Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

Jelentkezz Sportnagykövetnek és mozgasd meg az SZTE-t!

Jelentkezz Sportnagykövetnek és mozgasd meg az SZTE-t!

2020. március 05.
2 perc

Sportnagykövetek jelentkezését várja 2020. március 13-ig az SZTE Sportközpont. A „Sportnagykövetek és Sportmentorok az Egyetemeken” projektbe azon aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek, akik elkötelezettek a sport iránt és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS), illetve az SZTE Sportirodával közösen készek fejleszteni az egyetemi sportéletét.

A Finn Egyetemi Sportszövetség kidolgozott egy egyetemistákat elérő, hallgatói mentorbázison alapuló projektet, amelyet a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) által kiírt nemzetközi pályázat részeként a MEFS Magyarországon valósít meg a meglévő sportiroda-hálózat bevonásával. A projektben kiemelt szerepet kapnak a hallgatói sportszervezők, a sportszakmai szervezeti egységek és az egyetemi sportklubok. A projekt célja, hogy a hallgatók motiválják hallgatótársaikat a sportéletben, és olyan sportközösségek jöjjenek létre, ahol a tanulás mellett kiemelt szerep jut a szabadidős sportra és az intézményi csapatokat támogató szurkolótábor kialakítására is.


A „Sportnagykövetek és Sportmentorok az Egyetemeken” projektbe azon aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezését várják, akik elkötelezettek a sport iránt és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel, illetve az intézményi sportirodákkal közösen készek fejleszteni egyetemük sportéletét.


A Sportnagykövet feladatai:

- hallgatók aktivizálása

- sportmentor hálózatot alakít ki fizikailag aktív hallgatótársaiból

- felveszi a kapcsolatot az egyetemi „sportos” szervezeti egységekkel

- feltérképezi az egyetemi, egyetem által támogatott sportolási lehetőségeket

- egyetemistákat érintő sportaktivitások kommunikációja

- mérések, beszámolók készítése a sportiroda és a MEFS felé


A jó Sportnagykövet:

- meghatározó befolyással van hallgatótársaira,

- egyszerre aktivizál személyesen és a közösségi médiában is hatékonyan,

- ismeri az egyetemi korosztályok motivációit és kommunikációs szokásait,

- jól együtt tud működni a szükséges szervezetekkel, egyetemi szervezeti egységekkel, sportirodával,

- jól kommunikál szervezeten belül és a közösség felé,

- a sportmentorokkal együtt elhivatottan fejleszti az egyetemi sportközösséget, motiválja a hallgatókat a rendszeres testmozgásra

- munkáját körültekintően, kreatívan és precízen látja el, proaktívan lép fel a projekt céljainak megvalósítása érdekében


Jelentkezés formája:

Készíts egy rövid anyagot (írásban, videón stb.), mely az alábbi kérdésre válaszol: „Mit tennél, hogy az egyetemen többet mozogjanak hallgatótársaid?” A pályázatokat Fintor Csabának, az SZTE Sportiroda vezetőjének kell elküldeni a fintor.csaba@sport.u-szeged.hu címre.


Jelentkezési határidő:

2020. március 13. (péntek)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek