Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

kutejbor

Kutatók Éjszakája a JGYPK-n is

Kutatók Éjszakája a JGYPK-n is

2019. szeptember 30.
1 perc

A kar idén is aktívan vett részt a Kutatók Éjszakája elnevezésű programsorozatban, számos rendezvénnyel várták az érdeklődőket a Főépületben.

DSC06899


Az Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet, az Általános és Környezetfizikai Tanszék, a Technika Tanszék, a Környezet Biológia és Környezeti Nevelési Tanszék, a Szociálpedagógus-képző Tanszék, a Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék, az Informatika Alkalmazásai Tanszék, az Interaktív Természetismereti Tudástár, valamint a Pedagógiatörténeti Kutatócsoport egyaránt színes programokkal várta az érdeklődőket pénteken délután és este a kar Főépületében.


DSC06930


Egyaránt várták a kisgyermekeket, iskolásokat, felnőttek, sőt, akár az egész családot is egy-egy programra. Többek között megismerkedhettek az éjszaka rovaraival és emlőseivel, különböző fizikai, illetve kémiai kísérleteken vehettek részt és figyelhettek meg, érdekességeket tudhattak meg a bükki barlangokról, valamint Pisáról és a Ferde toronyról. A szegedi Nagy Árvíz 140. évfordulója alkalmából pedig gyalogos városnézésen vehettek részt az érdeklődők. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar több mint 20 programmal várta vendégeit a Kutatók Éjszakája alkalmából.


DSC07213

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek