Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

VIII. Taylor Konferencia a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon

VIII. Taylor Konferencia a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon

2018. június 08.
1 perc

2018. május 25-én pénteken került megrendezésre a VIII. Taylor Vezetéstudományi Konferencia, melynek Karunk adott helyet.

A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására, azaz a VIKEK 2006-ban alakult történészek, geográfusok, regionalisták és a gazdálkodás- és szervezéstudománnyal foglalkozókból azzal a céllal, hogy a közös szakmai rendezvényeiből és publikációiból újfajta megközelítés és szemléletmód bontakozzon ki.


A konferencia a nevét Frederick Taylor után kapta, aki A tudományos irányítás alapelvei című könyv írója, melyet az első tudományos műnek tekintünk a menedzsment területén.


A rendezvényt Dr. Döbör András, Karunk dékánja, és Dr. Keczer Gabriella, a Taylor folyóirat új főszerkesztője nyitották meg. A megnyitót követően előadások hangozttak el A HRM jelene és jövője témákörben. A plenáris előadásokat követően került sor a Taylor-díj átadására, melyet a vezetéstudomány területén kiemelkedő életművel rendelkező, illetve a szakmai közösségünkkel intenzív, támogató együttműködést folytató szakemberek munkájának elismerésére alapították meg.


Idén a díjat Dr. Keczer Gabriella, Karunk egyetemi docense, a Taylor folyóirat új főszerkesztője kapta.


Ezt követően a konferencia a szekcióelőadásokkal folytatódott.


Részletes program letöltése >>>


Galéria:

20180525.taylor.konferencia














További információ: http://vikek.eu/

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek