tudomnyos-s-mvszeti-dikkrk-konferencija_45159607335_o-001

Tudományos és Művészeti Diákkörök Konferenciája a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon

2018. november 21-én, szerdán került sor a 2018. évi TDK-ra, mely során a hallgatók különböző témájú pályamunkák bemutatásával bizonyíthatták tudásukat. A konferencia minden páros év novemberében esedékes és a megnyitót, valamint a zárást leszámítva intézeti keretek között, különböző szekciókban zajlik. A pályamunkák közül szakmai zsűri választja ki azokat, melyeket érdemesnek tart az OTDK-ra (Országos Tudományos Diákkörök Konferenciája) való benevezésre.

A TDK záró rendezvényén, az oklevelek átadóján Dr. Fizel Natasa, TDK elnök köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta az ünnepi elnökség tagjait – Dr. Döbör András dékánt, Prof. Dr. Drahota-Szabó Erzsébet általános és tudományos dékánhelyettest, és Dr. Habil Maczelka Noémi egyetemi tanárt. Beszédében elmondta továbbá, hogy a JGYPK egyik fő feladata a gyakorlati oktatás megléte és kimagasló szakemberek képzése. A cél pedig az, hogy minél több hallgató vegyen részt tudományos versenyeken. A TDK-n továbbjutó hallgatók tavasszal indulhatnak az OTDK-n, ahol képviselhetik a kart.

A tudományos szekcióban helyezést elért hallgatók átvehették okleveleiket, valamint továbbjutottak a XXXIV. OTDK-ra.

Sor került az azon a napon készült fotók, valamint a Képalkotás szakos hallgatók pályamunkáinak vetítésére is. Később a Művészeti és Művészettudományi szekcióban indult hallgatók műsorát hallhattuk: Szénási Anna áriát énekelt, zongorán Prof. Dr. Maczelka Noémi kísérte majd Ficsor Barnabás gitárjátéka következett.

A Képalkotás szakos hallgatók okleveleinek átadására másnap, az MDK ’18 című kiállítás megnyitójának keretén belül került sor.

A rendezvényt Prof. Dr. Drahota-Szabó Erzsébet beszéde zárta, aki kiemelte a témavezetők munkájának fontosságát, illetve gratulált a díjazottaknak. Egy rövid részletet olvasott fel Márai Sándor Füveskönyvéből, majd elmondta, hogy az egyetem is tekinthető egyfajta koordináta rendszernek, melynek egyik tengelye a hallgatói létszám, másik tengelye a minőség: minőségi oktatás, valamint tudományos és művészeti tevékenység. Azzal folytatta, hogy tudomány + művészet = műveltség; és azt kívánta minden hallgatónak, hogy legyen elég erejük, kitartásuk, és bátorságuk a műveltséghez, valamint, hogy jussanak minél magasabbra a minőség tengelyén.


Minden díjazottnak szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!


A Képalkotás szakos hallgatók kiállítását 2019. február 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék Galériájában (Szeged, Brüsszeli krt. 37.).


Fotók letöltése: https://www.flickr.com/photos/jgypk/albums/72157673947204277


Galéria:



tdk_20181















tdk_20182











tdk_20183











tdk_20184












tdk_20185











tdk_20186