Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

black_jgypk

Búcsúzunk Dr. Halász Tibor tanár úrtól!

Búcsúzunk Dr. Halász Tibor tanár úrtól!

2020. november 11.
2 perc

Az Általános és Környezetfizikai Tanszék megrendülten fogadta a hírt, hogy Dr. Halász Tibor tanár úr, a Tanszék nagynevű korábbi oktatója, 2020. október 25-én, 88 éves korában elhunyt.

h

Dr. Halász Tibor (1932-2020)


Halász Tibor 1932-ben született Csanádpalotán, középiskolai tanulmányait a makói Csanád Vezér Gimnáziumban végezte, majd 1954-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Ezt követően 8 évig a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanított, közben szakfelügyelőként segítette a Somogy megyei fizikatanárok munkáját. 1 évig tanított a Radnóti Miklós Gimnáziumban Szegeden, majd 1963-tól 1995-ös nyugdíjazásáig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Fizika Tanszékének oktatója volt adjunktusi, majd főiskolai docensi munkakörben. Számos kitüntetése mellett – MTV Nívódíj (1981), Pro Iuventute Emlékérem (1995), Eötvös-érem (1995), Apáczai Csere János-díj (1996) – 1996-tól címzetes főiskolai tanári kinevezést kapott. 2007-ben Honor Pro Meritis kitüntetésben részesült, 2013-ban Mikola Sándor-díjjal és Rátz Tanár Úr Életműdíjjal tüntették ki.

Főiskolánkon 1981-1987 között a főigazgató-helyettesi tisztséget is betöltötte.


1973-ban megszervezett kutatócsoportja által – az ő szakmai irányítása mellett, alkotószerkesztői és társszerzői feladatvállalásával – írt, több millió példányban megjelent, rendkívül sikeres tankönyvek, tanári segédkönyvek, feladatgyűjtemények, oktatási segédletek több évtizeden át meghatározták és segítették a hazai fizikaoktatást és fizikatanulást az általános és középiskolákban.


Hosszú, mindvégig aktív és rendkívül gazdag szakmai életútján ösztönösen valósította meg Klebelsberg 1926-ban megfogalmazott gondolatát: nemcsak tanította, de szerette és tisztelte is a magyar gyermeket, legyen az kisiskolás, középiskolás, vagy tanári pályára készülő főiskolai hallgató.



Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek