. Piros liliomok 3. Én és a hazám (Gárdián Gábor, Győri Péter)

Felice de Giardini: Éljenek a víg nők

C. Evans – Gárdián Gábor: Álomtéma

C. Elliott: Rumba (Csellózenekar)

Dombiné dr. Kemény Erzsébet zenei tanulmányait Bán Sándor növendékeként végezte. Több mesterkurzuson vett részt, 1986-ban Artisjus-díjat, 2007-ben pedig Artisjus zenepedagógiai díjat kapott. Zongorakísérőként Európa számos országában hangversenyezett. Több zenepedagógiai témájú könyve jelent meg.

Pukánszky Béla 1976-ban Báthory Sándornál szerzett gordonkatanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán. A zenetanítással töltött évek során (1976-1985) szólóműveket és szonátákat játszott zeneiskolai koncerteken. 1985-től az SZTE oktatója, pedagógiai tárgyakat tanít a JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetében. Kemény Erzsébettel évtizedek óta szonáta-párost alkotnak. Főleg barokk és romantikus műveket tűznek műsorra.

Gárdián Gábor gordonkaművész, mestertanár. Diplomája megszerzése óta a szegedi KirályKönig Péter Zeneiskola tanára. Több évtizeden át a Szegedi Nemzeti Színház gordonkaszólamvezetőjeként és a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként is tevékenykedett. Országos és nemzetközi versenyeken dobogós eredményekkel vettek részt tanítványai. Alkotói munkájának legjelentősebb eredménye a Gárdián Gordonkaiskola-sorozat, amely szerepel a magyar zeneiskolai tantervek hivatalos ajánlásában és az országos versenyek kötelezően játszandó darabjainak fő forráshelye.

Tornyai Jenő gordonkaművész 1974-ben szerzett diplomát Báthory Sándor növendékeként. Negyven évig volt a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja. Jelenleg gordonkatanárként dolgozik a szegedi Pro Musica Művészetoktatási Intézményben és a Kisteleki Művészeti Iskolában.

Győri Péter 1990-ben szerezte diplomáját zongora és szolfézs szakon Bódás Péter, Delleyné Halama Piroska és Vántus István növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán. A Király-König Péter Zenei AMI zongoratanára, emellett számos fúvós,

vonós és ütős növendék zongorakísérője. Korrepetitorként helyi és országos rendezvények, megyei és országos versenyek állandó közreműködõőe. Billentyűsként tagja az Újszegedi Kamarazenekarnak.


Pilinszky-mesék 0-99 éveseknek

Időpont: Május 11. szerda 19.00

Helyszín: SZTE Rektori Épület, Díszterem Dugonics tér 13.


A programot megnyitja: Dr. Döbör András, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja

Kinek mesélt Pilinszky? Beszélgetés Pilinszky János verses meséiről

A beszélgetés résztvevői:

Dr. Hafner Zoltán irodalomtörténész, Pilinszky-kutató

Dr. habil. Hankovszky Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető docense

Dr. habil. Varga Emőke irodalomtörténész, az Óvodapedagógus-képző Tanszék vezetője

Moderátor: Szmeskó Gábor PhD-hallgató

A program részeként megtekinthetők lesznek: Farkas Dormán: Ének a kőszívű királyról, Pilinszky-mesék illusztrációi; Óvodás gyermekek reflexiói képekben. Pilinszky-mesék gyermekillusztrációi

Közreműködik a Solis Consort Régizenei Műhely, valamint Papp Gabriella és Harkai István.

A gyermekreflexiókat bemutató kisfilmet a JGY TV rendezte.

Felkészítő pedagógusok: Bánvölgyi Anita, Bozókiné Heszkó Erzsébet, Géczi Anett, Havlikné Rácz Andrea, Papp Dóra, Tímár Marietta óvodapedagógus

A programot a SZTE JGYPK API Óvodapedagógus-képző Tanszékének oktatói, Haramza Klára PhD-hallgató tanársegéd és Dr. habil. Varga Emőke főiskolai tanár szervezték.


Hol a jövõ? – Pavelka Zita kiállításának megnyitója

Időpont: Május 18. szerda 17.00

Helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti közösségi tér Dóm tér 1-4.


A tárlatot megnyitja: Magné Huber Judit művészeti menedzser-szakos hallgató. A fiatal alkotó így vall magáról és a vizuális művészetekhez való viszonyáról: „Pavelka Zita vagyok, az SZTE JGYPK festészet szakos hallgatója. A látványt, mindenféle okból, mindenki máshogy értelmezi. Számtalan féle módon el lehet képzelni, és el is képzeljük, absztraháljuk, mert a fejünk nem egy fényképezőgép. Nem csak a nyers valóság
van. Komoly problémának érzem a fenntarthatóság kérdését. Ez nagyon meghatározza az életem és a gondolkodásom. Nonfiguratív festészetemben is szimbolikusan, de próbálok valamit tenni ennek jegyében. Szeretek kísérletezni, tanulni, új dolgokat felfedezni, keresni
azokat a pigmenteket a környezetemben, amikkel természetesebben tudok dolgozni.”
A kiállítás megtekinthetõ május 28-ig.

A 17. Egyetemi Tavasz teljes programkínálata IDE kattintva letölthető.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek