Bezár

Hírek

Befejeződött a Watertour Pilot program

Befejeződött a Watertour Pilot program

2019. szeptember 11.
3 perc

Az Interreg-IPA CBC Hungary-Serbia (HUSRB/1602) pályázat keretein belül megszervezett, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóinak részvételével, valamint a Szegedi Vízisport Egyesület közreműködésével lebonyolított nemzetközi vízitúránk célja a kajak-kenu sport mozgásanyagának elsajátításán, népszerűsítésén kívül a vízi sportturizmus lehetőségeinek feltérképezése és az ezzel kapcsolatos fejlesztési javaslatok összegyűjtése volt a Tisza alsó szakaszán. (2019. augusztus 23. és 2019. szeptember 6. között)

Az ötlet gazdáiként egységünk, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézete az Újvidéki Egyetem Sport és Testneveléstudományi Karával közösen dolgozta ki a víziturisztikai termékfejlesztéshez kapcsolódó első közös vízitúra programját.


A teljes egészében pályázati forrásból biztosított vízi vándortábor mindkét hete remek hangulatban telt, az újvidéki kollégákkal szakmai tapasztalatot cserélhettünk a sportszakos képzés, s azon belül különösképpen az outdoor sporttevékenységek szervezése terén. Oktatóként sok jó tapasztalattal gazdagodhattunk, hallgatóink pedig gyorsan összebarátkoztak a szerbiai hallgatókkal, mely nem okozott nehézséget, hiszen a fiatalok mindkét részről kellőképp nyitottak és készségesek voltak.


A pilot program első, magyarországi szakaszán (Tiszakécske-Csongrád-Mindszent-Szeged) kb. 130 km-t eveztünk, minden állomáshelyen két éjszakát töltve. A pihenőidő lehetőséget biztosított a rekreációs programok, mint például: játékos vízparti sportversenyek, strandröplabda, strandfoci, frizbi, pelóta, jóga, vízisízés és tréfás szellemi-ügyességi vetélkedők megvalósítására is. Emellett a hallgatók betekintést nyertek a tábori élet rejtelmeibe, megtanultak sátrat állítani és szakszerűen elcsomagolni, megismerték a vízi sporteszközök tárolása, vagy éppen a tűzrakás és a szabadban való főzés ismérveit, szabályait. A napok előrehaladtával egyre kevésbé tűntek hosszúnak a levezendő távok, elsősorban annak köszönhetően, hogy mindenkinek napról napra javult az evezési technikája. A vízen szinte mindig vidám hangulat uralkodott, melyről a fiatalok maguk gondoskodtak, nótaszóval és tréfálkozással, mely során igyekeztek egymás nyelvét legalább részben elsajátítani.


A program második, szerbiai részében Szegedtől Magyarkanizsa, Ada, Becse, Aradac érintésével Stari Slankamenig, egészen a Dunáig eveztünk 176 km-t teljesítve. Itt már egy kicsit feszesebb munkatempóra kényszerültünk, hiszen a napi átlagosan 35 km megtétele után minden délután tábort kellett építenünk, majd reggel bontanunk. Hallgatóink mindenben kiemelkedő hozzáállást és remek teljesítményt mutattak. A jó hangulat végigkísérte napi túráinkat, az evezés monotonitását az együttes étkezések, a közös daltanulás, viccelődés és a sokszor ad hoc jellegű kis versenyek törték meg. Ugyancsak színesítette programunkat az Újvidéki Egyetem Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának két magyarkanizsai rendezvénye („Tisa Café”, valamint a „Sport tourism traditions and perspectives in the valley of the Tisa River workshop”) melyen az Alsó-Tisza vidék természeti és kulturális értékeit mint turisztikai vonzerőket ismerhettük meg. Az utolsó napot Újvidéken töltöttük, ahol a város látványosságainak megtekintésén kívül az Újvidéki Egyetem Sport és Testnevelési Karának Intézetben is látogatást tettünk, ahol egy a túráról készült filmek, fényképek bemutatásával egybekötött sajtótájékoztatón elevenítettük fel a két hét eseményeit. Annak ellenére, hogy – elsősorban a tábori körülményekhez kapcsolódó, alkalmanként nomád körülmények kapcsán – merülhettek fel bizonyos kényelmetlenségek, hallgatóink egyértelműen pozitív visszajelzést adtak a programról, valamennyien jól érezték magukat, szakmai és emberi-közösségi oldalról egyaránt hasznosnak ítélték a programot. Velük együtt úgy gondoljuk, mindez örök emlék marad számunkra is.


Domokos Mihály, Dobó Andrea, Hajdúné Dr. Petrovszki Zita, Hocza Ágnes, Katona Zsolt, Dr. Győri Ferenc



Az eseményről szóló videók:


http://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/k%C3%A9thetes-kenut%C3%BAra_1046522.html


https://www.youtube.com/watch?v=Z1bi07BFGa8&feature=share&fbclid=IwAR3JKn6fq2m33MHKj8vWqBtiSlIjArlu5wN5Xpf0yXjtQrDEXXrjNpceRYw


https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814770902887/


https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814207768809/


https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814164807735/


https://www.youtube.com/watch?v=vmG97hNsMNw&feature=youtu.be&fbclid=IwAR140cj7JjT3AB4AM-1o7qWMfGTH8cWKo53m8tMRSkoC6g5huVOmB2k2r3U



Képek:
1












1
2
69996859_2349807895115254_3253873309418258432_n
4
7
5
6

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek