Nagy László

Laszlo_Nagy_20150412


Kétszeres Bajnokok Ligája-győztes magyar válogatott kézilabdázó, jobbátlövő.


A sportnak mindig nagy hagyománya volt a családjában, ami hozzájárult, hogy ő is sportoló legyen. Édesapja profi kosárlabda-játékos volt, édesanyjának pedig a sport volt a hobbija. Egy éves korában költöztek Szegedre. Kosárlabdázóként kezdte pályafutását, onnan tért át a kézilabdára.

Iskolai versenyek miatt kezdett kézilabdázni. Hamar a Pick Szeged ifjúsági csapatába került. Kezdetben mindkét labdajátékot űzte és mindkettőben versenyezett. 14 éves korában New York-ba mehetett volna ösztöndíjjal kosárlabdázni, de nem élt ezzel a lehetőséggel, a kézilabdát és a Pick Szegedet választotta. Ebben az évben csatlakozott a szegedi felnőtt csapathoz. Három szezont játszott a Pick Szeged felnőtt csapatával a NB I-ben, majd az FC Barcelona érdeklődött iránta, szerették volna leigazolni. Valero Rivera (Barcelona edzője) érkezett Magyarországra, Budapestre, hogy aláírják a szerződést.

2000 augusztusában érkezett Barcelonába. Csapattársai tárt karokkal fogadták, segítettek a gyors beilleszkedésben. A sport mellett folytatta tanulmányait, és megszerezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán első diplomáját. Később nemzetközi marketing menedzser diplomát is szerzett a Kodolányi János Főiskolán.

12 Barcelonában eltöltött év után 2012 júliusában a családjával együtt hazaérkezett Magyarországra és öt éves szerződést kötött az MKB Veszprém KC csapatával, ahol nagy sikereket ért el a hazai és nemzetközi porondon egyaránt.

A magyar válogatottban 209 találkozón lépett pályára és 749 gólt szerzett, kisebb megszakítással tíz évig volt a nemzeti csapat kapitánya.

2019. május 10-én, 22 éves pályafutást követően jelentette be visszavonulását, és hogy ezt követően sportigazgatóként kezd dolgozni utolsó klubjánál, a Telekom Veszprémnél.


(Forrás: Wikipédia; 19laszlonagy.com)