Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

slide

Kínai delegáció a karon - képek

Kínai delegáció a karon - képek

2017. október 27.
1 perc

A Shanghaji Egyetem Művészeti Karának delegációja október 20-án érkezett az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karára. Az egyetemi vezetőkből és művésztanárokból álló küldöttség szakmai tapasztalatszerzés céljából érkezett Szegedre. A látogatás célja a magyarországi képzőművészeti oktatás megismerése volt.

 

A kínai szakmai delegáció tagjai ellátogattak a Juhász Gyula Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol fogadták őket az iskola vezetői, Bácsi János igazgató és Sejtes Györgyi igazgatóhelyettes, akik tájékoztatták vendégeinket a magyarországi művészeti oktatás működéséről, és válaszoltak a feltett kérdésekre. A kínai vendégek részt vettek egy negyedikes rajzórán, és az iskolai séta során betekintést nyertek többféle iskolai óra menetébe is.

 

Sanghaji vendégeink Mohr Richárdnak, a szegedi Konfuciusz Intézet igazgatójának a vezetésével ellátogattak az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet Tanszékére, ahol Gál Lehel tanszékvezető és a tanszék munkatrsai fogadták a kínai küldöttséget.


Galéria:

Kinai_kovetseg_rajztanszek


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek