Bezár

JGYPK 150

A szabadság rabságában - Böjte Csaba előadása

A szabadság rabságában - Böjte Csaba előadása

2018. augusztus 27.
1 perc

A Pedagógiai esték történetének egyik legsikeresebb előadója, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ismét Szegeden!

Időpont: 2018. szeptember 17. hétfő 18 óra

Helyszín: IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső Tisza-part 2.)


Az előadás címe: A szabadság rabságában


Sokan vannak közel s távol, akik fejet hajtanak Böjte Csaba személye és missziója előtt. Hittel, szeretettel és nagy-nagy erővel megáldott ember Csaba testvér, aki szeptember 17-én este – a Mentor(h)áló meghívására – ismét Szegeden jár.


Korábbi teltházas előadására a szomszédos megyékből is érkeztek vendégek - biztosak vagyunk benne, hogy Böjte Csaba hol felemelő, hol a hétköznapi életünkből vett példákkal, hol humorral, hittel és szeretettel fűszerezett gondolatai most is nagy hatással lesznek az este valamennyi résztvevőjére, hívőkre és nem hívőkre egyaránt.


"A szabadság nem azt jelenti, hogy kidobunk mindent az ablakon, ami nem tetszik. Azért kaptuk a szabadságot, hogy jó és végleges döntéseket tudjunk hozni az életben." (Ferenc pápa)


Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és az IH online jegyértékesítési rendszerében.


Jegyértékesítés kezdete:

2018. augusztus 28. kedd 8.00!


Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/304383810348578/

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek