Bezár

Hírek

szte-nylt-nap_45384893144_o-001

SZTE Nyílt napon a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

SZTE Nyílt napon a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

2018. november 30.
2 perc

2018. november 29-én került megrendezésre az Egyetemi Nyílt nap, ahol a felvételiző középiskolások és szüleik informálódhattak a karok képviselőitől az egyes szakokról, képzésekről. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában a karok, és a szervezeti egységek standjainál személyesen tehették fel kérdéseiket az érdeklődők. A Kongresszusi teremben és az Alagsorban pedig a kari előadások meghallgatására volt lehetőség.

A Nyílt nap megnyitóján köszöntőt mondott Prof. Dr. Rovó László rektor, Dr. Fendler Judit kancellár asszony, és Prof. Dr. Badó Attila, a Szegedi Tudományegyetemi Tehetségpont képviselője is. Ezután került sor a START ösztöndíjak átadására. Az ösztöndíjban részesülő első éves hallgatókat több, mint ezer jelentkező közül választották ki olyan szempontok alapján, mint a középiskolai tanulmányi eredmények, nyelvvizsgák és a tanulmányi versenyeken elért helyezések. Az ösztöndíj odaítélésének feltétele az, hogy a hallgató első helyen jelölte meg a Szegedi Tudományegyetemet, ahová felvételt is nyert. A program célja a tehetséges hallgatók egyetemi beilleszkedésének és szakmai fejlődésének segítése.


Az átadót követően kezdődtek az egyes karok előadásai. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karról, annak múltjáról és jövőbeli terveiről Dr. T. Molnár Gizella közkapcsolati dékánhelyettes tartott előadást a népes közönségnek. Faragó Zita, a Tanulmányi Osztály vezetője a felvételi eljárással kapcsolatos legfontosabb információkra hívta fel a figyelmet. Karunk képzéseit Dr. Jancsák Csaba oktatási dékánhelyettes ismertette prezetánciójával. A Hallgatói Önkormányzat képviseletében pedig Molnár Evelin gazdasági alelnök mutatta be, hogy milyen rendezvényeink vannak és milyen Jugyusnak lenni.


Reméljük, hogy szeptemberben már Jugyus hallgatóként fogunk találkozni az érdeklődő középiskolásokkal!


Galéria:


nyilt_nap_szte














nyilt_nap_szte2











Fotók letöltése: https://www.flickr.com/photos/jgypk/sets/72157702657333491/

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek