Bezár

Hírek

SZTE JGYPK Friss hírek

2020. november 09.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Dékáni Kollégiuma széleskörű egyetértéssel úgy döntött, hogy a Szegedi Tudományegyetem neve állandó jelzőt kap: „Szent-Györgyi Albert Egyeteme”. Az Általános Orvostudományi Kar felveszi Szent-Györgyi Albert nevét.

2020. november 05.
2 perc

Azok a pedagógusok, akik tanítóképző intézeti tanári (Apponyi); polgári iskolai tanári; általános iskolai tanári; tanítói; óvónői oklevelüket 50, 60, 65, 70, vagy 75 évvel ezelőtt, tehát 1971-ben, 1961-ben, 1956-ban, 1951-ben, vagy 1946-ban szerezték a Szegedi Tanárképző Főiskolán vagy jogelőd intézményében (Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola) 2021-ben arany, gyémánt, vas, rubin, vagy gránit díszoklevélre jogosultak.

2020. október 30.
1 perc
2020. november 04-én 17 órakor nyílt meg hallgatóink kiállítása a Tiszatáj Szalonban.
2020. november 06.
1 perc

Bakti Mária – Újvári Edit (szerk.) A Nyelv és identitás kötet tanulmányaiban a nyelvhasználat identitásformáló jelentősége kerül előtérbe, hiszen az önazonosság és a csoporthoz való kapcsolódás szempontjából meghatározó a nyelvi, ezáltal kulturális beágyazódás. Mind a nyelvhasználat minősége, mind a többnyelvűség esetében az anyanyelv és a többségi nyelv tanulása, használata, viszonyrendszere számos szociolingvisztikai és társadalmi kérdést vet fel. A tanulmánykötet szerzői a nyelvhasználat és -tanulás számos aspektusát, valamint a nyelv és az identitás összefüggéseit elemzik. Szeretettel ajánljuk a kötetet a szociolingvisztika, a nyelvtanítás és a nyelvi identitás témakörei iránt érdeklődőknek.

2020. november 03.
1 perc

A harmónia dicsérete című művészetelméleti konferenciánk – mely az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténeti Tanszéke által 2019. november 13–14-én került megrendezésre a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában – és ennek tanulmánykötete jelen világunkban ismét létjogosultságot biztosít egy ma már háttérbe került, komplex fogalomnak és minőségnek, a harmóniának.

2020. november 05.
1 perc

A szegedi egyetemen 20 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységének és komplex értékelési rendszerének köszönhetően a magyar felsőoktatás nagy presztízsű ösztöndíjait osztja ki évről-évre.

2020. október 29.
1 perc

Magyarország Kormányának támogatásával az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetében komoly gyógypedagógiai fejlesztések indultak meg a közelmúltban. Ezek közül elsőként a könnyen érthető kommunikáció hazai elterjesztését célzó programelemre szeretnék felhívni az érdeklődők figyelmét.

2020. október 28.
1 perc

Dr. Döbör András dékán úr közleménye a dékáni szünettel kapcsolatban.

2020. október 28.
1 perc

Felhívjuk kedves kollégáink, hallgatóink és vendégeink figyelmét, hogy a vírus elleni védekezés sikerességének érdekében automata kézfertőtlenítő készülékeket helyeztünk el épületeink bejáratánál. A maszk viselése továbbra is kötelező. Vigyázzunk egymásra!

2020. október 27.
1 perc

Gyógypedagógia szakos hallgatók fontos alapozó tantárgya a fejlődéstan és az öröklődéstan. Életüket a szellemileg és/vagy testileg csökkent képességű gyermekek nevelésére, oktatására szentelő pedagógusoknak hivatásuk maradéktalan ellátásához tájékozottnak kell lenni mind az egészséges emberi fejlődésben, mind a gondozottjaik visszamaradott állapotaihoz vezető okokban, mind a gyermekek fejlődésének kóros folyamataiban. Az összeállított anyag a gyógypedagógus jelölteknek nem csak támasz a tanulásban, hanem követhetik a ma folyó kutatásokat és azok eredményeit is. A könyv célja, hogy egyetemi hallgatókként a szorosan vett „tanulni való” mellett az egyetemet végzett emberek általános műveltségéhez elengedhetetlen ismereteket is nyújtson, így minél szélesebb látókörük legyen.

2020. október 26.
1 perc

A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai munkásság elismerésére pályázatot hirdet a Közbeszerzési Hatóság elnökének a Közbeszerzési Kiválósági Díj alapításáról és adományozásáról szóló 2/2018. (VI. 8.) KH utasítása alapján a Közbeszerzési Kiválósági Díj – 2020 elnyerésére, melynek célja a 2020. április 17. napján a Hivatalos Értesítő 2020. évi 20. számában megjelent pályázatban meghatározott témában készült szakdolgozat, évfolyamdolgozat vagy tanulmány díjazása felsőoktatási intézmények tanulói számára.

2020. október 21.
1 perc

Karunk oktatója a Szegedi Egyetemi Magazinnak adott interjút a nemek arányának megoszlásáról a tanítók és tanárok között.

2020. október 21.
1 perc

2020. otóber 16-án, az Egyetemi Autonómia és Hallgatói Önkormányzatiság Napján az SZTE Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximum termében az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat ünnepi választmányi ülés keretein belül átadásra kerültek a Hallgatói Mozgalomért Emlékérmek, illetve a Hallgatói Mozgalomért Emlékplakettek.

2020. október 20.
1 perc

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Hegedűs Antal, a Technika Tanszék volt oktatója 2020. 10. 16-án elhunyt.

2020. október 19.
1 perc

A JGYPK Tankönyvmúzeum az emlékeket őrző könyvtár szellemi közegét kihasználva olyan új előadássorozatot indít, amelynek keretében ismert, vagy kevésbé ismert, de mindenképpen közérdeklődésre számot tartó témákat szokatlan megközelítésből, új nézőpontból, vagy éppen az érdekességek szintjén mutat be.

2020. október 19.
1 perc

Lovászi Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mornitoring koordinátora tart előadást október 26-án, hétfőn 17:30-tól az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában.

2020. október 15.
1 perc

A JGYPK Tankönyvmúzeum az emlékeket őrző könyvtár szellemi közegét kihasználva olyan új előadássorozatot indít, amelynek keretében ismert, vagy kevésbé ismert, de mindenképpen közérdeklődésre számot tartó témákat szokatlan megközelítésből, új nézőpontból, vagy éppen az érdekességek szintjén mutat be.

2020. október 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Általános és Környezetfizikai Tanszéke, a Természettudományi és Informatikai Kar támogatásával felvételi előkészítő foglalkozássorozatot indít a 2020/21-as tanév 12. évfolyamos tanulói számára.

2020. október 12.

A kari Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács elnökének kezdeményezésére dr. Döbör András dékán úr 2020. november 12-ére (csütörtök) dékáni szünetet, oktatásmentes munkanapot engedélyezett az TDK-n résztvevő hallgatók és oktatók részére.

2020. október 08.
1 perc

Fantasztikus digitális műhelyprogramokon vettek részt az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet IV. évfolyamos hallgatói a Somogyi Könyvtár vezetőinek és könyvtáros kollégáinak köszönhetően két csoportban. Hallgatóink megismerkedtek az Artec robotokkal, pizzagyárat üzemeltettek Ipaden, lóversenyeztek Learningappsben és a kiterjesztett valósággal is talàlkoztak.

2020. szeptember 28.
1 perc
Október 5-én 15:30-tól Mesedélután - a mesélés elmélete és gyakorlata címmel szerveznek előadásokat karunk oktatói a Szent-Györgyi Albert Agórában.
2020. október 06.
1 perc

A mesék pedagógiai jelentőségének témájában szervezett szakdélutánt hallgatói számára az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Óvodapedagógus-képző Tanszéke október 5-én a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Mesedélután elnevezésű rendezvényen Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógiai Műhely vezetője a mesepedagógia eszközeiről és módszereiről, Bárdos József irodalomtörténész, a Neumann János Egyetem tanára a mesélés gyakorlatáról tartott előadást.

2020. október 01.
1 perc
2020. október 02.
1 perc

Október 5-én, hétfőn este újabb nagyszerű előadás következik a Mentor(h)áló nagysikerű Pedagógiai esték c. sorozatában – ez alkalommal a személyes történetmesélés erejéről, a sikeres kommunikációról és a meggyőzés természetéről és technikáiról hallhatnak előadást az érdeklődők.

2020. október 01.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a Kari Tanács tagjainak jelölésére 2020. október 13. és 15. (ismételt első forduló) között kerül sor.

2020. október 01.
4 perc

Szeptember 30-án rendhagyó módon, a Tanácsteremben adott át díjakat és címeket dr. Döbör András dékán úr.

2020. szeptember 09.
1 perc

Várunk minden hétköznap a Főépület "A" lépcsőházának alagsorában, a Tamási Áron Klubban!

2020. szeptember 30.
1 perc

A kreativitás kibontakozásának teret adva készítsen magának vadgesztenye figurákat! Összeszedtünk egy kosárnyi vadgesztenyét, melyet fel lehet használni alkotásra.

2020. szeptember 30.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma projekt keretében pályázatot hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.

2020. szeptember 29.
1 perc

Dr. Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tart előadást október 12-én 17:30-tól a Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában.

2020. szeptember 21.
2 perc

A Madách Irodalmi Társaság és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága, valamint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kara szeretettel meghívja Önt a XXVIII. Madách Szimpóziumra.

2020. szeptember 25.
3 perc

Az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-Zene Tanszéke és a Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégium 2020. október 5-én (hétfőn) és 6-án (kedden) online Nemzetközi Zenei Konferenciát rendez, melynek fővédnöke dr. Döbör András dékán úr.

2020. szeptember 25.
1 perc

2020. október elsején 18:00 órakor nyílik végzett fotográfus hallgatóink kiállítása a Szent-Györgyi Albert Agorában.

2020. szeptember 28.
1 perc

Az őszi évad kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő előadására várják az érdeklődőket MA ESTE az IH Rendezvényközpontba - a Mentor(h)áló vendége Prof. dr. Ürge-Vorsatz Diána, a klímakutatás nemzetközi színtéren elismert szakembere, az ENSZ és Magyarország vezető klímaszakértője!

2020. szeptember 23.
1 perc

A Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíj Program 2020/2021. tanévre szóló pályázata, melyet a projektért felelős Magyarországi Németek Országos Önkormányzata koordinál, 2020. szeptember 21-én kihirdetésre került.

2020. szeptember 23.
1 perc

Prof. Dr. Sümegi Pál az SZTE TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára tart előadást október 5-én 17:30-tól az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában.

2020. szeptember 24.
1 perc
Dr. Korsós Zoltán, az Állatorvostudományi Egyetem docense tart előadást szeptember 28-án 17:30-tól az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában.
2020. szeptember 08.
1 perc

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a 91. Könyvhét alkalmából megrendezett könyvbemutatókon, amelyeken karunk oktatói is képviselik magukat.

2020. szeptember 21.
1 perc

A könyv a kezdő televízióműsor-készítőknek kíván támpontokat adni a mindennapi munkához, elsősorban a nem-fikciós műfajokra, a mozgóképes híranyagokra, a televíziós tudósításokra és riportokra, a magazinműsor-bejátszásokra és a stúdióbeszélgetésekre összpontosítva.

2020. szeptember 14.
1 perc

Az SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék és a SZÖG-ART Művészeti Egyesület meghívja Önt és Barátait Deák Zoltán képzőművész emlékkiállítására.

2020. szeptember 21.
1 perc

Az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában Dr. Bereczki Zsolt, az SZTE Embertani Tanszékének egyetemi adjunktusa tartott előadást szeptember 14-én.

2020. szeptember 17.
1 perc

2020. szeptember 29-én (kedd) 14.00-kor A HÉT SZABAD MŰVÉSZET c. kiállítást lehet megtekinteni a Somogyi Könyvtárban.

2020. szeptember 16.
1 perc

A Bagolyvári Esték programsorozat XV. előadása keretében 2020. szeptember 21-én, hétfőn 17:30-tól az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában Energia: a csillagoktól az emberig címmel Dr. Benkő Zsolt, az SZTE JGYPK Technika Tanszékének vezetője tart előadást.

2020. szeptember 16.
1 perc

Szeged és a régió egyik legnépszerűbb esti sorozata, a Mentor(h)áló Pedagógiai esték szeptember 21-én, hétfőn este indul újra az IH-ban, ahol kivételes hangulatú programmal várunk minden érdeklődőt.

2020. szeptember 10.
1 perc

Többek között a felvételi sikerességéről és a járvány okozta nehézségekről beszélgettünk a JGYPK dékánjával.

2020. szeptember 10.
1 perc

Az új tanévben is izgalmas, érdekes programokat kínál az SZTE JGYPK Mentor(h)áló Központja.

2020. szeptember 08.
3 perc

A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával továbbképzést indít Színháziskola címmel, amely képzést ajánlunk az egyetem hallgatóinak figyelmébe is.

2020. szeptember 08.
1 perc

Cigány (lovári) nyelvtanfolyam a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban! A 60 órás képzés 2020. októberében indul, heti 2 órával, a tanfolyam ára 50 ezer forint. További információkért hívj minket a +36-20-450-4533-as​ telefonszámon vagy írj nekünk üzenetet az info@szkrsz.hu e-mail címre!

2020. szeptember 07.
1 perc

A Magyar Művészeti Akadémia kilenc tagozata (Építőművészeti, Film- és Fotóművészeti, Iparművészeti és Tervezőművészeti, Irodalmi, Képzőművészeti, Művészetelméleti, Népművészeti, Színházművészeti, Zeneművészeti) évente két-két személy részére ítéli oda a tagozati díjat azzal, hogy legalább az egyik kitüntetett határon túli, vagy diaszpórában élő művész vagy művészetelméleti szakember. A díjazottak számára a tagozati díj lehetőséget biztosít az Akadémia köztestületi tagságára. A 2020. évi tagozati díjakat - összesen 18-at - Vashegyi György elnök köszöntője után a tagozatok vezetői adták át 2020. augusztus 31-én, a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában tartott szűk ünnepségen.

2020. szeptember 05.
1 perc
Idén rendhagyó módon tekinthetitek meg Dr. Döbör András dékán úr tanévnyitó köszöntőjét. Sikeres tanévet kívánunk!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek